Drágáim!
Beszéljünk ma az elengedés, megengedés, elfogadás témaköréről.
Ezt igen sokan félreértelmezitek.
Amikor valamivel nincs erőtök szembe nézni, nem akartok vele foglalkozni,
vagy úgy tesztek, mintha a probléma nem is lenne, azaz a szőnyeg alá söpritek.
Akik e módszert választják, előbb utóbb akkorára nő a „szemét kupacuk”
míg már felbuknak benne, baleset, vagy komoly betegség manifesztálódik belőle.
A másik mód, mikor másokat hibáztattok az helyett, hogy magatokba néznétek.
Itt az a gond, hogy minden düh, és kritika a testetekben energetikai lenyomatként megmarad
sőt, aki felé irányul érzelem, vagy szó nyilatok, ő is sérül veletek együtt,
amit aztán idővel magadból, és a másikból ki kell oldanotok, szóval itt kettős a feladat.
Aki ezeket megérti-belátja-elfogadja, már csak önmagán munkálkodik,
minden felmerült szituáció belső okát-gyökerét keresi, gyógyítja, szeretetbe, fénybe emeli
mert tudja, a megbocsájtás egyben öngyógyítás.
Nem kell egyet érteni ahhoz másokkal, hogy megbocsájthassatok nekik,
egyszerűen arról van szó, hogy érzelmileg felszabadítod magad.
Hogy társaid erre hogy reagálnak, az már az ő játékterületük.
Te csak tanítsd meg magad a folyamatos belső munkára,
és engedd, hogy ki-ki olyan legyen, amilyen lenni tud, ez az igazi el, és megengedés
I O U E
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése