2020. december 8., kedd

2020 december 5-e ajándéka

 

Megjegyzés : az esténként - magyar idő szerint - 21.30-as meditáció alatt egy ideje csak fényes pontok jelennek meg a Földgömbön, jelezve a becsatakozókat, akikkel együtt lüktetünk rezgünk,  együtt "lélegzünk' magával a bolygóval örömben, szeretetben, egységben.

Amikor valami fontos történik, akkor rendszerint eltelik pár nap, mire ösztönöznek a megosztására

December 5-én  képek jelentek meg a közös lüktetésünk alatt : egy szivárványosan, nagyon fínom színekben pompázó-csillogó óriás élő, lüktető szív nőtt a tér-ben. A csúcsa Pusztavacs Jeltornyába ereszkedett (ez az ország középpontja)  Röviddel ez után gömbbé alakította magát. Ekkor már gyémántosan  ragyogott, akár a Nap az égen, és belőle is sugarak áradtak ki, amik aztán akkorára nőttek, hogy körülölelték magát a Földet. A bolygó, és minden élőlénye egy óriási szeretet-ölelésben rezgett

Itt már potyogtak a könnyeim. Az idő teljesen elveszett     6-án reggel pedig ez a magyarázat jött :


Drágáim!

Számtalan magas rezgésű segítő energia már régóta ott rezeg a földi tér-ben,

de csak ti tudjátok  hozzájuk felemelni magatokat úgy, 

hogy engeditek az örömöt, a hálát, az elvárás nélküli szeretetet kibontakozni önmagatokban.

  

Ez nyitja az éteri kapukat a szívetekben, aminek kitárulását ti engedélyezhetitek magatoknak.

Ezt a folyamatot segíti mindenkiben - a Földet, és élőlényeit egyaránt ölelő - Szeretet-Egység-Fény.


Hunyd be a szemed, és érezd erejét. használd egyedülálló segítségét ön-ön kiteljesedésedre, 

bárhol élj is a Föld kerekén  Ez az egyéni munka hozza azt a változást mire olyan régen vártok.

Mostantól bármikor rácsatlakozhatsz erre a fenséges energiára, amikor késztetést érzel rá


Ember Angyalok!   Rajta!  Ragyogtassátok fel magatokat, és világotokat!

      ALOHA'     és    I   OPTA   HA


https://pusztavacs.eoldal.hu/cikkek/kozep.html






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése