Megjegyzés : egy régi mese újra felfedezése
Kíváncsiság-felfedezés mese :
Volt egy falu, valahol a föld kerekén, ott mindenki mosolygott,
jókedvűen énekeltek táncoltak, a munka meg csak úgy égett a kezeik alatt.
Egy szabályuk volt csupán : ők nem hagyhatták el a falut,
és idegenek sem léphettek be a területükre, erre igen ügyeltek
Így teltek évszázadok, mikoris született egy legényke, határtalan kíváncsisággal.
Ő eltökélte, megnézi, a falun kívül mi van, hát tarisznyát kötött, és az éj leple alatt megszökött.
Vidáman, fütyörészve baktatott. Köszönt fűnek, fának, ahogy otthon tanulta.
Szervusz világ, mutasd a fényes orcád dalolta, ahogy otthon is szokta.
Jó ideje ballagott, látta felkelni a Nap-ot, de emberfiára még nem akadt,
pedig kezdett éhes, szomjas lenni. Otthon ilyenkor friss, langyos tejet kortyolgatott.
Remélte, hamar talál tehenet, vagy kecskét. Ahogy így baktatott elkezdett fáradni, csüggedni.
Ez mindkettő eddig ismeretlen dolog volt számára. Nem is értette, mi történik vele.
Végre látott egy atyafit, menten erőre kapott, nagy lelkesen felé iramodott.
Az ember pont reggelizett, hát elé állt : Adjon Isten szép napot.
Hajnal óta baktatok, megéheztem, megszomjaztam, kérlek adj enni, és inni.
Hord el magad, te pojáca, üvöltötte amaz. Mit képzelsz, ki vagy te?
Kinézed a számból a falatot? Menten ostort hasítok a hátadból.
Legénykénk megszeppent, nem értette, mi lelte ezt az embert.
Ordítozásából világossá vált, hogy itt semmit sem kap.
Lépkedett tovább. Csóválta fejét. Nem ismert eddig ilyen viselkedést,
hisz otthon mindenüket megosztották.
Másodjára egy asszonyra akadt. Köszöntötte illendően, majd enni, és inni kért.
Van pénzed, kérdezte az, mert ingyen itt semmi sincs.
Pénz? Az vajon mi lehet? Itt is megértette, üres kézzel távozhat csak.
Harmadjára egy diákba botlott, kivel beszédbe elegyedtek.
Legénykénk kérte, meséljen neki erről a furcsa világról, ahol az emberek barátságtalanok,
és valami pénz-t emlegetnek. Nevetett a diák : hát téged meg honnan szalasztottak?
Mesélt hát legénykénk az ő csodás, otthonáról, a mosolygós, mindenben osztozó közösségről.
A diák hitte is, meg nem is, de úgy tett, mintha értené elbeszélését.
No komám, ez nálunk máshogy van. Itt mindenért meg kell dolgozni, azért fizetést kapsz, az a pénz,
aminn aztán megveheted ételed, italod. Nálunk meg igy mennek a dolgok. Ingyen semmi nincs.
Ezt meg legénykénk hallgatta hitetlenkedve. Mindenesetre az világos lett, munkát kell keressen.
Beállt hát szabó inasnak, de itt is durván bántak vele, és végül fizetség nélkül hajították ki.
Próbálkozott cipész-séggel, birka-pásztorsággal, az eredmény mindíg ugyanaz maradt.
Végül egy özvegynél kötött ki, ahol mindenes lett.
Itt végre emberszámba vették, sőt szorgalmát, ügyességét meg is dícsérték.
Ahogy erőre kapott, a sok durvaság után, megköszönte az emberséges bánásmódot, de búcsúzott.
Tovább ebben a komor világban nem maradhatott, ahol csak elvérve hallik emberi szó.
Hazaérve összehívta a közösséget, és elmesélte, mi van a világban odakinn.
Áldotta a jó sorsát, hogy ő ebben a szeretetteli környezetben nevelkedhetett.
Nyomban tervet is készítettek : ezentúl az ifjak, és hajadonok felnőtté avatása a zord világban lesz,
hogy onnan visszatérve értékelni tudják, mit a szeretetteli közösség számukra nyújt-kínál.
Azt is elhatározták, időről időre küldenek egy-egy követet, aki a zord világban
a szeretet morzsákat elveti, táplálja, élteti, hogy az a világ is élhetőbb lehessen,
ott is élhessenek örömben szeretetben. Ez a misszió a mai napig folyik.
Remélik, egyszer szárba szökken a szeretet-tanítás-mag
ALOHA' és I OPTA HA
