És akkor a föld remegni kezdett. Pánik tört ki. A hajók
megteltek. Sikoly és rettegés.
Nagyon magasan vagyunk, mégis rázkódik velünk minden. Nem
merünk le, ill. visszanézni.
Nem fér el több ember a hajón.
Elromlottak a műszereink. Fogalmunk sincs a pozíciónkról.
Hiába várjuk az utasítást. Tanácstalanok vagyunk.
Látszólagos biztonságunk ellenére rettegünk.
Régóta tudtuk, hogy eljön ez a nap, mégsem lehetett
felkészülni erre, ami most van.
Indulnunk kellene valamerre, mielőtt beszippant a mélység.
Imádkozunk, és remélünk.
Mi a menekültek 102-en vagyunk. Kelet felé haladunk reméljük.
Semmit nem látunk a kavargó víz és levegő áradattól.
Csak a gyerekek nyugodtak.
Szeretnénk tudni, jó irányba haladunk-e, de nincs mihez
mérni magunkat.
A tiszta szándék vezessen.
Magamba tekintek.
Ott látom a Fényt, ki nem alszik soha.
Éltetője a Teremtő.
Bármit hozzon a sors, köszönöm Atyám,
Tudom, Te mindig vigyázol rám.
Óvsz és védesz, szeretsz és átölelsz,
Utat mutatsz, és bíztatsz.
Tudom, engeded, hogy bármit válasszak,
Saját utamat járva tanulhassak.
Azt is tudom, bármikor visszatérhetek Fényedbe,
Mert Te mindig szeretettel fogadsz,
Hát kérlek, mutasd meg a haza vezető utat.
Életem tele volt szépséggel, örömmel,
Ha itt a vége, hát úgy legyen.
Köszönöm, mit megélhettem,
Kegyelmedben fürödhettem,
Így hát ha kell, visszaadom Neked magam.
A műszereink nem mutatnak semmit.
Teremtőm!
Rád bízom magam.
Vigyél oda, hol új hazát lelhetek,
Hol békében megpihenhetek.
Friss víz, jó levegő ahol van,
Kérlek, tedd oda a hajómat
Lágyan, puhán,
Hogy mindenki ép maradhasson.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése