2025. február 28., péntek

Szeretetteli egység

 

Drága Emberek!

Az új energia szabadon áramló, benne minden így is jó, meg úgy is jó.
csak nézőpont kérdése meglátni, az aktuális „rossz” mégis hogy fordul át „jó”-ba.

Ezek a minőségek a kis ego számára rettentőek, ijesztőek, nincs mibe belekapaszkodni,
hiszen állandóan áramlanak, változnak a dolgok, szituációk, érzések, és a világon minden.

Figyeljétek meg, mit tegnap igaznak véltetek,
ma már annak más színezete lett, s talán nem is olyan helytálló, mint ahogy eredetileg tűnt.

A régi szólamok,  mint  fogat fogért,     
ne szólj szám, nem fáj fejem, vagy mondj igazat, betörik a fejed már csak károtokra van,

mert most az a kérdés, képviseled-e saját igazadat,
de nem foggal-körömmel, mint régen, hanem közlés szinten.

Tudtok e szóba állni, és megbeszélni? 
Hol van az a közös pont, hol minden résztvevő hasonlót gondol,
vagy egy-egy látszólag ellentétes fogalom mégis hol mutat azonos tartalmat. 

Amikor ilyen alapon kezdtek ismerkedni, egy óriási ajándék részesei lesztek.
A Szeretet megvilágosító, és összetartó ereje megértést, és kiutat mutat nektek,

hát minden résztvevő adhatja önmagát, s kíváncsian szemlélheti társai
filozófiáját, gondolat menetét, élet szemléletét a nélkül, hogy bárki a többit „meg akarná téríteni”

Arra bíztatunk benneteket, próbáljátok gyakorlatba tenni e javaslatokat.

Így egy csomó konfliktus okafogyottá lesz,
s ti élhettek egymással harmóniában, békességben, szeretetteli egységben
            I  O  U  E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod





2025. február 27., csütörtök

Kezd azzal a napod ...

 

Megjegyzés : Gondoltál e már úgy magadra, mint számtalan izgő-mozgó, élő, érző, lélegző tudatos sejt együttműködésére, akik ha jól érzik magukat, te is jól érzed magad a bőrödben, akikkel-akikhez beszélhetsz gondolatban-szóban, vagy az érzelmeiden keresztül


Fényességes Gyermekem!

Kezd azzal a napot, hogy köszöntöd sejtjeidet.
megkérheted őket, hogy összehangoltan működjenek

4-5 perc rájuk figyelés félálomban, ébredés közben, energiával tölti fel őket.
Egy idő után azt is megérezheted, hogy örülnek attól, hogy rájuk fordul figyelmed.

Ettől vidáman indul a napod.

Este megköszönheted sejtjeidnek az aznapi munkát.

Ha valamid fáj, a levegővételre figyelve,
abba a testtájba, szervbe lélegezhetsz, amelyik segítségre szorul,

aztán megkérheted, a DNS-edben tárolt egészségprogramra hangolódjon,
és valósítson meg belőle annyit, amennyire csak képes.

Ha egészséges vagy, akkor is köszönetet mondhatsz
sejtjeidnek, testednek, az összehangolt, kitünő munkáért.

Ha így alszol el, kikapcsolva vele a napi gondokat,
békésebb álomba merülsz, reggel meg frissebben ébredsz.

Próbáld ki, vesztenivalód nincs, viszont rengeteget nyerhetsz.

Amikor ezeket szorgosan gyakorolod, bármi történik is benned, vagy körülötted,
te nyomban a légzésedre figyelve harmóniába rezgeted magad,

Ettől fogva bármiben is kell döntést hoznod, állást foglalnod,
azt harmóniából kiindulva teszed, hát máris jobbul életed-élettered
                 I O U     U     E 

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod







2025. február 24., hétfő

Hogy kezeled?

 

Drága Fényem!

Mosolyogtál ma már? Dicsértél, ma már? Segítettél ma valakinek? Értékelted, dicsérted magad valamiért?

A felbukkanó aggodalmakkal, stresszel, dühökkel mit kezdtél? A lehangoltságodat hogy kezelted?

Ezek mind megfigyelni, tudatosítani valók annak, ki az új idők áldásos energiáját használatba szándékozik venni.

Ha a Jelen-ben tudatosan élsz, cselekszel, felnyílik az ego-s káosz mögötti szépség, öröm, csoda, lépj be bátran oda

             ALOHA'    és     I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod




2025. február 18., kedd

Új utak

 

Drágáim, emlékezzetek!

Sorsfordító időket terveztetek,
hol a poklok poklát
mennyországgá alakítjátok,

ahol a sok rettegés, bántás lenyomata meggyógyul,
ahol feloldozzátok magatokat és embertársaitokat
agresszív szerepeitek miatt-alól.

A szeretetteli elfogadás-megértés
új utakat nyit szerte a föld kerekén
mindnél, ki bátor, s a szívébe lép
    I O U   U   E

További bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. február 14., péntek

Szeretet, és szerelem ünnepe


Egy 2024-es bejegyzés. Fogadjátok szeretettel 

Drágáim!

Valentin nap a Szeretet és a Szerelem ünnepe Égen, és Földön.

Nyissátok meg szíveiteket, szórjátok a Szeretetet.

Tegyétek különlegessé ezt a napot úgy, 

hogy a Szív-szeretet árad bennetek, meg körülöttetek.

Szépítsetek szeretettel mindent kívül, és belül.

Ez a nap, segít megélnetek ezt a különleges minőséget.

Hangolódjatok rá, érezzétek símogató, ösztönző erejét

          I O U E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. február 13., csütörtök

Figyelj, mikor vagy ...

 

Fényből szőtt Gyermekem!

Figyelj, mikor vagy szétesve, múlt, és jövőbe veszve, mikor pörög az agyad hiábavalóságokon, 

és mikor éled a Jelen-t, meg azt, ami nem jól, vagy rosszul van, csak VAN.

Nehéz helyzetekben választhatod a MOST felszabadító erejét, az időből kiemelő nagyszerűségét.

Amikor figyeled, mi van kívül, mit lát a szemed - fal, autó, járókelők, fák -

és mi van benned, milyen érzések, érzetek jelennek meg ebben a szent pillanatban, 

- öröm, lelkesedés fájdalom, unalom, aggodalom - csak legyél Jelen.

Aztán engedd el mindet. Csak figyeld, ahogy áramlanak, változnak, hullámoznak.

Légy az ítéletmentes szemlélődője - tanuja mindannak, ami VAN.

Amikor ezzel kis pihenőt adsz az energetikádnak, életerő, és ötletek sora tölt fel, ha engeded.

                                 I  O  U   E

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod






2025. február 11., kedd

Működési módok

 

Megjegyzés : "ha felrezgetted hozzá magad" azt jelenti, lélegezz, hozd nyugalmi állapotba magad, hogy rezgésed megemelkedhessen, így segítve életed jótékony változásait, ha készen állsz rá.

Drágáim!

Az ego vezérelte működéskor
szükség van önfényezésre, hivalkodásra, dicsekvésre,
vagy kívülről jövő elismerésre, dícséretre, ajnározásra.

Az új energiában, ha felrezgeted hozzá magad,
már belülről fakadón vagy tisztában értékeiddel,
hát többé nem kell versenyezned senkivel.

Éled a Jelen-ed, jókedved árasztod
mert Belső Fényed
mindent átölel, átragyog.

Ettől fogva jártodban-keltedben
szó nélkül hangolod teret, és embereket
élő példaként utat mutatva annak, ki már megérett rá
       ALOHA'    és    I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2025. február 10., hétfő

Szemlélődő részed

 

Megjegyzés : vegyél pár mély lélegzetet, és figyeld, az itt leírtak miként élednek benned, mit indítanak el benned.

Drága Gyermek!

Amikor fájdalmaddal azonosítod magad,
az elkeserítő, és gúzsba kötő.

Van egy szemlélődő rész mindenkiben,
aki mindent „kívülről” figyel.

Legyen az fizikai, vagy lelki probléma,
megállapítja, megnevezi mi javításra szorul,
de nem foglalkozik vele tovább.

Képzeld, mintha mozifilmet, vagy színdarabot néznél,
minek szereplője, és nézője is vagy egy-időben.
Ez aztán érdekes dologhoz vezet.

Mivel nem a fájdalomra, düh-re,
vagy bármi más negatívságra figyelsz,
csak megnevezed azt,

először is erejét veszti, de az is lehet,
hogy megszűnik, kioldódik, elmúlik,
mert tudomásul vetted,

okát felszíni tudatodba engedted,
hát nyomban megérted,

nem minden az, aminek látszik,
ahogy Kryon tanítja rég
   IPOLLA  SHA   és   SIPOLLA  SHE

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod




2025. február 8., szombat

Kívül, vagy belül

 

Emberbőrbe bújt Fény-angyalaim!

Semmi nincs, mit kívülről bárki rátok erőltethetne, 
hacsak engedélyt nem adtok rá tudatosan, vagy tudattalan.

Amikor azt hiszitek, bárkinek is hatalma lehet felettetek, akkor az úgy is van, 
de nem azért, mert ez az igazság,
hanem azért, mert tévesen ezt hiszitek-gondoljátok.

Az új energiában egykettőre megterem, mire figyelmeteket fordítjátok,
hát ideje lenne átvizsgálni, miről is beszéltek-gondolkodtok.

A régi, akadályokat összefoglaló energia még mindig fogva tart sokatokat.

Ezen csak ti változtathattok az által,
hogy megtanítjátok magatokat a JELEN-ben létezni,
és mindig arról gondolkozni-beszélni, mit igazán szeretnétek.

Az Édenkertet előbb önmagatokban kell létrehozni,
hogy aztán a külvilágban is megnyilvánulhasson.

Hát figyeljetek a szívetek mélyére,

mert kívül sok elterelés  megtévesztés, félelem keltés van,
belül viszont megnyugvás, harmónia és öröm található.

Választanod minden pillanatban neked kell kinn és benn,
félelem és hiány, vagy harmónia és öröm között.

Reméljük, mihamarabb tudatosan éltek Teremtő Erőtök adta lehetőséggel,
és a hiány programjaitokat felszámolva az örömöt, és bőséget választjátok

                     ALOHA’   és   I  OPTA  HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod  



2025. február 4., kedd

Figyelj oda

 

Megjegyzés : ebben a nehézségekkel terhelt világban igen fontos, hogy megfigyeld belső működésed, és tudatosítsd, mi segít, és mi gátol. Mibe ragadtál bele, és mi old ki belőle


Drága Gyermek!

Figyelj oda, hányszor használod a
nem, csak, bárcsak, ha egyszer, majd ha, sose, szavakat.

Tudatosítsd, hogy ez mind, a hiány állapotokhoz tartozik,
és igen alacsony a rezgése.

Ha változtatni akarsz az életeden, kezdj el örömforrásokat keresni.
Ez mindenkinél más, de ha keresed, megleled, mi az, a te esetedben.

Kezdésnek figyeld meg, mennyi szépség vesz körül.
Egy kis időbe tán beletelik, míg rátalálsz, ha keresed.

Amikor ez már megy, kezdd el figyelni
embertársaid értékeit, azaz legfőképp belső értékeit.

Ha ezt is felfedezted, nézd meg, benned milyen kincsek léteznek.
Ez nem azonos a mások rólad alkotott véleménnyel.

Itt van minden bennetek, és körülöttetek ahhoz,

hogy a hiányállapotok helyett az örömre, harmóniára figyeljetek,
múlt és jövő helyett, a Jelen számtalan lehetőségére megnyíljatok.

Hát rajta!  Gyakoroljatok! Segítsetek vele magatoknak,
aztán tanítsátok annak, aki kíváncsi rá, így tud jobbulni a világ
        ALOHA'    és    I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod  



2025. február 1., szombat

Teljesség-ed

 

Fényességes Gyermekem!

Amikor a Jelen csodájával szívedben
éled az elvárás nélküli szeretet útmutatását,
mindentől, és mindenkitől védett vagy.

Energiahányadosod magas,
így aki attól alacsonyabban rezeg
egyszerűen nem képes ártani neked.

Amikor ezt a szeretetteli állapotot eléred,
el is felejted „levédeni” magad,
mert tudod, Teljes Egész-é nőtted ki magad.

Ekkor automatikusan árad fényed
a Mindenség örömére,
Ember-társaid felemelésére.
    ALOHA’    és    I  OLLA  A

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod






2025. január 31., péntek

Érzelem húrjaid

 

Ember Gyermekem!  

Tudd, életed húrjait pengeted érzelmeiddel. Ettől függ,  élet-dallamod hogy szól :
vidáman, keserűn, felszabadultan, vagy bárhogyan.
A karmester, és a zenész egyszemélyben te magad vagy.
Érzelem húrjaid sokaságából mindig te választasz minden pillanatban.
         
Amikor ezt tudatosan elfogadod, már tisztában vagy vele :
a harmónikus érzelmek dala csoda szép, 
szívet melengető-inspiráló neked, és mindenkinek örömöt okozó.
         
Hát hangolódjatok belső zenészeitekre, aktuális érzelmeitekre,
és válasszátok azokat, kik csodás összhangban dalolnak egymással,
és a világ, meg a természet számtalan megnyilvánulásával
          
Sorsfordító hát érzelem-választásaid dallama. 
Szép szívhez szóló, vagy kaotikus,
bárhogy is van,  tudatos választással te tudod szebbé tenni a hangzást
             ALOHA'    és    I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. január 30., csütörtök

Valójában ki is vagy


Te, egy kétlábon járó szín-hang-illat-rezgés-információ-tár vagy.
Aurád színei, sejtjeid, dala, rezgésed minődége adja hírül a világnak, valójában ki is vagy.

Egy információ csere zajlik köztetek, élőlények között.
Ezt úgy értjük, hogy embertársaitokon kívül
kapcsolatban vagytok növényekkel, állatokkal, ásványokkal, vizekkel,
szóval mindennel, ami a teremtésben van.

Egy létező, de ember szemmel még nem látható kötelék, akár a pókháló,
minden megnyilvánulásotokra megremeg, és az egész világon visszhangzik.
Ebben a változó időkben egyre erőteljesebb ez az egymásra hatás,
ahogy teremtő erőtök percről percre nő.

Te mivel rezgeted ezt a kollektív hálót?

Minnél többen értitek-élitek a "közösen örömtelin" mondást,
a kollektív rezgés-minőség képes úgy megemelkedni,
hogy segítségével az együtt megteremtett összhang már építhet élhetőbb jövőt
                         VILLŐ
                 a változást segítő

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. január 29., szerda

Aki túl hangos ...

 

Drágáim!

Aki túl haragos, hangos, harsány, belső félelmét leplezi,
akkor is ha ezzel tisztában van,
és akkor is, ha ezt még maga előtt is rejtegeti.

Neked  hol vannak a sebezhető pontjaid?

Kívül hiába akarsz rendet tenni, ha belül káosz uralkodik,
a külső rend szüntelenül szétesik.

Nézz szembe saját "démonaiddal".

Ezt számtalan módon megteheted.
Keresd meg a számodra megfelelő módszert a kezdetekben.

Akkor jársz jól, ha olyat sajátítasz el, mit otthon, önállóan végezhetsz,
minden felmerülő konfliktus helyzetben.

Hogy igénybe veszed e még a hangfürdő, transzlégzés, szakrális tánc,
kreatívkodás, masszázs módozatok valamelyikét
a családállítás és energetikai oldás segítségét egyre megy.

Ha neki akarsz kezdeni, sok sok segítséged van,
de a legegyszerűbb, mikor elkezded figyelni a légzésedet,
ennek gyakorlásához csak elhatározás kell.

Egyszerre aggódni, dühöngeni, a múltban, vagy a jövőben járni
és a légzésedre figyelni nem lehet.

Amint figyelmed a benned járó levegő útját követi,
te garantáltan a Jenen-ben tartod magad, ahol teremtő erőd van.

Amikor a jelen-re hangolódva éled életed,
megoldások tömkelege ötlik eszedbe,
miközben benned öröm, és bizakodás van
        ALOHA'   és   I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2025. január 28., kedd

A mérleg két oldala

 

Drágáim!

Aki fél-retteg-elzárkózik, és aki harcol magával, meg  a világgal, ők a mérleg két oldala.

Mindkettő olyasminek ad figyelem energiát, mitől szabadulni szeretne.

Figyeld meg,  életed mely területén vagy félelembe rekedve, illetve ellenállásba merevedve.

A Jelen szabadsága az, mi a végletekből kivezet, ha azt magadnak megengeded.

Ott a szíved szeretetteli szava vezet,  az  Itt, és Most, azaz a pillanat varázslatában

meg tudod élni az elvárás nélküli Szeretet szabad áramlását, örömét, folyamatos csodáját, ajándékát

                       ALOHA'    és  I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. január 26., vasárnap

Lehet ...

 

Drágáim!

Lehet a világ most igen kaotikusnak fest,
de a színfalak mögött érik a szebb, békésebb világ,

hát bármit is észlelsz kívül, és belül,
te csak áraszd a Fényed rendületlenül,
miközben szívedben Fény, és árnyék tánca lüktet.

Éld a Jelened, kacagj, és játssz!
Légy újra gyermek, ki mindenben érdekességet lel,
lenyűgöző, megismerni, és kipróbálni valót.

Így alapozhatod meg saját új világod
miben a szépségé, és az örömmé a főszerep,
aminek energiájában mindenki megfürödhet
       I   OPTA   HE

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod


2025. január 25., szombat

Érzelmi viharok hatásai

 

Drága Emberek!

Már mondtuk többször,
hogy a bennetek dúló érzelmi viharok
különféle természeti anomáliák
formájában testesülnek meg a külvilágban,

ezért arra kérünk benneteket kezdjétek megkeresni,
és feloldani a bennetek lévő konfliktusok okát.

Egy betegség, egy lehetetlen élethelyzet, mikor keletkezett,
és milyen érzelem kapcsolódik hozzá?
Hol az a pont, ahol még minden rendben volt?

Ahogy ezeket a gyökér okokat feltárjátok magatokban,
elkezd változni kívül a világ.

Már nem köti le figyelmeteket
a külső,vagy belső harc és gond,  a múlt, meg a  jövő.
Elkezditek élni a JELEN-t, hát észreveszitek,
és  tudtok gyönyörködni a természet csodáiban.

A békés emberi szívek dala
ha összeolvad  a természet zenéjével,
olyan szimfónia a kerekedik belőle,
mi a Teremtés legtávolabbi zugaiba is eljuthat
           ALOHA’    és    I  OPTA  HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2025. január 24., péntek

Mindenkinek oka lenne ...

 

Drágáim!

Mindenkinek oka lehetne panaszra, de az hova vezet?

Konzerválja, súlyosbítja a már így is nehéz helyzetet.

Ebből kezdetben úgy tudtok kilépni, hogy egyre többször fülön csípitek 

az aggódó, a dühös, vagy bármely negatív monológot kívül szóban, belül gondolatban.

Amint áthelyezhetitek a figyelmeteket a légzésetekre, 

ezzel megszakítjátok a negatív programot, 

energetikátok meg kis rezgésemelkedéshez jut,

ami aztán kiutat sugall a Jelen Van-ságában, a pillanat varázslatában

                    ALOHA'    és    I   OPTA   HA

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod



2025. január 21., kedd

Nincs-van

 

Drágáim!

Annyira megszoktátok a tagadó mondatok használatát,
hogy észre sem veszitek,
mikor tartjátok általuk hiány állapotban magatok.

Amikor a - nem, de, csak -  automatikusan jön a szátokra,
egy alacsony rezgésen tartjátok magatok,
ami valójában önszabotázs, önkorlátozás.

Most arra kérünk benneteket,  "csípjétek fülön" ezeket a mondatokat
magatoknál, vagy út közben mások beszélgetésében.
Tied, vagy másé, gondolatban helyettesítsd tagadásmentes mondatokkal

Nem mennél el .....  helyett       Elmennél ...
Nem kérsz ....        helyett     Kérsz e ....
Nincs messze      helyett     Itt van a közelben
Nincs egy tollad    helyett    Van egy tollad?


Ez ízelítő, aminek számtalan variációja van amire figyelhettek.
Néha majd gondolkodnotok kell,
hogy is lehet a nem-nincs-et, van-vagyok-ra alakítani.

Higgyétek el, megéri átállítani a gondolatokat, szavakat,
hisz azok mind érzéseket gerjesztenek, takarnak,
amik pedig létrehozzák pillanatról pillanatra a rezgéseteket.

A Vonzás Törvényéből meg tudjátok, a mindenkori rezgésetek függvénye,
hogy érzitek magatokat a bőrötökben, és mit teremthettek-teremtetek általa
           IOU    U    HA     és     ALOHA'

A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod

Segítségül idemásolom David R Howkins tudattérképét a rezgésszintek lehetőségeiről


2025. január 20., hétfő

Legtöbben ...

 

Drágáim!

Legtöbben másokat akartok megmenteni, azaz a külvilágot akarjátok átformálni, 

csak azt felejtitek el, hogy ezt mindenki másként képzeli, így az összhang sose fog létrejönni köztetek.

Amikor ki-ki önmagában teremt harmóniát, rendet, az tükröződik aztán a környezetében.

Nagy igazság az, hogy a többiek helyett nem tudsz örülni, bánkódni, vagy bármilyen is lenni.

Van már kinek nyilvánvaló, hogy a külső káosz sok kis emberi háborgás összegződött képe.

Hát válassz olyan érzéseket, gondolatokat, szavakat, mitől megszépül minden benned, és körülötted

Ez a legtöbb, mit önmagadért, és mindenki másért is megtehetsz, ettől fordul nagyot a világ kereke

                       I   OPTA   HE

 A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.blogspot.hu/-n olvashatod