Drágáim!
Drágáim!
Drágáim!
Amikor a múlton rágódtok, vagy a jövőért aggódtok,
önként kiszorítjátok életetetekből
a Jelen örömét, szépségét, ajándékait,
hiszen valamelyik elfoglalja a Jelen-Most helyét,
a személyes teremtés színterét.
Aki ezt megérti, figyeli, az időben éppen "hol jár"
és igyekszik annyit a Jelen-ben tartani magát,
amennyire csak képes, amitől aztán azt veszi észre,
hogy egyre jobban érzi a bőrében magát,
mert végre hallja-érti szíve
szeretetteli szavát, útmutatását, jótanácsát
ALOHA' és I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drága Gyermek!
Drágáim!
Hol a mosoly mosolyt szül, Lélek símogat Lelket.
Ez a röpke mosoly átpásztáz minden sejtet, testet, energetikát.
Gyógyít, vidámságra hangol, erőt, lendületet ad.
Amikor kilépsz saját élet-mesédből, és embertársaidra mosolyogsz,
az egyben energetikai símogatás, ami akkor is így van,
ha társad ezt észre sem veszi, mert gondolatai foglalják-kötik le.
Aki viszont visszamosolyog,
köztetek egy pillanatra Szeretet-egység szikra gyúl.
Mint a csillagszóró szikrái, átragyog mindkettőtöket.
Ragyogtassátok fel egymást Ember-angyalok,
szerezve egymásnak harmónikus napot.
Gyógyítsátok egymást mosolyogva, szó nélkül szelíden.
Ez rátok is jótékonyan visszahat
I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
ALOHA' és I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drága Gyermek!
Eljött a változás ideje.
Vagy maradsz a félelmekkel telt-ben,
vagy éled a Jelen-ed
szabadon, könnyedén, kiáradón, elfogadón.
Bármelyiket választhatod,
senki nem korlátoz döntésedben.
Ezt fontos észben tartanod,
és életed folyásáért felelősséget vállalnod.
I OPTA HO
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drága Gyermek!
Te, egy kétlábon járó információs mező vagy,
aki jeleket-rezgéseket bocsájt ki magából minden pillanatban,
miközben mások "közléseit" fogadod.
Ettől érzel valakit, vagy valamit kedvedre valónak, vagy taszítónak.
Tisztában vagy vele, te mit bocsájtasz ki a világba?
Harmóniát, vagy félelmet ültetsz mások nyakába?
Ennek a tudatosítása igen fontos, főleg most a káoszos napokban.
Ideje tudatosan-felelősségteljesen járnod az utadat, a Jelen-be emelve magad
I O U U A
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drága Fényem!
Hogy minn jár az eszed,
és milyen érzések vannak benned,
azt egyedül te szabod- választod meg
tudatosan, vagy ego csapongással.
Amikor ezt felismered, igaznak véled,
elkezded tudatosan figyelni,
mi zajlik benned a felszínen, és a mélyben,
mert már tisztában vagy vele,
hogy a "gyeplő" a te kezedben van
ALOHA' és I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drágáim!
Ha azt várod, hogy mások, vagy a világ változzon,
nagy tévedésben vagy.
A változás egyénileg,
és emberiség szinten zajlik úgy,
hogy az egyéni példamutatás hat egyre többekre,
hiszen életviteletek, és rezgésetek minősége
a saját kezetekben van.
Ezért fontos a tudatosság,
és az egyéni felelősségvállalás
a győzködés, és szavak nélküli útmutatás annak,
aki már nyitott rá
ALOHA' és I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drágáim!
Tudósaitok feltárták a rezgések, gondolatok, érzések fizikai testre gyakorolt hatását.
Számukra már nyilvánvaló, hogy a test sejtjei éreznek, és tudattal rendelkeznek,
akik folyamatos kapcsolatban vannak egymással. "beszélgetnek, információt cserélnek"
ahogy ti emberek szóba álltok egymással, mikor találkoztok.
Azt is kikutatták,
hogy a félelem, stressz, depresszió és társaik, milyen rombolást visznek végbe bennetek,
míg az öröm, hála, nagylelkűség óriási szeretet-hullámokat hoz létre nagy hatótávolságra terjedve,
ami jótékonyan hat mindenre, és mindenkire a Föld kerekén.
Összefoglalva : a negatív érzésekkel, gondolatokkal főleg önmagatoknak ártotok.
Tüske lenyomatokként hordozzátok őket magatokban, néha egy életen át, és még nem is tudjátok.
A pozitív tartományúak meg azon túl, hogy jól érzitek magatokat a bőrötökben, sokaknak segítenek,
akik aurátok magas rezgésében-szeretetében fürödhetnek.
Ezek mind láthatatlan folyamatok, amik igen nagy hatással vannak rátok, és mindenki másra is,
ezért nagy az egyéni felelősségetek : romboljátok magatokat, és a világot,
vagy jobbítani igyekeztek magatokat, és mindent, amit lehet a szívszeretet segítségével.
Ez minden pillanatban egyéni választás, döntés kérdése, ami mégis minden lényre kihat
Akinek füle van meghallja, és gyakorlatban, tudatosan alkalmazza
ALOHA' és I OPTA HA
Ajánlom figyelmetekbe a
Mi a csudát tudunk a világról https://www.youtube.com/watch?v=UP6xIrZNGM0&t=46s c filmet
Gregg Braden Isteni mátrix és érzelmek https://www.youtube.com/watch?v=UP6xIrZNGM0&t=46s
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Drágáim!
Fizikai síkon internet, és egyéb hírközlő eszköz köt össze benneteket,
de vannak láthatatlan energetikai szálak, melyek szintén hatással vannak rátok.
Valójában mindenki, mindenkire hat minden lehetséges szinten.
A kérdés csak az, ki milyen rezgésszinten veszi a többiek "adását"
mert amilyen rezgésben tartod magad, az szabja meg tapasztalataidat.
Régen ezt úgy fogalmazták : madarat tolláról, ember barátjáról ismerszik meg.
Te milyen tartományban mozogsz? Jó neked ott lenned? Bizalom, és öröm van benned?
Ha másként lenne, LÉLEGEZZ, emeld vele rezgésed.
Míg a levegő útját figyeled, múlt, és jövő ego mókuskereke békén hagy,
a JELEN meg megnyugvást ad, így rezgesd egyre magasabbra magad,
hogy meghallhasd szíved szavát, Bölcs, Szeretetbe vezető útmutatását,
és élhesd azt az örömteli, szabad életet, amit már nem a külsőség-külvilág határoz meg
I O U U E
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Segítségül ide másolom David R Howking Tudattérképét
Drága Emberek!
Drágáim!
Mindannyian szivárvány-emberek vagytok.
Érzelmeitek, gondolataitok szerinti
rezgés, és aura-fény alkot benneteket.
A fények köröttetek lehetnek
zagyvák, sötétek, elmosódottak,
vagy tisztán, szikrázóan ragyogók,
érzelmeitek és gondolataitokból fakadón.
E kettő szabja meg rezgés'teket is,
ami befolyásolja, milyen élmény érhet benneteket :
azok félelmekkel teltek,
vagy örömmel, bizakodással, játékossággal áradók.
Ha eddig jól figyeltetek, és a lényeget megértettétek,
elkezdtek befelé figyelni, és megvizsgálni,
gondolataitok, és érzéseitek
hiány, vagy bőség állapotokra hangolódottak e éppen.
Minnél több szépséget vagy képes felfedezni
magadban, és magad körül,
annál harmónikusabb
események történnek benned, és körülötted.
Ekkor már igényed van a Jelen szabadságára,
örömére játékosságára
ALOHA' és I OPTA HA
A további bejegyzéseket a http://jolevakozvetitesek.
Megjegyzés : "életmese" itt a folyamatos negatív történetek ismételgetése
gondolatban-fejben, vagy ismerősök sokaságának
A "test lenyomat" amikor a történeted belülről érzed : bizsereg, forró, fáj stb valahol
Lélegezz ebbe a test-részedbe. Töltsd fel szíved szeretetével, hogy gyógyulhasson