2011. november 24., csütörtök

VÁLTOZÁSOK KÖNYVE



Amikor legnagyobb a sötétség, akkor nyílik lehetőség a fény felé fordulni. Ilyenkor könnyebb meglátni a legkisebb fényt is.

Az emberszívek szomjazzák a szeretetet.
Nagy változás áll be azok életében, akik sűrűn használják a szeretlek, és köszönöm szavakat, és bátran, tiszta szívből ölelik meg embertársaikat. Minden ilyen megnyilvánulást fényszikrák kísérnek, amitől oszlik a sötétség, és fényesedik a világ.

Minnél erőszakosabban akar irányítani/tért hódítani a sötét erő, annál több ember akar kiszabadulni a hatalma alól.

Sokan unnak/fásulnak bele az örökös riogatásokba, ezért új utat keresnek, és a szeretet felé fordulnak. Így fokozatosan tanítja meg egyik ember a másikat arra, mire figyeljen, amitől békésebb, boldogabb és szeretettelibb lesz az élete.

Ez a változás/változtatás tudatos döntést/elhatározást igényel minden lény részéről, kívülről rá nem kényszeríthető.
Aki felismeri, hogy önmagát tartja a saját ego-ja fogságában, az azt is tudni fogja, mást, jobbat is választhat, és meg is teszi, mert megérti, hogy az egó gondolkozik és ítélkezik, a szív pedig cselekszik.
Mivel minden úgy jó, ahogy van, erejét mások megsegítésére felemelésére tudja használni, ami egyben az öröme is.

A szív-próba abban áll, miként reagál a Lélek ego-vezérelte társai megnyilvánulásaira. Békés/semleges tud-e maradni? Ha mégsem, mennyi idő múlva érzékeli, hogy mások játszmájába kapcsolódott, és azt tudatos választással mikorra tudja ismét harmonizálni, egyen- súlyba hozni?

Megjelentek olyan önfejlesztő/gyógyító eljárások, amiket árny-lények fejlesztettek ki, és tanítanak. Ennek az a lényege, hogy az ego-t duzzasztják, és siker orientáltak, szabályok tömkelegével rendelkeznek. Mivel nehezen átláthatók, szükség van az oktató/tréner folyamatos segítségére. Tényfeltárás címén ítélkeznek. Ezek a terápiák gúzsba kötik a szabályaik által mind a „gyógyítót”, mind a „beteget”.
A szív gyógymódja, mikor szeretet-energiával megnöveled a hozzád forduló rezgését, és engeded, hogy azt embertársad úgy hasznosítsa, ahogy Ő arra képes. Ebben az esetben az energiát adó és kapó egyaránt szabad.

Ebben a kaotikus világban lényeges iránytű lehet egy módszer/terápia kiválasztásánál az alábbi szempontok figyelembe vétele:
-          bíztat-e  amiről szól pl egy könyv, vagy információ, bárhonnan érkezzen is,
-          jó érzések járnak át, miközben hallod, vagy kezelnek,
-          hatása hosszú-távú, vagy végleges,
-          egyszerű, átlátható,
-          nincs benne titok,
-          te magad is elsajátíthatod, ha akarod.

Akinek füle van, meghallja.

2011. november 22., kedd

2011. szeptember 4., vasárnap

ARANY ARVISÚRA



Az eredetileg rovásbetűs üzenet átirata.

Ezeket a feljegyzéseket az Ősi bolygó népe kezdte írni 80 000 évvel ezelőtt az ősi betűkkel.
Földi őseitek 30.000 évvel ezelőtt találkoztak először velünk. Kezdetben csak ritkán látogattunk a Földre.
Mi ezt a bolygót EVERET-nek hívjuk, ami a ti nyelveteken ÉDENKERTET jelent.

Ezeket a szavakat azért halljátok, mert a tudatotok már lehetővé teszi a befogadását.

Az első feljegyzések arany lemezre, gondolat-energiával íródtak, azaz a tiszta gondolat fény- formát öltve belekarcolódott az aranylemezekbe.
Ezt a műveletet magas tudatosságú testvéreink tudták csak végrehajtani.

Mire a Földetekre ellátogattunk – hosszabb időkre – ezelőtt 20.000 éve már mi is kézzel véstük a betűket, alakjuk megegyezett e könyv /amiből a csatornázás jött/ betűivel. /Megjegyzés tőlem:Mivel nem látok, nem tudom, milyenek a könyv betűi./
Akkoriban teljesen normális, azaz elfogadott, vagy majdnem hétköznapi volt a telepatikus társalgás.
Időszámítás előtt 10.000-ig a feljegyzéseket az Anyabolygónkra szállítottuk. Az azóta írottakat gondosan őrizzük itt a Földön, titkos védett helyeken. Rövidesen rábukkantok, mert már megértitek őket.

Ti, a mi utódaink vagytok, ahogy azt az Arvisurátok írja-mondja : népünk keveredett a földi emberekkel, hogy tudatosságukat megemeljük, tanításainkat, tudásunkat megoszthassuk veletek.
Tervünk nagyszabású volt: létrehozni a Tudás Tárházát, és a Szeretet Édenkertjét.

Mivel a tudás megismerésére olyan lények is igényt tartottak,  - akikkel ezt nem kívántuk megosztani - , ezért Ők benneteket ember-testvéreinket „átprogramoztak” úgy,  hogy azt észre sem vettétek. A tőletek ellopott tudást kisajátították, így többezer éve ezeket a lényeket szolgáljátok.

Hogy ez az állapot megszűnjön, Univerzum-szerte összefogtak a békét, szeretetet választó, és egymást segíteni akaró Lények, hogy az emberiségnek esélyt adjanak a felszabadulásra.

Ezért időszámítás szerint 2000 óta egyre több önfelszabadító módszer lát napvilágot. Csoportok szerveződnek, akik befogadják és megtartják a Fényt önmaguk, és minden élőlény javára. Ezen testvéreitek egy része már képes az EGYSÉG, a MINDEN  EGY valamint az AMINT  FENNT  ÚGY  LENNT mondások megértésére és megtapasztalására.
Ettől aztán bolygótok rezgésszintje nagyon gyorsan emelkedik.

Ez sokaknak ijesztő. Talajt-vesztettnek érzik magukat. Nincsenek tisztában vele – mert ezt a tudást vették el az emberiségtől – hogy TEREMTŐK VAGYTOK.

Újra meg kell tanulnotok odafigyelni, mit teremtenek a gondolataitok, és szavaitok.
Azzal is tisztában kell lennetek, hogy Ti teremtitek a valóságotokat percről-percre. Meg kell tanulnotok felvállalni, azaz felelősséget vállalni teremtett életetekért.

A módszereket, hogy ezt miképpen lehet megvalósítani, több Lélek-csoport tanítja, de mi helyettetek semmit nem tehetünk-teszünk.


Akinek füle van, meghallja.
 

2011. április 16., szombat

Csillag-nyelv

12. Felisnerés 

2./ Álomrajzok kiértékelése/tartalmi kifejtése alatt

HU A HU A ME
OPTO  OMNE  HE
IPTO  ESKHO O
UPTO  ELIO HO

HU  OPTE  MO
I O  UOLLE O
SHELTO   ELIO  E
IPTO  ESKHO  E

2011. április 15., péntek

Csillag-nyelv versek a 12. felismerés alatt

Óvári Annánál a Theodor könyvek leírójánál jöttünk össze James Redfield Mennyei prófécia gyakorló kör keretében valamikor 2011 tavaszán. Először lerajzoltuk, mit szeretnénk, mik a terveink. Utána ki-ki elmondta szóban, mit ábrázol a rajza, végül a rajzokat összeillesztettük, figyelve, hogy az egyes elképzelések hogy kapcsolódnak egymáshoz.

1./ Tervezés alatt a teraszon: rajzolás közben

SIPTO SEKTO HO
HU O MOLLE MO
I O UA E
HU O OPTE ME

I O OLLE HO
HU O SHOLTO MO
U  O   UA E
I O UA E

2010. december 12., vasárnap

ÜZENET A MAGYAROKNAK IX.



2010.dec.12. Joléván keresztül.

Drága Magyarjaim!

Bár ez a felszínen nem nyilvánvaló – TV , sajtó nem beszél róla - nagyot haladtatok a szív útján egyénileg, és nép szinten egyaránt.
Egy komoly kihívás áll előttetek. Uszítók szavára figyeltek, vagy megmutatjátok, mennyit ér a közösség összetartó ereje.
Amint függetlenítitek magatokat a tömeg-hisztériától, meglepődve fogjátok tapasztalni, a káosz kellős közepén is lehet béke, harmónia és boldogság.
Amint egyre többen találtok rá a belső útmutatásra, annál kevésbé tud manipulálni benneteket a sötét erő.

Tudom, még mindig sok ember akar hinni, de ezt a hitet egy politikusba, az egyház papjaiba, vagy a büntető istenben keresitek.
Lassan, a sok kudarc nyomán, rá fogtok jönni, addig nincs a világban béke-békesség, míg az emberek szíve háborog.
Ha egy szép, élhető világot akartok, ön-jobbításotokkal kell kezdenetek.
Mondtam már: a maják és az ősi népek befejezték feladatukat.

Rajtatok a sor drága Magyarjaim!

Mutassátok meg a világnak, mi a földi Édenkert, ahol jó létben boldog emberek élnek.
Minden adottságotok megvan hozzá, hogy ezt felépítsétek.
Bármilyen hihetetlen, mégis igaz : a legnagyobb káosz ad lehetőséget a gyökeres változásoknak.
Persze, mint minden ez is kétélű, mert a káosz ön-rombolásba is vezethet.

Világotokban minden rezgés : a gondolat, az érzelem, a kimondott szó, és a cselekedetek egyaránt.
Az ezekből fakadó rezgések gyűjtőhelyét hívjátok kollektív tudatnak.
Itt az ideje odafigyelni, mivel „gazdagítjátok” ezt a kollektív mezőt.
A vörös iszap, az árvíz, a harag, a gyűlölet, az agrasszió, a kétségbeesés stb következménye.
Amikor hála, szeretet, tolerancia, nagyrabecsülés van bennetek, olyan lehetőségek fizikai megjelenését teszitek lehetővé, ami jobbítja mindannyiotok életét.

Egyéni felelősséget kell vállalnotok mindazért, amit gondolataitokkal, szavaitokkal, érzéseitekkel teremtetek. Mi lesz? Árviz, vagy Édenkert
Figyeljétek meg, mi történik, ha rossz a kedvetek. Balul sül el az egész nap.
Mi történik ha derűs, bizakodó vagy? Az is könnyedén megoldódik, amire nem is számítottál.
Minden este végezzetek számvetést, mit küldtetek a kollektív tudatba.
Így taníthatjátok meg magatokat egy minőségibb életre.
Tudom, helyén van a szívetek.
Ha nem a mások – TV, média - véleményét szajkózzátok, hanem saját józan eszetekre, és szívetekre hallgattok, hamar megtaláljátok a békés kiutat.

Bízom bölcsességetekben

Szeretetem, és fényem a tiétek

Éteri Szent Koronátok, Aranykori Őseitek Egyesített Tudata vagyok

2010. december 5., vasárnap

ÜZENET A MAGYAROKNAK VIII.



2010.dec 5. Joléván keresztül.

Drága Szeretteim!

Ismét én szólok, Éteri Szent Koronátok.
Egyházaitok évezredek óta egy haragvó-büntető istent ültettek nyakatokba. Ez igencsak távol áll az igazságtól.
A Teremtő minden teremtményét szereti, legyen az növény, állat, ember, vagy galaxis. Örömmel figyeli fejlődésüket, változásukat.
Amint megengeditek magatoknak, hogy végtelen szeretete átáramoljon rajtatok, képessé váltok megteremteni ebben a káoszos világban is saját paradicsomotokat.
Eddig zömében saját poklotokat jártátok. Most sok segítő áll a rendelkezésetekre. Fokozatosan felépíthettek egy boldog, szeretetteli világot, ha azt választjátok.
Ez meg nem vásárolható.
Kinek-kinek - egyénenként- kell szembenézni saját démonaival. Ez bizony belső munkát igényel.
El kell döntenetek, továbbra is a média által vezérelt bábok akartok lenni, vagy a felséges Isteni ÉN-eteket választjátok.
Tudom, képesek vagytok ez utóbbira hangolódni, tanácsát megfogadva, csodásat alkotni.
Mi, akik a régmúltban ezt már megéltük, itt vagyunk körülöttetek, és tartjuk a Fényt mindazok számára, akik úgy döntenek, a Fény követeiként felragyogtatják Isteni-Istennői minőségüket önmagukban.

Imádott Magyarjaim!
Hatalmasítsátok fel magatokat!

Éteri Szent Koronátok, aki Aranykori Őseitek egyesített Tudata vagyok 


2010. december 4., szombat

ÜZENET A MAGYAROKNAK VII.


2010. dec. 4. Joléván keresztül

Drága Magyarjaim!

Ismét szólok.
A világ forrong. Benneteket árvíz, sártenger, és vörösiszap figyelmeztet : itt az ideje összefognotok.

Ébredjetek!

Az igazság, és a szeretet senkit nem korlátoz, és nem vesz el senkitől semmit, de legfőképp mindig mindent és mindenkit megbecsül. Igyekszik a legjobb dolgok létrehozására. Épít, bíztat, és méltányol.

Először ezeket a tulajdonságokat önmagatokban kell felfedeznetek, és megvalósítanotok.

A kiegyensúlyozott, boldog, elégedett ember nem vádaskodik. Örül, ha másoknak segíthet.
Hát ez a feladat Drága Gyermekeim!

Szív-csakra Népe! Vállald feladatod!

A természeti népek megtették az első lépéseket.

Rajtatok a sor imádott Magyarjaim!

Tárjátok ki a szívetek fény, és szeretet kapuit, a magatok javára, és a világ hasznára!
Nőjetek fel aranykori elődeitek nagyságához!
Mutassátok meg minden nemzetnek, mi az igaz szeretet!
Ez a Ti nagy feladatotok, az egyedüli feladatotok!!!



Tudom, képesek vagytok rá!

Éteri Szent Koronátok, aki Aranykori őseitek Egyesített tudata vagyok