2024. november 21., csütörtök

Fény és Szeretet

 

Drágáim!

Itt az idő, hogy felismerjétek, újra éljétek azt, akik valójában vagytok.
Ilyen, vagy hasonló megerősítések segítenek nektek emlékezni
Mostantól minden nap emlékeztetem magam, hogy

Fény, és Szeretet földi kivetülése, megtestesülése vagyok,
Szeretetfény, az építőanyagom,
hát én magam is eredendően Szeretet és Fény vagyok.

Engedem, hogy ez a Belső Fény
átmosson, meggyógyítson mindent, mi tőle eltér.

Egyre többet érzem e Belső Ragyogást,
mi már túlterjed rajtam, és árad önfeledten, könnyedén
megszépítve, meggyógyítva, megnemesítve mindent, mit ér
               I  O  U    U    E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. november 20., szerda

Bele nőhetsz

 

Drágáim!


Amikor problémába ütköztök, feltehetitek a kérdést önmagatoknak:
Én most az akadályokra figyelek, vagy a bennem lévő szív-szeretetre hangolódva
engedem, hogy a kiút lehetőségei felfedjék magukat előttem.

Azt is kijelenthetitek minden alkalommal :

Mától a hiány-tudatomat bőség áramlássá alakítom,
Teremtő Erőmet jobbításra használom.

Gondolataim, szavaim arról szólnak, amit elérni, megvalósítani akarok,
a kivitelezéssel eztán Felsőbb Tudatom foglalkozik mester fokon.

Ezzel megkezdődik egy olyan energetikai áramlás,
hol a gyarló, ego-s kis földi lény -  még fizikai testben -
újra bele-nő FÉNY-ruhájába, Eredendő Teremtői Állapotába
        ALOHA'   és   IPOLLA  A


A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2024. november 19., kedd

Fény, és árnyék tánca

 

Drágáim!

Az Új Energia keresi a helyét  benned, és a világban.
Fény, és árnyék tánca miatt érzed magad
egyik nap feldobottnak, másik nap letargikusnak,

sőt, néha ez óráról órára is változhat,
csak tudd, mindez rendben is van.

Amikor érzelmeidet elfogadod,
csak tanúja-megfigyelője vagy annak, ami van,
már nagy utat tettél Igaz Önmagad felé

EOLLA    UPTA   SHO
SHOLTO   MOLTO  MO
U   A    HU   A    HE 
EPTO   EMNO   E
    IAUA    E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. november 10., vasárnap

Mindenkinek esélye van ...

 

Drága Gyermek!        
Ezen a világon mindenkinek esélye van a boldog, kiteljesedett életre,
de az emberek zöme önmagát zárja el a sok földi jó-tól.

Míg dühöngsz, kritizálsz, panasz áradatot zúdítasz embertársaid nyakába,
két dolgot biztosra vehetsz : a béke, és derü elkerül,
az új energia adta lehetőségekből pedig önként zárod ki magad.

A panasz, és kritika mentes élet megtanulható,
ha befelé figyelve fülön csíped ego-d minden próbálkozását.

Ha arra is odafigyelsz, hogy a Jelen milyen csodákkal halmoz el,
erőd lesz rebellis részeid felismeréséhez, meggyógyításához, 
belső harmóniád megszerzéséhez, helyreállításához.

Gyakorlat teszi a mestert, ez még ma is igaz mondás.
Hát jókedvű, vidám gyakorlatozást-kísérletezést kedves emberek
            I  O  U  E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod

Ajánlom figyelmetekbe ezt a remek könyvet  :


2024. november 8., péntek

Keresd ...

 

Drága Fényem!

Ugye hallottad már a mondást :
a világot megváltoztatni úgy tudod, hogy te magad változol.

Máshogy fogalmazva :

amikor örömtől kicsattanó, lelkes élő példa vagy,
amikor azt éled-teszed, amiről beszélsz,

szó nélkül ösztönzöd a többieket most,
amikor a forrongó világból a "pokol bűze" ég ki,

amikor sorsok dőlnek romba, hogy egy új kezdet épülhessen,

nagy remény egy olyan személy, ki már megjárta saját poklát,
és abból újjáéledve-megerősödve lépett ki.

Ő az a hiteles szó nélkül,  példával tanító,
kit keress, ha benned is él  a változtatás-változás vágya
     ALOHA'   és   I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. november 7., csütörtök

Ti, akik beragyogjátok ...

 

Drága Emberek!  Fényből szőtt csodái a Teremtésnek!

Ki megértette közületek a Vonzás Törvényének a lényegét,
leszokik a panasz, és kritika áradatról, bár továbbra is „lenne rá oka”
de úgy dönt, nem ad több energiát a lehúzó erőknek.
, energiának.

A természet szépségeit csodálja, embertársa külső-belső értékeit keresi,
idegenek jóindulatú gesztusaira, átfutó mosolyára figyel.

Ki ezt választja, benne nő az öröm, békesség, harmónia.
Humorát, jókedvét ontja a világra, mert tudja :"amilyen az agyonisten, olyan a fogadjisten"

A sok jó rezgéstől, mit nap közben gyűjtögetett, 
az álma is nyugodtabb lesz, ez pedig a reggeli ébredésére is kihat, 
mikoris a bizakodás, a derű indítja a nap-ját  ez pedig csak óráról órára fokozódik.

Tudjuk, egyre többen ismeritek ezt az állapotot, köszönjük, hogy beragyogjátok a világot
                         I  O  U  O   és   I  OLLA  O

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod







2024. november 6., szerda

Összehangolódás

 

Drágáim!

Rengeteg szépség van körülöttetek.
Nyissátok fel erre szemetek.

Ahogy elkezditek észrevenni a természet csodáit,
egy energetikai párbeszéd indul el, az élő világ, és köztetek.

Amikor gyönyörködtök egy szép virágban,
mikor zenének halljátok a vízcsobogást,
mikor belefeledkeztek egy folyó habjain csillogó vizitündérek táncába,
amikor érzitek a szellő símogatását, vagy az erősen fújó szél erejét,
mikor lenyűgöz bennetek a madarak könnyed röpte,
amikor megfürdetitek arcotok a Nap fényében,
amikor este meghalljátok a csillagok dalát,

kezdtek ismét a körülöttetek lévő világgal összehangolódni.

Míg ez köti le figyelmeteket,
energetikai rendszeretek töltődik, pihen.
Az ego karattyolása abbamarad,
s ti megélhetitek a békét, és nyugalmat.

Öröm árad szét minden sejtetekben.
Ezekben a pillanatokban szabadok, és boldogok lehettek,
hát gyógyul minden bennetek, és körülöttetek
      I    OPTA    HE

 További bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod









2024. november 5., kedd

Szó, vagy szív

 

Megjegyzés : ismét egy régi gyöngyszemre találtatok, így újra közre adom.

Drágáim!

Amíg a szó a szót akarja túlharsogni, 
vagy "igazával" bekorlátozni,
mindig lesz nézeteltérés a föld kerekén.

Most  mód van arra, hogy szív a szívhez szóljon 
szó nélkül, szeretet rezgésben.
Ez esetben minden tiszta, és nyilvánvaló, 
egyértelmű, és harmóniával telt
         
Ki ezt kipróbálja, szavai sorát leredukálja. 
Felesleges szócséplés helyett 
mosolyog, ölel, és szeret, mert ez lett a lételeme
            I  O  U  E

 További bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod









2024. november 2., szombat

Lásd az eltávozottat fényben ragyogni

 

Drágáim!

Tudjuk, járjátok a temetőket.

Az eltávozottakra emlékezni.
Személyesen, a sírhoz mész, 
vagy gyertyát gyújtasz egyre megy.

Arra kérünk benneteket,
lássátok az eltávozottakat fényben ragyogni,
bármit alakítottak is a földi tér-ben,
bármilyen volt is a viszonyotok.

Amikor őket szeretetteli fénnyel  átitatod,
az bizony blokk-oldóként visszahat rád,
és a teljes generációs vonalon végigfénylik,
segítve téged, és minden ősödet
       I   OPTA   HE

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


Temetőket járók

 

Temetőket járók  figyeljetek!

Itt az idő hogy átalakítsátok, átértékeljétek
halottaitokhoz fűződő hiedelmeiteket, viszonyulásotokat.

Bár a szemetekkel nem látjátok az eltávozottakat,
ők továbbra is élnek, léteznek.

Tudjuk, sokan beszélgettek "halottaitokkal".
Most ezt egy kicsit máshogy tegyétek.

Amikor őket élőnek tekintitek, hiszen azok, csak más térben :

lehet tőlük bocsánatot kérni,
lehet nekik megbocsájtani,
lehet benned élő szép emlékeket felidézni,
lehet hálásnak lenni olyan dolgokért, mit ők hagytak hátra a számotokra

Szóval, sok függőben lévő dolgot most 
eltávozott szeretteitekkel elrendezhettek.

Ha így jártok el, ők, és ti is csak nyerhettek
sírás-rívás, bánkódás helyett  közösen örülhettek,
ki földi bőrben, ki fényruhában.
        I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod





2024. október 31., csütörtök

A nap mantrája

 

A nap mantrája : Kitárom a szívem, utat nyitok a szeretetnek   I O U E


A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2024. október 20., vasárnap

Tudatos választás

 

Fényességes Gyermekem!

Elégedetlenkedni, dühöngeni, háborogni csak az ego tud,
ki érzelmeidet folyton hullámvasútban tartja.
Megsértődni, magadból kikelni, is az ő mesterkedése.

Van egy másik részed, hol harmónia, szeretet, bőség és biztonság van.
Az új energia lehetővé teszi, hogy a két feled - részed közt 
először tudatosan, felelősen válassz., később pedig összehangold őket.

Amikor egy konfliktus helyzetben a szíved szavát követed,
társad megérzi mélyen, belül, hogy nem akarod őt manipulálni,
hát Ő is kreatívan áll az adott eseményhez, helyzethez,

ezért olyan megoldás születhet, mi reményeidet túlszárnyalja
Ez így működik mindnél, 
ki mer szívére hallgatni, belső kincseire ráhangolódni
            I  OPTA  HI 

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. október 18., péntek

Furfangos ego

 

Drágáim!

Az ego igen furfangos, minden pillanatot kihasznál, hogy figyelmedet megkaparintsa,

múlt, és jövő, azaz az idő fogságába-félelmébe visszatereljen, 

mert neki igen ijesztő a Jelen, a szemlélődő "csak VAN"-sága.

Adj neki feladatot, mihez gyűjtsön adatokat, információkat, mit összegezzen, mit csoportosítson

Míg a megszabott témán dolgozik, Te élhetsz a békés, szeretetteli Jelen-ben

Így tud együtt munkálkodni ego, és SZÍV, új idők ajándéka ként

             I   OPTA   HE

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod




2024. október 17., csütörtök

Elméletek

 

Drágáim!

Elméletek sokasága kavarog bennetek, ideje őket leszűrni, megvizsgálni,

mi tartozik a Szeretet Bölcsességéhez, 

és melyik az álcázott megkötő, félelmet, bizonytalanságot keltő.

Hát válasszatok bölcsen, szívetek szeretetteli szavát követve,

aztán kezdjétek élni a Belső Harmóniát, merthát az nélkül kívül is csak káosz van.

A belső rendezettség teremti meg a külsőt is könnyedén, erőfeszítés nélkül a Van-ság szabadságában

               ALOHA'    és      I   OPTA    HA


A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2024. október 14., hétfő

Ma mit tehetek önmagamért

 

Drágáim! Érdemes feltenni magatoknak az alábbi kérdéseket :

A világ olyan, amilyen,
de én, itt magamban mit tartogatok?

Mi az, amit megláthatok, leporolhatok,
szívfényemben gyógyíthatok?

Ma mit szabadíthatok mély-tudatomból ki, és fel,
amivel könnyíthetem magam?

Tudom, ahogy fényesednek, kisebbednek terheim
úgy szépül a világ bennem, és körülöttem,

ezért munkálkodom magamon-magamban szüntelen
      IPOLLA   SHE

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. október 13., vasárnap

Amikor a felsőbb .....

 

Drága Emberek!

Annyira megszoktátok, hogy
más igényei, elvárásai szerint alakítsátok életeteket,
hogy sokan közületek nem is tudják, mik a személyes kívánságaik,

mert minden megnyilvánulásukat a család, a főnök, barátok,
vagy valamilyen közösség szabálya szabja meg,

pedig itt az idő személyes döntéseket hozni,
valós igényeiteknek hangot adni, és érte kiállni.

Tévedés ne essék, nem akarunk összeugrasztani benneteket,
de arra igenis ösztönzünk,
hogy vizsgáljátok felül, mikor, mit, és ki miatt cselekedtek.

Mikor megérik benned a vágy kiállni önmagadért,
az új energia segít letisztázni békésen, higgadtan a dolgokat.

Ekkor már vádaskodás nélkül,
tényeket, érzéseket tudtok a másik elé tárni.

Amikor embertársad megérzi, hogy nem akarod bántani,
a felsőbb ÉN-ek összefognak, és segítenek benneteket,
hogy egy kedvező megoldás születhessen.

Ez az új energia támogatta elintézési mód
            I  OLLA  O

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2024. október 12., szombat

Mit továbbítasz

 

Drágáim!  
Figyeljétek meg, milyen híreket továbbítotok,

mert sok esetben „fontos tájékoztatás” címe alatt,
félelemkeltő anyagokat nyomtok egymás nyakába,

márpedig ilyen alacsony rezgések mellett 
nem tud bekövetkezni a várva várt jótékony változás.

Ideje lenne a Tudattérképet, 
és a Vonzás törvényét gyakorlatban alkalmazni,

magatokat magas, Hála, Öröm, Szerelmetesség tartományokban tartani,
erre másokat is megtanítani,

hogy az emberiség össz energia hányadosa növekedhessen,
megemelkedett rezgése minden élőlényt segítsen egy minőségibb, szebb élethez
                                   I  O  U  E 


A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod

Segítségül ide másolom David R Howkins TUDATTÉRKÉPét


2024. október 7., hétfő

A köd ajángéka

 

Drágáim!

A nagy ködben elveszni látszik a világ, de amikor benne vagytok, környezetetek mégis körvonalazódik.

Üdvözöljétek a ködöt, ami rámutat belső titkaitokra, "szőnyeg alá söpört" dolgaitokra.

Ahogy a külsőben tájékozni tudtok, mikor benne vagytok, ugyanúgy a belső tereitekre is ráláthattok.

Mikor bátran szembe nézel mindazzal, amit ott találsz, gyógyulni kezd minden, mi elől elzártad magad.

Szánjatok erre időt. 

Öltöztessétek belsőtöket a Szeretet feloldó Harmóniájába így készüljetek fel egy szebb, élhetőbb világra

                ALOHA'    és    I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


El, és felismerések

 

Drága Gyermek!

Amikor életedben el, és felismersz mindent saját teremtésedként,
azonnal elkezded figyelni, mit érzel, gondolsz, mondasz,
mert már tudod, ezek teremtéseid építőkövei.

Először csak azt veszed észre, 
ezek az elemek téged gátolnak, vagy segítenek.

Ebben a fázisban az önbántás-elmarasztalás hiába való,
hisz az éberebb, és tudatos  választás rajtad áll.

Ahogy egyre gyakorlottabbá válsz az önfigyelés terén,
egyre elfogadhatóbb-jobb teremtéseid kezdenek lenni.

Rászoksz a reggeli csodavárásra, 
a napközbeni Jelen megtapasztalására,  és az esti hála mondásra.

Ettől nyugodt, békés álomba merülsz, 
hát kipihenten ébredsz, lelkesedéssel, örömmel telten
                I  O  U  E  

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod




  


2024. október 3., csütörtök

A Mindenségnek ...

 Drágáim!


A Mindenségnek mindegy,
Te, a földi testben tapasztaló éppen mit élsz meg,

de neked Gyermekem minden rezgés alapon működik,
hát fontos észben tartanod, hogy az egyes rezgésszintek
milyen lehetőségeket, tapasztalásokat engednek meg.

A Vonzás törvénye, és a Tudattérkép segít megértened :

mikor "vágod magad alatt a fát"
mikor vagy egy viszonylag nyugodt tartományban,
és mikor éled a Jelen szabadságát, és örömét,

amikor úgy érzed, az egész világ a te kiszolgáló személyzeted,
vagy hogy a Mindenség még a leg rejtettebb óhajod is megvalósítja
sokkal jobban, mint ahogy te azt kigondolni képes vagy

Mindhárom lehetőség választható a mindenkori rezgésed szerint
      I   OPTA   HI

 A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod