Egyszer egy madárka, ki szárnya-törötten fetrengett a
porban. Hangosan csiripelte panaszát az égre: én, ki szárnyalásra termettem,
itt a Földön szárnyaszegetten mit ér az életem tehetetlenségemben?
Ekkor egy kisfiú lehajolt, tenyerébe vette, szárnyát sínbe
tette, dicsérgette, becézgette.
Gyógyult is madarunk.
A fiú szeretete elkápráztatta, de a szabadság napról napra
jobban vonzotta.
Amint lekerült szárnyáról a kötés, huss, nekiiramodott,
heted-hét mezőt szempillantás alatt keresztülröppente.
Ekkor jutott eszébe kis jótevője, visszaszállt hát, vállára
ült, csicsergett ott kicsit köszönetet mondva mindenért a Legénykének, de nála
nem maradhatott, szárnyalni kezdett legott.
Szíve azóta is telve szeretettel a Legényke, s a világ
iránt.
E U HA
Az Androméda-köd közepén lakik AISHA apó, a bölcs,
ki szíve szeretetét a
világra árasztja.
Bolygók és galaxisok csillagai fürdenek-fénylenek
ebben a csodás szeretet áramlás-lüktetésben.
Fényük erősödik, örömdaluk szerteárad a világmindenségben.
Zeng-bong-dalol-fénylik a teremtett világ AISA szeretetétől.
HO HOA HE
Árva vagyok, egyedül élek a világban.
Fű, fa, virág, mind rokonom, ők az én vigaszom.
Ember erre nem sok jár, erdő mélye jól elrejt.
Állatóvodában gyönyörködöm.
Földanya minden kincse enyém,
Ég-apa sugara simogat,
Hold-anya fénye világít nekem
Így élek én EA a remete.
I O UE
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése