SZOMORÚSÁG

Itt vagyok.

A régi nyűgök zömét lehántottam,

Fény-segítőim szeretetében fürödve, szomorúan.

Vajon mi az, mit nem látok?

Mi akadályoz vidámságot, derűt?

Egy bogár mászik az asztalon boldogan,

végülis szabad vagyok, csak otthontalan.

Ez nem teljesen igaz, hisz szép kis szobám van,

ahol reggelente bólogatva köszöntenek a virágok.

Este a naplemente gyönyörűsége kápráztat el.

Mi hiányzik hát?

El kéne már engedni végre az önsajnálatot.

Okom rá egy szál se.

Csodás család, és barátok,

tető a fejem felett, nem is akármilyen.

Mégse találom a helyem.

Bizakodni szeretnék, de most nem tudok.

Alszom a dologra egyet.

Reggel pedig emelt fővel, boldogan ébredek,

mert tudom, csodás ez az élet.

Jó kis játszóház,

amibe egy kis szomorúság is belefér,

de amikor ezt átitatja a fény,

ismét eltölt a gyermeki boldogság,

és újra tudom,

hogy csodálatos hely ez a világ.