2011. december 29., csütörtök

Magos könyv



Zeng a mező, zúg a nád,
Halacskák szökkennek,
Kecske-nyáj legelész,
Méhek döngicsélnek,
Szarvas, saját agancsában
Gyönyörködik a tó tükrében.

Ember gyerek őzikén lovagol,
Kacag, jó a kedve,
Ezt látva boldogan brummog
A termetes medve.

Ember, növény állat, mind tudja, összetartozik,
Békében, egységben, egymás megbecsülésével
Boldogan éli életét,
Saját gyönyörűségére, a Teremtő kedvére.
            O  A HA U


Egyszer elénekeltem a nyitó-kódokat. Potyog a könnyem. Egyik felem itt van, másik a könyvtárban. Körülöttem örvénylenek a könyvek, vagy csak a betűk? Nem tudom.
AISHA jelenik meg. Varázs-botjával koppant egyet.
Ma ismét kezembe vettem az Arvisurát, ahol Zalaváré Tura temetése zajlik. Úgy fáj bennem valami, hangosan zokogok. A levegőt is nehezen veszem. Olyan, mintha én is a halotti menet része lennék. Mondom, vagy inkább skandálom velük, mint egy mantrát:
 És legyen  a Földön béke, béke, béke, És legyen a Földön béke, béke …
Bár ez az esemény órákkal ezelőtt volt, de most is folyik a könnyem, miközben gépelek.




Álmok, vágyak,
minden korban más és más.

Ti most a sorsfordító pillanatban sokat tehettek,
Új Aranykor építői lehettek.

Engedjétek, hogy a szívetek Isteni Szikrája
vezéreljen benneteket.

Ez az út az Édenkert felé,
a boldogságos, fényes jövőbe.

Sok a tenni való, míg odáig juttok.
Csak tiszta szívű emberek kapnak oda bebocsájtást.

Kezdjétek hát tisztítani testetek, lelketek,
így a rezgés-emelkedéssel lépést tarthattok.

Titeket figyel a teremtett világ.
Tőletek függ a Világmindenség sorsa.

Hát tisztuljatok, fényesedjetek Kedves Emberek!
            I    U   A   HA



Egyszer egy kis Őz inni ment.
Nem szólt Ő senkinek,
Csak uttalan-utakon
A folyóhoz ballagott.

Ámulta-bámulta a víz fodrait,
Belefeledkezett a látványba.
Idővel nem gondolt,
Csak boldog volt.

Aggódott érte őz mama.
Legott keresni kezdték.
De ő nem ott gyönyörködött,
Hol inni szokott.

Egy kies folyókanyar eldugott zugában
Állt a kis őz megbabonázva.
Már esteledett, de a lenyugvó Nap
Tükröződő fénye is tetszettek neki.

Aztán Hold-anyó
Ezüstös sugarai tartották fogva.
Csillogott, sziporkázott
Minden, mit csak látott.

Egyszer aztán észbe kapott, haza kéne menni már,
De nem emlékezett rá, milyen úton ért ide.
Gondolta, hajnalig szundít egyet,
Az áramló víz hangja majd álomba ringatja

De még egyszer sem volt
Íly sokáig távol családjától.
Elröppent a gyönyörködés öröme,
Félni kezdett, és egyedül érezte magát.

Se a folyó lágy csobogása,
Se Hold-anyó ezüstös sugara,
Se a csillagok zenéje meg nem nyugtatta,
Honvágy gyötörte az istenadtát.

Ez az érzés is új volt neki.
Eddig biztonságban tudhatta magát.
A könnyek árjával is itt ismerkedett,
S szép lassan álomba pityeregte magát.

Hajnal hasadtával a Napban gyönyörködött.
Újra megfeledkezett a világról,
S benne családjáról.
Megint a vizet bámulta önfeledten.

Furcsa nesz ütötte meg fülét.
Egy ismeretlen foltos állat settenkedett felé.
Csak hallomásból tudta, vannak olyan lények,
Kik az őzekre támadnak.

Ezért hát nem sejtette a veszélyt.
Bizalommal telten gondolta,
Megszólítja az idegent.
Tán ő is a habok játékára kíváncsi?

Mielőtt szólhatott volna,
Mozdul a bokor, itt az egész család.
Kiabálnak:vigyázz, vigyázz!
Ő hirtelen nem is érti, mitől féltik.

Ám az idegen fenyegetőn morog, vicsorog.
Őzünk ekkor érti már, itt menekülni kell.
Rohan övéi felé,
Sarkában az idegen.

Aztán egy dörrenés, és a foltos összerogy,
De családja tovább sürgeti.
Mindannyian a sűrű erdő felé iramodnak.
Futnak, ahogy csak a lábuk bírja,

Ugrálnak a meredek szirteken jó magasra.
Végre a hegytetőn szusszanhatnak,
Ahogy a kedélyek lenyugszanak,
Összeül az őz tanács.

Kérdőre vonják az ifjat:hol járt?
Miért kóborolt ismeretlen tájra?
Őzünk elmesélte élményét.
Az öregek bólintottak.

Aztán azt tudakolták,
Tudja-e ki volt a foltos,
És a durranás  után
Miért kellett menekülni?

Hát erre a kis őz nem tudta a választ.
Elmagyarázták, milyen veszély fenyegette
Először őt, aztán minden rokonát,
A kis szeleburdi nagyon elszégyellte magát.

Szánta-bánta tettét,
De titkon különlegesnek érezte magát,
Mert olyan élményben volt része,
Mit a többiek nem ismertek.

Azt viszont jól megjegyezte, ki az ellenség:
A foltos, az ugató, és a puskás mind kerülendő.
Gyönyörködni pedig ott érdemes,
Hol védelem alatt áll, hol vigyázza a család.
            HAO  O  AO



Papírusz, agyagtábla, arany-lemez,
Mind bölcsesség tárháza
Ősök vésték, ró-ták, karcolták,
Tudásukat ránk hagyták
Tárulnak a könyvtárak, újra éled a múlt,
Benne Ősök üzenete a mának.
Nyissátok meg szíveteket,
Mert csak akkor értitek meg.
            AI  I  IE




Hegyek völgyek zöldellnek,
Madarak dalolnak,
A Szent tó vizében
Delfinek játszanak.

Idilli a táj,
Hang, szín, harmónia,
Ez az Édenkert szava.
Ádám, s Éva innen indult felfedező útra.

Nem Isten zavarta őket,
Mentek ők maguktól.
Kíváncsiság hajtotta őket,
Kívül vajon mi lehet?

Sokezer év tapasztalata után megérett az idő,
Hogy az emberiség kinyissa szívét,
Felfedezze lelkét.
Újra megtalálja önnön Isteni Szikráját.

Ez a belépőjegy az Édenkertbe,
A Fényes világba, miről eddig csak álmodott.
Most nem kell meghalni hozzá, hogy oda juss,
Csak ki kell tárni a szíved, és fényesedik minden körülötted.
            HO HO AU


Ünnepi körtáncot rop a falu népe,
Az új évet ünnepli kicsi és nagy.
Kacagnak, mókáznak,
Egymásnak jókat kívánnak.

Így kezdődik az év
Jókedvvel, vigalommal,
Daluk száll az égre,
S a Teremtő visszamosolyog.

Szívük mélyén tudják, hiszik,
A Teremtő kegyét érzik.
            A  O  A  HA



Ha istenséged szikráját magadban felfedezed,
Táplálod, gondozod, egyre csak nő.
Mersz már rá hagyatkozni,
S Ő általad jobbítja a világot,
Így fényesedik az napról napra.
            E  U  AU  HA


2011. december 28., szerda

Magos könyv



Egyszer egy madárka, ki szárnya-törötten fetrengett a porban. Hangosan csiripelte panaszát az égre: én, ki szárnyalásra termettem, itt a Földön szárnyaszegetten mit ér az életem tehetetlenségemben?
Ekkor egy kisfiú lehajolt, tenyerébe vette, szárnyát sínbe tette, dicsérgette, becézgette.
Gyógyult is madarunk.
A fiú szeretete elkápráztatta, de a szabadság napról napra jobban vonzotta.
Amint lekerült szárnyáról a kötés, huss, nekiiramodott, heted-hét mezőt szempillantás alatt keresztülröppente.
Ekkor jutott eszébe kis jótevője, visszaszállt hát, vállára ült, csicsergett ott kicsit köszönetet mondva mindenért a Legénykének, de nála nem maradhatott, szárnyalni kezdett legott.
Szíve azóta is telve szeretettel a Legényke, s a világ iránt.
            E  U  HA



Az Androméda-köd közepén lakik AISHA apó, a bölcs,
ki  szíve szeretetét a világra árasztja.
Bolygók és galaxisok csillagai fürdenek-fénylenek
ebben a csodás szeretet áramlás-lüktetésben.
Fényük erősödik, örömdaluk szerteárad a világmindenségben.
Zeng-bong-dalol-fénylik a teremtett világ AISA szeretetétől.
            HO HOA HE



Árva vagyok, egyedül élek a világban.
Fű, fa, virág, mind rokonom, ők az én vigaszom.

Ember erre nem sok jár, erdő mélye jól elrejt.
Állatóvodában gyönyörködöm.

Földanya minden kincse enyém,
Ég-apa sugara simogat,

Hold-anya fénye világít nekem
Így élek én EA a remete.
            I O UE


2011. december 27., kedd

Magos könyv



Volt egy ember Rátarti,
Mindig rossz a kedve.
Morog, dohog, szid,
Ebből áll a napja.

Unta ezt már
A falu apraja és nagyja.

Elhatározták, jól megviccelik.
Összebeszéltek, egyeztettek,
Mi legyen a módszer.

A sok ötlet közül azt választották,
Ahányszor emberünk megjelenik,
Nyakába ugranak,
Ölelik, csókolják, dédelgetik.

Ezt is tették, de nem sokáig,
Mert emberünk megszelídült.
Átformálódott az istenadta,

Békés, boldog, mosolygó lett
Mindenki örömére,
Teremtőnk dicsőségére.
            E  A  HAU

Ember testvérem!

A szeretet ott él szívedben.
Ott tudsz meghallani engem.

Folyton folyvást dicsérlek,
Magasztallak, bíztatlak.
Bármit választottál is,
Támogatlak.
Így tanulunk mi együtt,
Az idők kezdete óta.
            A  HO  HAO


Hipp, hopp, ripp, ropp,
Pattog a tűz, pattog, szikrát szór az égre.
Tábortűz körül összegyűlt a falu népe.

Bölcs Apó meséje,
Mindenkit ámulatba ejt,
Még a csillagok is őt hallgatják.

Aztán egyre többen elszenderülnek,
Béke és nyugalom terül a tájra.

Hold-anya a csillagaival álomdalt zenél,
Tűz-apa a tűzszikrákkal bekapcsolódik a dalba,
Lágy szellő simogatja az alvó Lényeket,
Minden békés, nyugodt, fenséges.

Érezd! Éld át! Légy ott velük!
Légy e csodás idill része!

Aztán őrizgesd az emléket,
Hogy felidézhesd, ha kell,
Ha törődésre, vigasztalásra vágysz.
            E  U  A  HOA



Egyszer egy Hótündér Napsugárra vágyott,
Óvták Őt ettől, de kíváncsisága nem hagyta nyugton.
Az helyett, hogy a Föld felé szállt volna,
Ahogy azt minden Hótündér évezredek óta teszi,
Ő a fellegek felé emelkedett, ott kicsit szétnézett.

Aztán továbbvitte vágya egyenesen a Nap felé,
Bár egyre gyengült, kisebbedett, mit sem számított,
Ő mindenképpen meg akarta érinteni a Napot.

Nap Apó figyelte, mit tesz ez a kis csacska.
Mikor a Hótündér ereje teljesen elfogyott,
Nap Apa megkérte Szellő Testvérét,
Tereljen Tündérkénkhez felhőpárnát.
Aztán Szél Sógor segítségét kérte,
Fújja vissza Tündérkénket övéihez,

Mert közben Tündérkénk rájött, jobb neki otthon, a hó honában,
Hol táncolhat kedvére emberszemek gyönyörködtetésére.
            U  A  IU



Sok kis gyerek körtáncot lejt,
Boldog kacajjal telik meg a tér.
Ünnep van ma
Minden ember szeretetbe öltözteti szívét.
Természet-anya zöldre festi a tájat,
Itt a kikelet.
Ezt ünnepli körtáncával felnőtt és gyerek.
            HO HA HAO


Erdő, kerekerdő, milyen kincset rejtesz?
Mutasd meg növényeid közül melyik mire jó.
Nagyapónak, nagyanyónak súgd meg,
Mi gyógyít testet-lelket,
Hogyha kell Ők tudják, hogy segítsenek.

Árnika a szép virág nyújtózik lelkesen,
Meg akarja mutatni tudományát.
Fűzfa se akar lemaradni, verseng a növényvilág.
Értékeiket mindannyian Ember-testvéreiknek felajánlják.
Ki koszorúnak való, más gyógyít, vagy illatával bódít.

Sokféle a növényvilág tudománya.
Használati útmutató Apó-Anyó tárházában,
Tapasztalati tudásában.
Már ők is őseiktől tanultak sok mindent
De a tudás-kincs nemzedékről nemzedékre bővül.

Hordja, szedi, szárítja, préseli,
Finom, vagy nem finom teát főz emberöltők óta,
Így szolgálja közösségét Apó és Anyó
A növények segítségével éjt nappallá téve.

2011. december 26., hétfő

Magos könyv




Csillag fiú és lány
Kézen fogva jár.
Sziporkáznak az égen,
Fényüket szórják szerte-szét
Csillagtáncot lejtve
Boldogságot osztanak
Nézz az égre! Gyönyörködj!
Neked szól a móka
            HI  O  HUA


Erdő mélyén öreganyó
Gombát gyűjtöget,
Öregapó fát aprít,
Készül a tábortűz
Szikrázik parazsa
Sül a gomba
Dalol a nép
Örömünnep van ma
Idegyűlt a falu
Apraja és nagyja.
            O  A  HA


Egy kedves kis manó elment világot látni.
Járt az Óperencián, és a magas Jéghegyen.
Bebarangolta Bergengóciát,
Szóval sok tapasztalatot gyűjtött.
Szíve mégse repesett,
Nem találta meg a lányt, kit keresett.

Egy szomorúfűz lábánál megpihent.
Őzike jött vigasztalni, nyulak mókáztak neki,
Állatok serege cirkuszt alakított,
Folyt a műsor, míg a manó el nem szenderült.

Álmában aztán meglátta szíve választottját,
Ki az üveghegyek csúcsán lakott.
Már pattant is a szeme, lába sebesen vitte,
Rohant mátkájához, a gyönyörű Tündérlányhoz.

Az Üveghegy oldalába lépcsőt faragott,
Így termett mátkájánál legott.
Volt nagy öröm,
Boldogságuktól táncolt az egész teremtett világ.
Azóta is boldogok.
Ha odalátogatsz hozzájuk, Te is megláthatod.
            HU  A  UA