2020. december 15., kedd

Fokozatok

 

Drágáim!


Jól megtanultátok elmondani, mit nem akartok, 

aztán egy idő után elkezdtétek ezt kiegészítettétek azzal,  hogy mi helyett, mit szeretnétek.


Most viszont arra kérünk benneteket egyből arra gondoljatok, arról beszéljetek, de legfőképpen érezzétek 

úgy, mintha már meg is lenne amit szeretnétek.  Színezd ki gondolatban, és érezd használat közben.


Amikor már eljátszottál a megvalósultság érzésével, engedd azt szabadon, vedd le róla a figyelmed,

hogy az Univerzum Erői elkezdhessék végrehajtani a terved kivitelezését és megnyilvánítását fizikai síkon


Lehet, azt kapod, amit elképzeltél, de lehet mást, mégis sokkal jobbat. Fogadd hálásan a megvalósultat

                             ALOHA'    és    I   OPTA   HA

      

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése