2014. szeptember 26., péntek

Joléva közvetítések




Ébredj Ember szíved bölcsességére,
s engedd, hogy vezessen új kor új lehetőségei felé
békésen, boldogan, könnyedén
            I  O  U  E

2014. szeptember 24., szerda

Újkori fohászok A 4 elem misztériuma

Drága Teljesség!

Kérlek segíts minden női szívnek 
az Igazi Szeretetre megnyílni,
miközben begyógyul minden seb, és sérülés, 
mit a LÉT-be érkezésünk óta átéltünk.

Történjen ez meg Földanya testében is.

Szívünk mélyén tudjuk jól,

amikor a női nem tagjai 
megélik a Szerelmetességet, 
a 4 elem misztériumát,
kitágul, átnemesedik a földi világ                                   
           I  OLLA  A

2014. szeptember 19., péntek

Csillagnyelv Gyökércsakra aktiválás

Kedves Olvasók!

Budapesten, a Létezés Öröme Központban elindítottunk egy sorozatot, ahol a résztvevők megismerkednek az újkori gömb kiterjedésű csakrákkal  Krisztics Ági és Gavriletti Kati segítségével.
Ebben az új rendszerben a gyökércsakra, - vagy csokor , ahogy egy ideje  többen nevezik - kék színű.
Én pedig lejegyzem, a hozzá tartozó Csillagnyelvű segítséget

Az első vers a tölcsér alakú csakrák gömbbé való kiteljesedését, és tisztítását segíti, míg a második feltölt, erőt ad annak annak gyakorlati felhasználásához

Kérlek, óvatosan szokassátok magatokat a versek rezgéséhez. Ajánlom lehallgatni a 10 perces videót
amit a jobb oldalon Cimkék alatt találsz

Kiteljesedés - Tisztítás:

I    U    UAU
U    O   HU    U    U
IPTO   OPTO   O
E   O   UAO


Erővel való feltöltés:

IA   HI   A   HO
U   O   UPTO   O
SHU   O   HU   A   HE
I    O    U    A    E



                                         Krisztics Ágnes Fabijenna
                                                Teremtő Tudat Technológiák Egyesület
                                             Honlap: teremtotudat.hu
                             E-mail: matrix@teremtotudat.hu
                                           +3620 / 447 2318
              Létezés Öröme Központ: Bp. II., Lövőház u. 29. I/3. 

2014. szeptember 12., péntek

Joléva közvetítések Érzelmek energiája

Ismét egy vers 2009-ből, ami pontosan illik az utóbbi napok üzeneteihez


                                 Érzelmek energiája

                                    Égszakadás, földindulás, ez mind energia,
                                    akárcsak az emberi érzelmek, szavak és tettek.

Az emberi agresszió összeadódik:
forgószél, árvíz, tűzhányó-láva, vagy
tűzvész válik belőle.

Az emberi jószándék, és mosoly is összeadódik:
belőle virágoskert, illatos mező,
madárcsicsergés és vízcsobogás válik.

A Nap örömében  bearanyoz mindent
és mindenkit.

Hát emberek, ideje odafigyelni
szavainkra, gondolatainkra, tetteinkre.

Tőlünk függ, mikor nyugszik meg a Föld,
a világ, és benne  mi magunk.

2014. szeptember 11., csütörtök

Joléva közvetítések István király és a Szeretet kristálykoponyája

Reggel arra ébredtem, hogy keressem meg a jegyzetek között az István királyra vonatkozót, merthogy itt az ideje azt közkinccsé tenni. 

2014. júl. 26.
 
István vagyok, kit tévesen ítéltek meg.
Nekem jutott az a nehéz feladat, hogy a vaskori energiát beindítsam,
ugyanakkor egy időzárat is építsek, mit ha kinyittok, feléledhet Népem.
            Azt hogy kell?
Koronában kristálykoponya éled,
erősödik napról napra,
szívszeretet éleszti, növeszti.

Amikor Szivárvány, mert így hívják a kristály fejet
szívek szeretetétől Kárpát-medencényire nő,
éledhet  mind, - azaz egyre több - ki változni kíván.

Szivárvány Földanya frekvenciáján rezeg,
ehhez kell felnőnötök Drága Emberek.

Kárpát-öl ha ébred szívek önzetlen szeretetétől,
újjászületik a föld népe,
és visszaveszi Fény-ruháját, eredendő jussát
            ALOHA’   és   I  OPTA  HA


Megjegyzés: MAG  bárki lehet kiben él az elvárás nélküli szeretet

Amikor valaminek örülsz, vagy valamiért hálát érzel, felfénylik Szivárvány, a kristály fej.
Amikor szeretsz, és szívből ölelsz, vagy játékosan valamibe belefeledkezel,
az is fényesíti, növeszti Őt.

Ön-ön jólétetek záloga, milyen fényes Szivárvány,
ki békésen, és könnyedén hozza a jótékony változást a világnak,
hát csak fényesítsétek szorgosan
            ALOHA’   és   I  OPTA

2014. szeptember 10., szerda

Joléva közvetítések

Drága Emberek!

A Gyémánt kapu megnyílásával olyan energia is árad felétek,
mi segít egyensúlyba hozni a bennetet lévő férfi, és női energiákat.
Így teljesítheti ki  ki-ki önmagát, aminek az az áldásos hozadéka,

hogy mikor két teljes lény összeköti életét, már ego-játszmák nélkül kapcsolódhat egymáshoz,
és ego mentes igaz szerelmet, szívbéli barátságot, örömteli családi kapcsolatot élhet meg földi testben
Az az új, Kristályos Kor ajándéka azoknak, kik a Szív és Szeretet útját választják
            I  OLLA  A


Megjegyzés :
Az EGY-ség  szózatát,- az új idők mantráját - ajánlom figyelmetekbe, mely segít ráhangolódni a benned lévő isteni ffi és női minőségekre, sőt azokat egyensúlyba is rendezi.
Ezt megtaláljátok a Csillagnyev Cimkék alatt is

OHM   A  NA  HAM
GAGORA  SRI  A  NAM
U   A   O    HAO
U   A   O    AO 

Mondogassátok, vagy daloljátok, teljesítsétek ki magatokat vele, és  tanítsátok másoknak is!
Kifényesíti az aurátokat, és egységbe rendez benneteket. Osszátok meg akivel csak lehet.

2014. szeptember 9., kedd

Joléva közvetítések Gyémánt kapu

2014.08.24-én Pilisszántón kinyílt a kristályvilágra nyíló Gyémánt kapu,
minn sokszínűség, és könnyedség árad a földi világba.

Ez oldja a berögzült, becsontosodott régi, elavult elképzeléseket, hiteket.
A felszabadult helyekre a Gyémánt világból áradó
sokoldalúság, sokszínűség költözik be szivárványos fény formában,
megláttatva az örömöt, szépséget és könnyedséget a földi lét-ben

Ez a Gyémánt energia segít meglátni a fényt önmagunk, és embertársaink szívében,
és segít felismerni az Igaz értékeket, s lebontani a hasznavehetetleneket,
hát épülhet ki-ki szívében a gyönyörű Gyémánt világ,
a szivárványosan csillogó új kor, ki kész azt befogadni
            I  OPTA  I   és   I  U  U  I

Amikor e Szív-fények összetalálkoznak, mint a csillagszórók felragyognak.
Közös fényük segíti a többieket a Szeretet Útjára rátalálni,
a Gyémántos sokszínűségbe besétálni, az öröm és bőség világára rátalálni
            I  O  U  I

A Gyémánt Kor Szivárvány ragyogása lehetővé teszi mindenki számára
a könnyed, gyors változást, a szív-térre való ráhangolódást,
az önzetlen szeretet, elfogadás, a békesség, derü,  öröm és bőség megtapasztalását,
a kicsinyes ego-játszmák teljes feloldását, aki azt szívében óhajtja, választja
            ALOHA’   és   I  O  U  A


2014. szeptember 8., hétfő

Joléva közvetítések Sorsfordító ez a szeptember.




Kárpát-medence Népe jól figyelj!
Sorsfordító ez a szeptember.
Nyissátok hát ki szíveteket, 
hogy a Gyémánt kor elindulhasson bennetek,
aztán az egész Föld kerekén

            I  OLLA  E

2014. szeptember 3., szerda

Joléva közvetítzések Szeptember az újabb vizsgátok ideje Emberek.

Szeptember az újabb vizsgátok ideje Emberek.
Kik az első szűrőn átmentek, most újabb felmérésen esnek át :
Ki hogy tud az érzelmeivel bánni, szeretni, és megbocsájtani.

A Fénykapu már nyílik, de rajta csak az tud átmenni,
ki egyensúlytalanságait Fénybe, Szeretetbe, megbocsájtásba emelte
            I  O  U  E

Újkori fohászok

Drága Teljesség!
Segíts nekünk embereknek, rátalálni azokra az elképzelésekre, érezni azokat a sugallatokat
amik az Isteni Rend, Igazság, és Szeretet megnyilvánulásai a fizikai világban,

és segíts bennünket abban a folyamatban,
ami megláttatja velünk ön-ön Belső Fényünket, és mindenki másét is.

Köszönjük, hogy a szivárványosan csillogó Gyémánt energia,
az új életminőség megvalósításának záloga már itt lehet velünk,
segítve az átrendeződés békés folyamatát azokban, kik erre nyitottak
            I  OLLA  A    és    ALOHA’


Drága Teljesség!
Ki mindig bennem, és körülöttem vagy, kérlek hasd át minden atomomat,
segítve bennem az újkori változásokat megélni békésen, könnyedén
            I  O  U  E

2014. augusztus 25., hétfő

Újkori fohászok

Drága Teljesség!
Segíts nekünk a látszat csillogás mögé néznünk,
az igazi értékeket megtalálnunk
önmagunkban, és egymásban, s a teremtett világban
            ALOHA’   és   U  O  A  UA

Füstbe ment milliók éhezők etetése helyett.
Tetszik ez nektek emberek?
Mikor akartok végre a valósággal szembe nézni?
Maya káprázata meddig tart még benneteket fogva?
Ébredj Ember!
Válaszd szét a talmit és az ocsut a valódi értéktől
előbb magadban, aztán a világban,
hogy békesség lehessen végre valahára
            I  OPTA  HA


Drága Földanya, bocsánatod kérem,
hogy talmi csillogás miatt szennyezzük légtered,
miközben önmagunknak is ártunk vele.

Hívom mind, ki önzetlenül szeret,
hogy közös erővel hívjuk életre mindazt a lehetőségeket,
mi téged meggyógyít, és nekünk embereknek is hasznára van
            ALOHA’   és   IPOLLA  A

2014. augusztus 24., vasárnap

Újkori fohászok Az élelmiszerek Fénybe emelése

Ezentúl tudatosan haladok a húsos pultok előtt,
és a zöldséges standok mellett.
Minden, mi ott található, Fénnyel itatom át          
      I  OPTA  HA

Bármit is eszek belőletek, fájdalmatokat a Fénybe emelem      
     I  OPTA  HE


Kedves Étel!
Minden morzsádat megáldom, és szeretetbe emelem,
hogy minden sejtem képes legyen általad
tisztulni, gyógyulni, és élettelivé alakulni
            I  U  U  I

2014. augusztus 23., szombat

Meditációk és gyakorlatok Az esti meditációk hatása

Megjegyzés
A szöveg a 2 éve indított Aranyfolyam utunkra utal  A Cimkék/ Aranyfolyam alatt olvashatsz róla, ha felkeltette az érdeklődésedet
A Gyémánt ebben az esetben nem a földön ismert kemény anyag, hanem egy képlékeny, rugalmas, áttetsző energiagomolyag
Az esténként veled tartóknak alatt a magyar idő szerint 21:30-kor velem meditálók-ra utal
A meditációk és gyakorlatok  Cimke alatt 2014. 02. 21-én, 04.02-án 05.23-án. 05.25-én és 05 25-én találod a hozzá tartozó részeket

Az Aranyfolyammal bár ezt  akkor nem tudtátok, az emberi szív-szövedék „alapanyagát” hívtátok életre világotokban.
Ebből szövődött aztán egy Földet átaranyozó szövedék, mi szeretetetektől egyre fényesebb, és dúsabb lett, mától pedig Gyémántosodni kezdett.

Esténként mond el a veled tartóknak, figyeljék ezentúl a ragyogó Gyémántot, 
a Szivárvány Szövedéket, mert erre változik Egyesített Szívetek Fénye, 
könnyedséget, sokszínűséget, új ötleteket teremtve minden szinten.
Ez igencsak begyorsítja a folyamatokat kívül, és belül,  kicsiben és nagyban

A szívszövedék építőknek 21: 30-ra

Drága Fényes Magok, 
szórjátok a Fényt, hol vagytok,
hogy a Szívszeretet Háló folyamatosan csilloghasson
a teljes Föld kerekén, 
utat mutatva a változni akaróknak,
és teremtve az új lehetőségeket,
mi szívből fakadó, és minden embernek jó 
       I  OPTO  HO




2014. augusztus 21., csütörtök

Újkori fohászok

Drága Teljesség!
Te, akinek én is része vagyok, kérlek, hasd át minden atomom.
Tisztíts, gyógyíts, vidámíts, dolgozz bennem, és általam,
hogy a nagy mű mit álmodtál, mihamarabb valósággá legyen,
boldogság és bőség bolygója újra éledjen 
            I  O  U  E



Drága Teljesség, és Isteni ÉN-em!
Öleljétek át gyarló kis 3D-s mivoltom,
hogy ő is teljesnek, egésznek, és egészségesnek érezze magát,
s örömmel munkálkodhasson Veletek karöltve a közjó érdekében,
Ember-testvérek ébresztésében
            I  OLLA  E    és    IPOLLA  SHE


Földanya zokog, savas esőt ont.
Ébredjetek emberek, ez így tovább nem mehet!
Miért bántjátok egymást, és engem?

Bármikor békejobbot nyújthattok egymásnak, s végre megnyugodhattok,
szebb, és jobb világot alkothattok, miben élni mindannyiunknak jó

            I  OLLA  O

2014. augusztus 19., kedd

Joléva közvetítések


Ember Gyermekem!  

Miért bántod testvéreid?
Elfeledted, 

ki mást bánt, önmagát is bántja, 
félelemben, rettegésben tartja.

Hát ezt akarjátok, 
vagy egy békés, szeretetteli világot.

Abba csak "mosoly, és virágcsokor" fér.  
Kérlek, gondolkozz el ezen 
         I  O  U  E

2014. augusztus 14., csütörtök

Joléva közvetítések Rezgések


Egy régen lejegyzett vers

Rezgések

Rájöttek a fizikusok, minden
csak rezgés, hullám és fény.

A gondolat és a szó is rezeg.
A düh, a káromkodás energetikai méreg.
A jó szó és szeretet viszont balzsam.

Minden percben eldönthetem:
mérgezem magam, és másokat,
vagy harmóniában, békességben élem az életem.

Én ez utóbbit választom,
ezzel kinyílik szemem, és szívem a világ szépségére,
emberek csodálatos lelkére, hisz mindenkiben ott lakik a jó.

Lehet hogy eldugva, de ott van.
Ez a bizalom  barátság-kapukat nyit, 
erről ennyit.

2014. augusztus 13., szerda

Joléva közvetítések Pilis Népe

                                     Drágáim!

                            Az új most épülő világban minden szabadon áramló.
                            keresztre, és kereszteződésekre többet nincs szükség,
                            mert minden egybe-egymásba olvad, majd békésen szétválik.

                            Játszik az energia önmagával, és a teremtett világgal,
                             kicsivel és naggyal, bármivel,
                             akadályokat bogokat többé nem ismer,
                             csak áramlik, változik önfeledten
                                         I  OLLA  E

Találtam még  gyöngyszemet a 2009-ben lejegyzett versek között

Magyarország gyöngye PILIS, ébredj!
Szórd szét fényed erre a  csodálatos népre!

Taníts meg bennünket újra a szív szavára,
összefogásra, toleranciára!

Mívesen beszélni, és rovás- írni.
Megújítani magunkat, és a Hazát.

Szív-csakra népének feladatához felnőni,
jobbítani magunkat, és embertársainkat.

Emberek ébredjetek!
Sorsotokat kezetekbe vegyétek!

Ego helyett, a szív szavát hallgassátok,
hogy végre béke lehessen ezen a világon.

De ehhez először kinek–kinek
önmagában kell rendet rakni,
ezzel országnak világnak példát mutatni.



2014. augusztus 11., hétfő

Joléva közvetítések A világ színe és fonákja




Ma is ajánlok egy 2009-ben lejegyzett verset  figyelmetekbe

A világ színe, és fonákja

            TV, rádió, újság, ez mind méreg, előbb utóbb felismered.
Azt akarják, hogy félj, szomorkodj.
Vajon Te is ezt akarod?

Csak az aggódó, és dühös ember irányítható.
Boldogság, békesség, a világ irányítóinak nem cél.
Inkább vesszen a Föld, és rajta minden.
Ha hagyod ez az erő vezet.

Gyerekfilm, és mesekönyv, agresszióval van tele.
Mit tanuljon hát az ifjúság?
Te mutathatsz neki békésebb utat, a természet csodáit:
virágmezőt, madárfüttyöt, utódod ismeri-e ezt?
Vagy éjjel nappal a ropogó fegyverek közt, a TV előtt landol?

Tényleg azt hiszed, ezért vagyunk? Nincs semmi más feladatunk?
Azért teremttettünk, hogy szétmarjuk egymást, és környezetünk?

Én és barátaim ismerünk más utat.
Összefogást, mosolyt, mások megsegítését. ebben leljük örömünk.
Nap mint nap bízunk, és reméljük, ennek az agyrémnek,
ami jelenleg a világ, egyszer vége.

Egy csodás vízió lebeg a szemünk előtt:
szeretettel fordulnak az emberek egymáshoz, és a  Földanyához.
Ránk, emberekre lett bízva a földi Édenkert.
Mond mit tettünk vele?

Ha megérik a jobbító szándék, újjá építhetjük magunkat, s a világot,
de ehhez máshogy  kell magunkkal, és egymással bánnunk.





2014. augusztus 10., vasárnap

Joléva közvetítések Éled a Nemzet Lélek

Drágáim!

Éled a Nemzet Lélek,
összefogja a Mag-okat, kinyílásukat segíti,
szárba szökken hát az ősi bölcsesség
mi életfává növi ki magát minden ember szívben.

Hol éled a Kozmikus Igazság és Rend
ott új élet, új lehetőségek alapozódnak
minden földi Lény javára, boldogulására
            IPOLLA  SHA
            És ez így van

            UA  HU  A  HE
            IO  UPTO  SHE
            I   O   U   A   O
            U   O  HU   U   O
                         

 A 2009-es versek közül  jó pár még most is aktuális, mint a most következő

Az Univerzumnak mindegy

Hogy jól sütsz, főzöl, rendben tartod környezeted,
verset írsz, vagy selymet festesz,
tehetsz bármit, az univerzumnak mindegy.
A lényeg, találd meg, miben vagy ügyes, mi okoz örömöt.

Soha ne hasonlítgasd magad máshoz!
Egyedi vagy, így nem vagy másokhoz mérhető.
Az összehasonlítás mindig azt jelenti, hogy rangsort állítunk,
ahol általában a rangsor készítő húzza a rövidebbet

Ha boldogan, békességben akarsz élni, keresd saját boldogságod.
Aztán ha ezt meglelted, majd örömmel osztod meg mással,
baráttal, rokonnal, minden embertárssal.
Így lesz életed móka és csoda, a mindenség gyöngysora.

2014. augusztus 3., vasárnap

Joléva közvetítések

Drága Emberek!

Ki megbékélt önmagával kívül, és belül,
már csak azon igyekszik,
maradék nélkül elvégezze, mi rá szabatott,
mit a LÉT-be érkezése előtt magának kidolgozott
            I   O   U   E