2015. május 31., vasárnap

Joléva közvetítések Szó nélkül szelíden

                                       
                                    SZÓ  NÉLKÜL  SZELÍDEN


Minden embert  angyalok hada kísér.
Függetlenül hitrendszerétől,
a segítők vele vannak.

Nevezheti őket Buddhának,
Fénynek, Angyalnak,
vagy bárminek, ezek csak szavak.

Láthatatlan segítőink óvnak, védenek.
Aztán, ha megnyitjuk Szívünk Templomát,
közösen munkálkodhatunk velük.

A következő fokozatban
Belső Szeretet- magunk  felnő,  megerősödik.
Segít elfogadni, szeretni magunkat, s társainkat.

Ki ezt megteremti magában,
örül, csodásnak látja a világot,
meg annak minden teremtményét.

Tudja, minden ember eredendően jó.
Lelke mélyén kivétel nélkül
mindenkiben ott a szeretet.

A felszín, az EGO játéka
békéjéből, derűjéből
                                         ki nem mozdítja.

Szeret, mosolyog, szívből ölel,
így gyógyítja mások lelkét,
szó nélkül, szelíden.

Ő az ember-angyal, ki Neked is segít,
                                         gyógyít, és áthangol
ha kéred, ha hagyod

                                         Érezd, ahogy szívével simogat,
                                         mosolyával bíztat,
                                         lásd, ahogy új szebb, boldogabb utat mutat

                                         Aztán tanuld el
                                         minden nemes praktikáját,
                                         te is képes vagy rá

2015. május 30., szombat

Joléva közvetítések A benned rejlő csoda

                           

                             A BENNED REJLŐ CSODA


Drága embertársam!
Ismered-e már a benned lévő csodát?

Azt a szeretetteli részed,
Mely mindig tudja a megoldást,
Ami a biztonság és boldogság helye benned.

Ez az a részed, amire mindig számíthatsz,
És a legfőbb jót akarja Neked.
Súg, és ösztönöz, csak meg kell hallani.

Ez viszont nehéz, ha kifelé figyelsz és élsz.
A belső béke és csend e részed otthona.
Ott a szíved mélyén arra vár, hogy segíthessen.

Útmutatását csak akkor hallod meg,
Ha egód-dal már békét kötöttél,
És örökös kattogása hidegen hagy.

Attól fogva odafigyelsz, mi zajlik benned és körülötted.
Felelősen választod meg szavad, tetted
Gondolatod, és érzelmed.

Mikor már tudod, mindez választás kérdése csupán
Készen állsz a belső hang vezettetésére.

Az a legszebb a dologban,
A világon mindennel lehet játszani.

A MOST AJÁNDÉKA feltárul,
És gyerekként örülsz a világnak, mi szemed elé kerül.

Ettől fogva külső szemlélőkét figyeled magad,
És embertársaidat:
Ki mire, hogy reagál, és az hogy hat vissza rád?

Ez mind csudajó móka, ha hiszed, ha nem.

Bármit válassz, bárhogy is élj,
A csoda benned is ott rejtőzik.

Élj vele! Használd! Tied! Érted van!
Csak meg kell ismerned igazi önmagad.

2015. május 29., péntek

Joléva közvetítések ÖSSZEFOGÁS

                            ÖSSZEFOGÁS


Forrong a világ.
Ki–ki saját ideológiájáért  ölre megy,

pedig jó régen megmondták a bölcsek,
a világot megváltoztatni igen nehéz.

Helyette nézz magadba, ott tegyél rendet,
aztán változik a világ is, szép lassan magától.

Hát EMBEREK! Itt a feladat!
Ki az a bátor, ki megküzd önmagával?

Könnyű másokat elítélni, hibáztatni,
de TE  „patyolat” vagy? Makulátlan, hiba nélküli?

Feltetted már a kérdést: ki vagyok ÉN?
Miért vagyok ott, ahol vagyok?

Vajon mi végre vagyok a világon?
Elégedetlenkedni, vagy jobbítani rajta?

És ha a világ nem úgy forog ahogy én akarom?
Mire jutottál?
Jól érzed-e a bőrödben magad?

Az érzéseiddel csak te játszhatsz.
Te szabod meg a bánat, és az öröm idejét,
hát melyiket választod?

Szíved mélyén tudod, hogy minden csak játék.
Játssz hát önfeledten.
Jön a többi játékos is boldogan, örömmel.

Kacag a világ. Ó de gyönyörű kép!
Sokat romboltunk már, ez építés ideje.

Csináljuk meg együtt, ez legyen a cél!
Kart karba öltve, egységbe olvadva,
Könnyedén, boldogan, mosolyogva.

2015. május 28., csütörtök

Joléva közvetítések ÉLET - JÁTÉK



                           ÉLET - JÁTÉK


Kedves embertársam, nem tudom, ki vagy
neved, és alkatod szerint,

de azt tudom, hogy sokkal több vagy,
mint amit magadról elképzelni tudsz.

Mint minden földi lény
te is fény és szeretet vagy.

                               Ha hiszed, ha nem, ez a valódi éned.
Játszani jöttél, emlékszel még rá?

Megtervezted pontosan, hogy hogy legyen.
Azt is kigondoltad, mi legyen az akadály,
amiből tanulhatsz, és azt is ami azt elhárítja.

Mindent megterveztél, minden eshetőségre,
hát hallgass a szívedre, hogy újra eszedbe jusson:

mi a kiút, mi a feladat,
mi képvisel téged legjobban.

Aztán játssz, felhőtlen, boldogan,
hiszen ezt te tervezted, izgatottan, örömmel.

Játssz hát, hogy gazdagodjon a lelked
tapasztalatokban, és tudásban.

Tedd ezt a magad örömére,
és mások gyarapodására,
mert egyedül játszani igen unalmas.
Kellenek hozzá a társak.

Aztán hogy hogy játszotok,
az már csupán tőletek függ.

Lehet szépen, lehet csúnyán,
és lehet bárhogyan,
de ne vedd túl komolyan.

2015. május 27., szerda

Joléva közvetítések ELDÖNTHETED

                                 
                                ELDÖNTHETED

                                  Itt a perc, eldöntheted,
panaszkodsz, vagy elkezdesz örülni?
Megengeded-e magadnak hogy „csak úgy”
felhőtlenül boldog légy,
csupán a jó érzés kedvéért?

Míg elsorolod, mi a nem jó, vagy mi fáj,
elszalad a perc és az alkalom,
hogy a szívedben lakó, Belső Bölcsre figyelj,
jótanácsát meghallgatva,
békességre, harmóniára lelj.

Ez a csodás részed türelmesen vár,
hogy észrevedd.
Segíteni akar, ha hagyod.

A választás a tiéd, mire figyelsz:
A külvilágra, ahol nyomorúság,
nélkülözés, betegség és hiány van?

Figyelhetsz a szíved mélyére is.
Ott a belső elégedettségből fakadó derű,
és megoldások tömkelege.
Iránytű magadtól magadnak.

Hiszen a „körülmények” csak illúzió,
életed kovácsa, TE magad vagy.

Hát vállald fel saját nagyszerűségedet,
használd a teremtő erődet!
Ettől szebbé válik a világ.

Próbáld ki!  Mit veszíthetsz?
Rosszkedvet és korlátokat.

És mit nyerhetsz?
Egy csodás boldog világot.
Ha kíváncsi vagy rá, kipróbálod

Ezt senki helyetted meg nem teheti,
ha gondolod, láss neki!

2015. május 24., vasárnap

Joléva közvetítések HÁLA

Megjegyzés: Sorra bukkannak fel a régi kincsek. Ezt 2009-ben jegyeztem le

                                       Hála!

                             Hála égi, és földi segítőimnek,
Megtanultam mindennel játszani,
Számba venni, mi az, ami van,
És abból mit lehet kihozni.

Ha valami másként alakul,
Mint azt elképzelni tudtam,
Megállok, és eltűnődöm:
Az eredeti jobb, vagy ami megvalósult?

Ha a valóság mégis változtatásra szorul,
Mik a lehetőségek, vajon hogy kezdjek neki,
Hiszen minden szituációban
Legalább 3 választási lehetőség van:

Tagadom, próbálok másokat hibáztatni,
Vagy én veszem kezembe sorsom.

És mi van abban az esetben,
Ha olyat akarok, mi másoktól függ,
De nekik eltérő elképzelésük van?

Szóval azt is meg kellett tanulnom,
Mi az, mi rajtam áll,
Az egyéb dolgokat meg lehet
Megáldani, s szeretettel megölelni.

A felhőtlen boldogság alapja,
Hogy játszani tudjunk a világon mindennel.
A kíváncsiság is fontos elem:
Egy dolog hányféle képpen közelíthető meg?
Így a sikertelenség eleve kiküszöbölődik.

Bú, és bánat, ha mégis előfurakodik,
Csak figyelem, hol rombolja testem.
Jó nagyokat lélegzem, helyreáll a rend,
S marad a játék, és s pillanat öröme,
Amiből jó dolgok sülnek ki,

Erről ennyit

2015. május 20., szerda

Joléva közvetítések Ki a mának él

Ki csak a mának él, könnyen becsapja magát.

Azt hiszi nyert, pedig mindent elvesztett
Üdvösséget, jó esélyt a ma önzéséért odadob.

Ki folyton háborog, csak önös érdekét nézi,
egója vezérli.

Kit a szíve hajt, a Sors akarata előtt fejet hajt,
bár látszólag vesztes,

a Menny kapuján nem kell kopogtatnia
a megfelelő időben kitárul magától

Fény és Szeretet Hona magába öleli,
mert ő ezt akkor már kiérdemli
            PIXI   EO   LI

2015. május 19., kedd

Joléva közvetítések Tanulságos mese

Tanulságos mese :

Cincogi a kisegér, Sajtot lopni indult,
De tévútra jutott,
Mézes csuprot talált, mibe jól beleragadt.

Jöttek a rokonok, cibálták farkánál fogva,
De ügyetlenül fogtak neki, a többi is mézes lett.

Jött a többi állat bámészkodni és tanakodni
Mit lehet tenni ebben az ügyben.

Az elefánt nem kérdezett, hívta rokonait,
Ormányukba jó meleg termálvizet szippantottak,
S lelocsolták vele a bajbajutottakat.

A medvén kívül, aki az elpocsékolt mézet sajnálta,
Minden állat tapsolt, örült.

Így oldódott meg egy dráma, mi egérfalván megesett.
Tudod mi a tanulság?
Gondolkozz rajta kicsit!

Ki segített egérkéknek?
Hát egy csomó elefánt.
Mert mindegy ki vagy, mi mind összetartozunk.
Ember, növény, állat, mind egy nagy egész
Apró része.

Éld hát át az összetartozás
Csodás világát.

A mese megmutatta, mit tesz az összefogás,
A másság elfogadása.
Amint e kettőt megvalósítod, életed is megjobbítod.

Áldásom rád Gyermekem,
Kedvenc Teremtményem.
               E   U   AU   A  HE

2015. május 15., péntek

A Szeretet bibliája X


A Szeretet bibliája   X.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 



A bölcsek messze kerülnek az idő csapdájától
sok új változást hoznak létre, erejük végtelenné válik

A boldog idő felszabadít, uralni tudjátok a természeteteteket,
és megsokszorozzátok erőtöket,
az ostobaságot elűzitek a bolygóról.

Emlékezzetek a valódi énetekre,
és tegyétek újra örömtelivé magatokat elődeitek bölcsességével.
A boldog légzés természetes állapot

Emlékezzetek, hogyan terjedt el,
és hogyan változtatták meg a helyes légzést, és a tiszta levegőt,
melyben a bölcsek tudtak lélegezni.

Emlékezzetek, mennyi szeretetben éltek,
mikor még természetes légzés volt, félelem nélkül.
Emlékezzetek a rengeteg szívből jövő szeretetre,  a természetes légzésre

A félelem korában ismét sok hologramm jön.
A testvériség rengeteg bölcsessége, hogy emlékezzetek rá, milyen a természet bölcsessége,
és közelebb kerültök egymáshoz.

.........


Egyre nőtt a szeretet és a tudás a szívből jövő szeretet korában.
természetesen lélegeztek, azzal táplálták a testüket
A természetes szeretet ellensége a mesterséges által uralt szívdobogás, és légzés
az erőszakkal  létrehozott időben

Emlékezzetek, kik vagytok valójában, a bennetek lakozó bölcsre,
aki idővel erőt ad nektek, hogy belsőtökből lélegezzetek.

Batátaitok kristályba zárták, kőbe vésték nektek a hologrammokat,
hogy majd a távoli időben ismét tiétek legyenek.


2015. május 13., szerda

Joléva közvetítések Nőnek lenni nagy feladat

Drágáim!   

Nő-nek lenni nagy feladat. 
Önmagad harmóniájának megteremtése kulcs

a világban létrehozni kívánt öröm, és bőség megteremtéséhez,
a családi, és társas viszonyok, szeretetteli kapcsolatok kialakításához.

Drága Lányok, Asszonyok! 
Most itt az idő Szeretet-angyalokká válnotok,

harmóniát, szépséget sugároznotok,
varázslatos környezetet alkotnotok a magatok,
 és szeretteitek örömére, kedvére
            I  O  U  E



2015. május 10., vasárnap

Joléva közvetítések

Drága Emberek!
Jártok fűhöz-fához, mert még mindig kívülről várjátok
hogy valaki leszedje, levágja, kiszedje, kioldja, mi nektek tarthatatlan.

Igaz, sok jó módszer van a világon, de önmagadba nézni csak te tudsz.

Bárhová is mész, csak ideiglenes a segítség, mi pillanatok alatt szertefoszlik,
ha te magad nem változtatsz életviteleden, gondolkodásodon, érzelmeiden.
Mindezek kordában tartása mindenkor és kizárólag a te feladatod.

Hát közületek az jár jól, ki kikutatja önmagában, mikor, mire miért és hogy reagál.
Ennek óriási a hozadéka.

Soha többet nem leszel az élet megtiprottja,
hanem belenősz abba, aki valójában vagy : Fényes, nagyszerű önmagadba,
kinek már eszébe se jut másokat, vagy önmagát hibáztatni,
mert mindent tanulságnak és játéknak él meg
            I  OLLA  E

2015. május 8., péntek

A Szeretet bibliája IX

A Szeretet bibliája   IX.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 



Rövidesen elveszíted a szemellenzőt, amely mindenkit elvakít.
A bölcsesség egyszerű, csak megbonyolították.
A Mester benned van, ne kívül keresd.

……..

minden újjá születik és már tudni fogod, hogyan kérj segítséget a gondolat erejével.
Ha irányítod lélegzésedet, megtanulod hogy nyújtsd meg az életedet.

Aki kéri a tudást, meg is kapja és boldoggá teheti magát,
bölccsé teszi bolygóját és másik világba emelheti.

A sok gondolat helyett a teremtésre figyelj és az életfolyamatokra
Mindenki bölcsessége belső tanítójától származik
Belső tüzedet tápláld és legbelül érezd, egyre melegebb van.
Égesd el benne a mérget

És a tér kitágul, kiürül belőled minden és helyette más dolgok jönnek,
a tér és idő nélküli tudás, amelyből erőt merítünk 

…….

Az önzetlen szeretet megmutatja valódi arcodat,
tudva tudod honnan jöttél és merre akarsz menni.
Másokat segítve növekedsz, Isten szeretett gyermeke, elérve mindent, mi tudható.
Megvilágosult bölcsességben az örökös körforgás helyett magasabb világokba léphetsz.
Erőd hatalmasra nő miközben keringsz újra meg újra, tiszta leszel,
mint egy gyermek tudva kezdetről és végről.

2015. május 7., csütörtök

A Szeretet Bibliája VIII

A Szeretet bibliája  VIII.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 


Élet kezdődik, az Ige testté lesz, és létezni kezd.
Rátalálunk az élet értelmére, a valódi életre.
Erre tanít a rejtett tudás.

Oly közel van már a Mester.
Önmagadban kell Őt látnod.

Ismét a szeretet világa készül.
A Szent Szeretet megszületőben van.
A szeretet körül vesz mindenkit, és életre kelti a gondolatot.

Ismét segítenek nektek, és erőt adnak, hogy Fényt teremtsetek,
hogy életre keltsétek a Bölcset, mely a szívetekben lakik.
Az erő benne van minden élőben.
Az inkarnációk bölcsessége a folytonos ismétlődésben,
mely az örökké változó természettel együtt pulzál.
Ismét fordul a sors kereke
                A teljessé válás közeledik

…………

Újjászületsz?
Akarsz újra tudni?
Vagy inkább így folytatnád?
Inkarnálódsz tovább?
Az élet földje, vagy a múlandóság a te választásod testvérem!
A Testvér-szövetségbe lépés szintén választható.
Rövidesen ismét körülvesz a választások lehetősége.
Bölcs testvér tanításai, vagy a Testvériség ellen – döntened kell.
Rövidesen elveszíted a lehetőséged, hogy elnyomott erődet kiáraszd,
elveszíted, ha nem fejlődsz.
Rengeteg tan terjed, gyorsabban tanulhatsz,
és felszabadíthatod  a bölcs tudást, az időtlenné válásról.
Kezedben a lehetőség, hogy teljes légy, gondolkodni kezdj a boldog életről,
vagy messze sodródsz.
A bölcs halála, átlépés a boldogságba /átlépés a fénybe/
A Testvérek tanítása szerint nem sok idő kell már, hogy elérjük a jót,
vagy elvesszünk a hamis tanítások között, mely a rövid életet mindenhatónak tünteti fel.

Messzi időkben elrejtették a tudást, az idő világának a tudását, és csak zárt köröknek adtak tovább.
A testvér tanítást ad az időn kívüli életről, és a tudás megnyílik minden érző lény előtt, hogy választhasson.

Akarsz-e fejlődni?

2015. május 6., szerda

A Szeretet Bibliája VII

A Szeretet bibliája  VII.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke


Majd bölcsességüket adják,
Ami az Ősök bölcsessége is
És újra boldogok leszünk egy szabadabb létezésben
Rövidesen megtalálhatjuk általuk
A gondolatot, mely eltörli az időt
Visszakapjuk önmagunkat!
És az élet fogalma más lesz, a természet is megváltozik
A kör teljessé válik
Minden benne foglaltatik az örök körforgásban
Megszűnik a távolság, a dolgok egyszerűek lesznek, és az élet könnyebbé válik
Minden seb beforr, akár a távoli időben volt Aranykorban
És rövidesen letelik a sötétség kora
Az élet körforgása kiteljesedik,
Új kezdetbe lépünk, és hogy ezt tehessük, meg kell tisztulnunk,
El kell csendesednünk, befelé figyelni egyre kitartóbban
Akkor megnyílik a tudás, és újjá születik a Belső Mester által a szívünk belsejéből

………

Anyáinkhoz jöttek testvérek lebegve,
És Anyáinkat megtanították uralni a változást, miközben életet adtak,
És a múló időben újabb tanítók jöttek távoli helyről, hogy érezzük: a Testvérek figyelnek
Érezzük, nem vagyunk egyedül.
Nem hagytak el az idő csapdájába esve.
Bár messze kerültünk tőlük, mégsem hagytak el, csak elfelejtettük,
Hogyan érzékeljük Őket, amikor minden változik, amikor minden véges.
Rövidesen egy leszel közülük, és uralod az időt
A szövetség várja, mikor lépsz az Ő szintjére, ahol kezedben tartod életed.
Testvér testvérrel eggyé válik, és eljön a jobb kor, mikor a kör bezárul.
                Úgy legyen 

2015. május 5., kedd

A Szeretet Bibliája VI

A Szeretet bibliája  VI.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 


A természet  Fényt adott és új erőt kaptak távolról
És megkezdődött a változás
A balga bölccsé változik, és végül  kilép a Fénybe
És elhozzák a változást, mert újabb
Megvilágosodottak lesznek

És az idő burkán kívül kerül minden érző lény
A véges boldogság helyett
A megvilágosodott, időtlen örömöt kap,
Minden rossztól távol kerül,
A burok szertefoszlik

……..

Tudva tudjuk
Hogy eljő az új világ
Amelyben mindenki  testvérré lesz

A bölcsesség ma még rövid, és az élet múlandó
De majd egykoron az új világ legyőzi a halált
Majd tanulunk az időtől és kilépünk belőle
Az élet bölccsé tesz, és a Fényben
Élünk majd a tévutak helyett
Együtt testvéreinkkel

Mindenki  emlékezik az időre,
De senki nem lesz a foglya többé
Szabadon teremthetünk
Hogyan is vigyük végbe?

A legegyszerűbben
Töltekezz fel szeretettel
Fogadd be Anyáid tudását
Megvilágosodott Atyák Erejét
Fogadd be a Szeretetet

                És megváltozol

2015. május 4., hétfő

A Szeretet Bibliája V.

A Szeretet bibliája  V.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 




Ahogyan beléptünk az időbe,
Elvesztettük a teljességet
És a ragyogó természetünket
És ezt most nektek vissza kell kapnotok
Szövetséget kell egymással kötnötök
Mindenkinek fejlődnie kell
És meg kell szűnnie az időnek
Hogy használhassátok az erőtöket.
Meg kell szüntetni az idő hatalmát
Mert csak a változás hoz szabadságot.
Aki időt teremtett, korlátokat teremtett.
Aki a földi életet választotta,
Inkarnációkat ismétel.
A születések végessége elveszi erejét
Új feladatokat kap, majd mindent
Elfelejt, mire újra visszatér a végesbe
Erőt és lehetőséget kap újra, és újabb feladatokat
De egyre messzebb kerül a szabaddá válástól

2015. május 3., vasárnap

A Szeretet Bibliája IV.

A Szeretet bibliája  IV.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 

Ám megszületett egy nap a Csillaggyermek
Aki megsegíti a világot
Aki egyesíti az embereket, és újra legyőzi az időt,
És új világot teremt.
Soha nem hal meg, és az embert bölccsé teszi, segít eggyé válni.
A rövid élet helyett hosszút ad.
Felnőve kapcsolatot teremtett a távoli csillagokkal,
Hogy újra közéjük tartozzunk.
Rá vártak rég.
Alig várták, hogy felnőjön,
Erejével teremteni tudjon, és elnyomja az idő hatalmát.
Az idő helyett boldogabb kor jöjjön,
Fény áradjon szét, és elnyomjon minden rosszat.
A természet, és az egész világ segítségéért kiáltott,
Hogy áradjon az Ősi Tudás Fénye
Áradjon mindenfelé,
A Lét értelmet nyerjen
Belépve messzi Testvériségbe,
A Bölcsek Szövetségébe,
És változzék minden.
Tárt karokkal várnak
A világok közti Testvérek,
És az ellenség körében zavar támadt
Ahogy kiáradt az Új Születése.
A véges létezésben a ragyogó csillagok között.
Veszélybe került az idő, ahogy az Új Kor születni kezdett.
A kiválasztott ereje egyre nőtt,

………

Ahogyan a természet újjá született,
A szabadulás közeledett.
Boldog várakozásban mindenki álmodott róla,
Hogy a véges rabságát a ragyogás eltörli,
És létre jött a Mag,
Mely egyesítette a Fény Tudását.

Elnyomták a tanítókat, hogy ne legyen több,
aki tudja a tudást, és megváltoztathatja a világot.
A kiválasztott életét el akarták venni.
Körbe vették őt, és bezárták,
Hogy élet-halál urai lehessenek,

De az emberek boldogok voltak, mert Ő feltámadt!
Életre kelt, hogy segítsen, és tana örökké létezni fog.
Megmutatva hatalmas erejét hogyan kell használni
Mindenkinek megmutatva, hogy visszatért
Növekedni, fejlődni, az időből kilépni mindenki tud
Saját természetét legyőzve,
Életét megváltoztatva
A véges erőből önön bölcsességével
Először rövid boldogságot,
Majd a Szabadság Örök Fényét megteremteni
Bölcsessége növelésével
Természetes képesség önmagunk megváltása, belső erőnk növelése,
Egységtudatunk növelése
Öröktől fogva adták nekünk a boldogsághoz való jogot
A szabadság jogát.

Ő legyőzte a halált, és kilépett az időből,
Megmutatva hatalmas erejét hogyan kell használni
Mindenkinek megmutatva, hogy visszatért
Növekedni, fejlődni, az időből kilépni mindenki tud
Saját természetét legyőzve,
Életét megváltoztatva
A véges erőből önön bölcsességével
Először rövid boldogságot,
Majd a Szabadság Örök Fényét megteremteni
Bölcsessége növelésével
Természetes képesség önmagunk megváltása, belső erőnk növelése,
Egységtudatunk növelése
Öröktől fogva adták nekünk a boldogsághoz való jogot
A szabadság jogát.



2015. május 2., szombat

A Szeretet Bibliája III.

A Szeretet bibliája  III.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 

Távoli helyre űzte a fényt
Messzi urak jöttek
A változás rémületet keltett
Segítségért kiáltottak
Mindenki az idő foglya lett
Az Őrzőkhöz fordultak az elveszett tudásért
Hogy legyőzhessék a halált hozó időt,
A szenvedést hozó időt
Daloltak és táncoltak a nagy tűz körül
És a bolygót körülvette a szeretet
Megteremtették a csendet, mely
Választ adhatott nekik
Arra, kik tudnának segíteni abban,
Hogy visszanyerjék önmagukat
A véges idő változatlanságában
A szabadság fénye kiáradt és egy
Teremtett pillanatra felvillant önmaguk ereje.
Távolra hatolt, kiáradását messze sokan látták
Sokan segítettek növekedni, növekedni és szétáradni az erőnek
Mely megválthatja a csillagot, hogy visszatérhessen közéjük,
Akik tudják amit testvéreik, akiket áthat a Fény.

…….

A boldog szabadság messze került,
Egyre kevesebb lett a változás,
Helyette a kapzsi Istenek egyre kevesebbet adtak.
Az ostobák élete fölragyogott,
Ha Isteneiket láthatták.
Az ostobák rettegtek, mert úgy tudták,
A csillagokon nincs élet,
Csak itt születhetnek Lények.
A szabadság fogyott, új rend született,
A tudás elveszett az időben.
Az ostobaság ellepte a bolygót.
Az élet megrövidült, ahogy az időbe léptek.
Az ellenség úrrá lett rajtuk, elnyomta őket.
Életet vettek el, és örültek a halálnak.
A csillagok erejével Ők gazdálkodtak,
Birtokoltak mindent.
Elpusztítottak minden változást,
Megöltek minden teremtőt.
Teljessé lett a tudatlanság.
A bölcsesség helyett az idő uralkodott,
Az örökké létező idő,
Melynek nincs ellenfele.

……

Ám megszületett egy nap a Csillaggyermek

2015. május 1., péntek

A Szeretet Bibliája II.

A Szeretet bibliája  II.
kivonat
Csillagnyelvről fordította  Sz.Emőke 


Szent rítusokat gyakoroltak
Boldogokká váltak
A sötétség csillagközi szövetén
Átütött lassan a fény
Beáramlott Napjukba, a végesség megszűnt
És megszületett a Fény, a Fény szétterült
Szétáradt ereje
A csillagban fény született
A rossz áradása megszűnt
A fény elűzte azt
Új világot teremtett
Így mássá lett az átváltoztatott csillag
Megfordult hát a véges napok baja
Virágzott a bőség, a véges szövete átlyukadt
Látták a jó áradását, a boldogság erejét
Az Ősök tudása nyomán szabad tér vette körül Napjukat
Látták, hogy belépett a fény, Fény az Ősök fényéből
Szétkergeti a sötétséget a csillag körül
Távolra fénylik ereje, mely egyre csak nőtt
És kiáradt a galaxis központi Napja köré
Visszatért a fény ideje
Az erő átjárt mindenkit, szentsége eloszlatta a sötétséget.
Mindenki örök és tiszta lett
Az emberek boldog ragyogásban éltek ismét
Az erő áradt szellemükben

……….

A fényben sokasodtak Ők, mindig sütött a Nap
A fény szabaddá tett
A sötétség erejét vesztette
A változás tudást adott a megújult bolygó körül
Univerzumuk messze szabaddá lett
Másokkal ragyogó testvérré váltak
Erejükkel segítettek az idő foglyainak
Nem ismerték a halált
Tisztelték a Teremtés Urát
A Változások Úrnőjét
És a megújuló Természet-Anyát
A szeretet életet adott az örök körforgásban a lét más formáinak

..........