2010. szeptember 8., szerda

ÜNNEPI MÓKA



Ünnep van, békességes.
Az éjszakai eső cseppjei
Gyémántgolyóként csillognak a korláton.

A felhők sokszínűek.
Egyik áll, másik rohan, majd belevegyül
Az állni látszó felhőrétegbe.

A Nap hol kibújik, és sziporkázik,
Hol a felhők mögé rejti magát.
A felhőfolyam méltóságteljesen hömpölyög.

Ma még a madarak is pihennek,
Csupán egy-egy galamb szeli át a teret.
Mint egy gyerek, bámulom az eget.

Egyszer csak felhővé válok.
Lomhán úszom.

Kipróbálom, milyen sötétnek, és nehéznek lenni,
Meg azt is, milyen, mikor átsüt rajtam a Nap.

Miután jól kijátszottam magam,
Újra kívülről nézem a felhők sokaságát.

Hálatelt szívvel térek vissza a valóságba,
Ezt az ünnepi mókát köszönöm a Földanyának.

ÉVSZAKOK



Hullanak a pihék, kicsik és nagyok,
Táncolnak a szélben, majd lehuppannak.

Látványosan nő a hótakaró,
Beborít tetőt, kertet, minden felületet.

Csillog, villog, sziporkázik,
Puha, selymes, csodaszép.

Aztán a hidegtől páncélt növeszt.

De jó, hogy mindezt a finom melegből nézhetem
Látványába belefeledkezhetem.

Most a szél felkapja a por-havat,
Forgatja, pörgeti, eltűnik a táj,
Csak a förgeteg tölti be a teret.

Köszönöm, hogy ilyen csodás helyen lakhatok!

Tavasszal látom,
Ahogy a növénykék szárba szökkennek.

Nyáron verőfény járja át a lakát,
Miközben simogató szellő lengedez.

Ősszel a táj színpompája kápráztat el,
Télen a hópihék táncában gyönyörködöm.

Aztán itt a napfelkelték sejtelmessége,
És a napnyugták káprázata mit páholyból nézhetek.

Esős napokon a vízcseppek zenéje ejt bámulatba.
Ilyenkor a sors kegyeltjének érzem magam.

Szívből köszönöm kedves Földanya.

2010. július 2., péntek

ÜZENET A MAGYAROKNAK V.


2010. júl.2. Joléván keresztül

Drága Gyermekeim!

Az ősök arra kérnek benneteket, vizsgáljátok meg az életeteket. Ami nem szeretet alapú, azt a külvilágban kerüljétek el, és magatokból is távolítsátok el.

Higgyétek el, aki közületek rátalál az Igaz Szeretetre, többet nem kritizál, torzsalkodik, mert szeme, füle, és szíve a szépségekre lesz nyitott.

Amikor pedig a szeretetteli emberek közösen munkálkodnak, akkor az is megoldhatóvá válik, amiről el sem tudtátok azt képzelni.

A múlton való rágódás helyett arról beszéljetek, amit el akartok érni.
Míg azt soroljátok, ki miben hibázott, vagy miben bűnös, nem láthatjátok meg az ideális megoldásokat, amik előre visznek benneteket, és az országot.

Ne valami ellen, hanem valami ÉRT dolgozzatok!

Ha így tesztek, hamar megmutatkozik a jótékony hatás.

Drága Magyarjaim!

Fogjatok össze!!!!!
Sok kis jószándék és ötlet külön-külön tán meg sem látszik, mégis egy idő után a közösségek által megvalósított dogok egyszercsak „összeérnek”, jólétet teremtenek.

Ne várjátok a „sült galambot”. A ti egyéni és közös feladatotok a Szív Útjára rátalálni, és azt a világnak megmutatni. Képesek vagytok rá!!!

Először is tanítsátok meg önmagatokat a szeretetre, és toleranciára, aztán mutassátok meg azoknak, akik kérik, mi volt az utatok a szívetekhez.

Ösztönözzétek a hozzátok fordulókat, találják meg a saját önfeltáró módszerüket.
Ne pazaroljátok többé időtöket negatív dolgokra. A múltkor elmondtuk, ezek halott energiák.

Éljétek a jelent. ITT és Most van lehetőség változni-változtatni.


Szeretetünk és Fényünk kísér Benneteket

Éteri Szent Koronátok, aki Aranykori Őseitek Egyesített Tudata vagyok

2010. június 22., kedd

ÜZENET A MAGYAROKNAK IV.


2010. Jún.22. Joléván keresztül

Gyemekeim! Imádott Magyarjaim!

Múltkor elég megrázó információt kaptatok. Ez most sem lesz másként.
Azt mondtam, arra hívtam fel a figyelmeteket, hogy Ti választottátok a jelenlegi országotok formáját.
Egy magasabb szinten, kivétel nélkül mindannyian beleegyeztetek, hogy a „megtört szív” formát emlékeztetőnek szánjátok magatoknak.

Lesznek, akik ezt olvasva emlékezni kezdenek a Szív Útjára, és mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az ország „talpra álljon”, és a Szeretet és összefogás Hona legyen.

Mások továbbra is s a „múlt lázító eseményeihez” kötik magukat, mert már nem akarják a változást.

Drága Gyermekeim!
Ti, akik a Szív Útját választottátok, benneteket egy különleges Erő segít.
Fogjatok össze! Nyújtsatok egymásnak segítő jobbot.

Azt is mondtuk:
Találmányok, újszerű megoldások már most is léteznek, amik javíthatnak helyzeteteken.
Akarjátok, - a nélkül, hogy pontosan tudnátok, melyek ezek - hogy mind napvilágra kerüljenek, és mihamarabb mindenki hasznára lehessenek.

Példamutató az a mód, ahogy az árvízkárosultak érdekében összefogtatok.
Megmutatkozott, hogy tudtok közös cél érdekében együtt munkálkodni.
Ez a feladat ezentúl is, csak más – vagyis minden – életterületen.

Drágáim!
Amíg a múlt sérelmei tartanak fogva, nem tudtok „építeni”, pedig most ennek jött el az ideje.
Mostantól az számít, mit kezdtek a személyes, és a közös értékeitekkel.

Ti, akiket a szeretet vezérel, mutassátok meg a többieknek személyes példamutatásotokkal, hogy lehet a jelen ajándékait megragadni, és építeni vele a szebb jövőt.

Drága Magyarjaim!
Amit a maják elkezdtek, a Ti feladatotok, hogy befejezzétek.
Tárjátok ki a szíveteket. Mutassátok meg, mi az Igaz Szeretet. Ezt vállaltátok!!!!!

Először is szeressétek, és becsüljétek önmagatokat, aztán minden honfitársatokat.
Ha egy nemzet egy szívként dobban, abból csodák születnek. Erre Ti képesek vagytok!!!


Fényem, és Szeretetem a Tiétek
Éteri Szent Koronátok, aki Aranykori Őseitek Egyesített Tudata vagyok


2010. június 10., csütörtök

ÜZENET A MAGYAROKNAK III.


Ez a mai üzenet olyan információkat közöl, amit igen nehéz megemészteni. Tradíciókat, és hitrendszereket kérdőjelez meg, mégis egyre sürgetőbb ösztönzést érzek a leírásukra.

2010. jún. 10. Joléván keresztül.

Imádott Magyarjaim!
Aranykori őseitek, a szeretet útját járták.
Mikor a sötétség uralma elkezdődött a Földön, tudásukat belehelyezték, a tudatukkal formált Koronába, ez vagyok Én, aki szólok hozzátok. / Én nem tárgy, hanem energia-minőség vagyok /
Mikor az embereket az ego-juk kezdte vezetni, magasabb dimenzióba emelkedtek őseitek, és én magam is.

Most, hogy nyílnak az emberi szívek, Én egyre közelebbi birodalmakból tudom segíteni Szent Koronátokat. Ő, az Én tudatom egy szikrája. Tudása, és ereje fokozódik azzal párhuzamosan, ahogy ti az igaz szeretet útjára léptek.

Drága Gyermekeim! Két fontos dolgot akarok/akarunk veletek megérttetni:

Az egyik az a téves berögzülés, hogy a világ áldozatai vagytok. Trianon miatt lázongtok.
Nézzetek a térképre. A „nagymagyarország” egy agyat formázott, Trianon után pedig egy megtört Szív alakú lett a haza. /az alsó hegy hiányzik/ Ezt, mint néptudat választottátok, hogy emlékeztessétek magatokat feladatotokra, ami a szív útjának megtalálása. Ez a Ti legfontosabb feladatotok egyéni, és nemzet szintem egyaránt.

A másik téves berögzülés minden keresztény embert érint ezen a bolygón.
Jézus testvérünket összekapcsoljátok az áldozat, és a szenvedés tudatossággal.
Jézus testvérünk, és társa Mária Magdolna arra tanították az embereket, hogy lássák meg önmagukban Isten Szeretetét, és Fényét, és fogadják el annak vezetését.
Tudom, ez sokaknak megrázó, vagy egyenesen eretnek kijelentés, de hogyan hihetitek, hogy Jézus, a Szeretet királya az első krimi főszereplője, amit ti Bibliának hívtok, de az igaz tanítás-a kozmikus törvények - igen csekély morzsáját tartalmazza.

Imádott Magyarjaim!
Ami benneteket érint : azt hiszitek, harcolnotok kell az igazságotokért, áldozatokat kell hoznotok, olyat, amit más népek kényszerítenek rátok.
Mint tudjátok, a gondolat teremt. Egy ország közös gondolata igen erős.

Mi, az ősök, arra kérünk benneteket, fejezzétek be a múlton való kesergést, és a viszálykodást. Az sehova nem vezet. Helyette kezdjetek új, szép eszméket felépíteni, ami szeretetre, bőségre, és igazságosságra épül.

Fogjatok össze, és vigyétek végbe a csodát, az ország felvirágoztatását.
Tudjuk, sokan ébredeztek, hát nyújtsatok egymásnak segítő jobbot!

Szeretetem és Fényem a Tiétek
Éteri Szent Koronátok, aki Aranykori Őseitek Egyesített Tudata vagyok.