Amikor ez a minőség benned megterem, rezgésed egyre nő,
Ébredj!
Láncaidat levetheted, a lakatkulcs ott van a szívedben.
Mindíg is ott volt, de mostmár észre is veheted.
Magadat szabaddá teheted úgy hogy
örülhetsz végre a létezésnek-létezésednek.
Súlyok nélkül létezhetsz a Jelen-ben, ha úgy döntesz.
Naponta mondhatod-képzelheted, valóságként megélheted :
Boldogság portálok nyíljatok, öröm források áradjatok,
vidámság szikrák szálljatok, töltsétek be a tereket, ahol csak lehet.
Induljon az új terv, mi sokakra kihat ki változás mellett dönt,
és éli a Szeretetteli Jelen harmóniáját, örömét a káosz kellős közepén
I OPTA HE
Drága Gyermek!
Amíg berzenkedsz a tény ellen,
Fényből szőtt Gyermekeim!
Figyeljetek belülre.
Tudjuk, sokan már ajándékokat készítenek-vásárolnak.
Kérjük, álljatok meg egy pillanatra.
Gondoljátok át :
Mikor öleltétek szívből szeretteiteket?
Mikor mondtátok nekik, hogy szeretlek, miközben így is éreztétek?
Mikor szántatok teljes figyelmet egymásnak?
Mikor játszottatok, kirándultatok együtt?
Mit tudsz valójában a hozzád közel állókról.?
Odafigyelsz e a valódi igényeikre?
Mókáztok, kacagtok e együtt?
Mit jelent neked a szeretet, és mit jelent a körötted élőknek?
Ismered a Szeretet Nyelvet, ami arról szól, ki mikor érzi szeretve magát?
Tudsz e jártodban-keltedben mindenkire mosolyogni,
vagy el vagy merülve idő-mozidban úgy, hogy se látsz, se hallasz?
Amikor ezt felismered,
akár be is fejezheted ego-mókuskereked tekergetését,
és választhatod egyre többször a JELEN szabadságát, örömét,
és áraszthatod azt a világba minden, és mindenki felé a káosz közepén
I OPTA HE
Drágáim!
Örömmel látjuk,, hogy a szeretet ünnepéhez közeledve, a drága divatos ajándékok helyett egyre többen készítetek saját kezű, szeretettel teli ajándékokat,
vagy minőségi közös programokat szerveztek, a szokott - dínom-dánomok helyett - ahol örülni tudtok a közösen megélt élményeknek, amit ajándékként él meg minden résztvevő.
Így szerezhettek egymásnak maradandó, szívmelengető-nyitogató lehetőségekkel, ötletekkel teli, új minőségű, örömmel, és szeretettel megélt ünnepeket
I O U E
Megjegyzés : ennek a mesének a tanulsága megszívlelendő. Mivel többen rátaláltatok, újra közre adom
Elengedés mese
Hol volt, hol nem volt, éldegélt egy öreg néne az erdő szélén.
Csak egy kecskéje volt, kit Micinek szólítgatott.
Egy nap emberi hangon szólalt meg Mici :
Asszonykám engedj szabadon.
Nézett az anyó jobbra meg balra, ki szól itt, de csak Mici bégetett.
Pár nap múlva újta hallotta : Asszonykám, engedj szabadon.
Ekkor megértette, Mici szól hozzá a kecske.
Megsímogatta hát és kérdezgette : nem jó itt neked életem egyetlen társa?
Asszonykám, azt mondod szeretsz, mégis rabláncon tartasz.
Ott távol a faluban szabadok a kecskék.
Társaikkal együtt selymes fűben játszanak, engedj engem is oda.
Sírt rítt az anyó, de Micit szívből szerette, hát könnyes szemmel útnak engedte.
Teltek az évszakok. Anyónk sokat gondolt rá, vajon Mici hogy érzi a társai közt magát.
Egy nap ahogy elmélázva üldögélt a padon, bégetést hallott.
Mici jött bemutatni a családját. : társát, és két gidáját.
Körbefogták az anyót, bégettek nagyokat, így köszönték meg a szabadságukat.
És a tanulság : a "rablánc" elszomorít, megköt
de akit-amit szabadon engedsz feltöltődik örömmel, szeretettel, ami visszahat rád is jótékonyan
ALOHA' és I OPTA HA
Kérdés, mit önmagadnak feltehetsz : kit, vagy mit tartok fogva, és miért
hogy tudnám elengedni, felszabadítani, szabadon engedni
Drágáim!
Egy Tudatos Teremtő, örömmel árad,
szórja szeretetét, és fényét a világra.
Meglátja mindenütt a szépet, és jót.
Bár tudja, ettől eltérő minőség is van,
ő mégis a szeretetteli, fényes dolgokra figyel,
így tartja rezgését magasan.
Aurája hát messze elér.
Lubickolj jótékony rezgésében te,
ki még félelemmel és fájdalmakkal teli életedet éled,
hogy idővel felismerd, megérezd magadban
az Isteni Lángot, Szikrát.
Te is képes vagy magadban azt feléleszteni.
Öröm, és jókedv szítja egyre magasabbra Szív-lángodat
Ha megengeded magadnak ezeket az érzéseket,
kitárul számodra is a világ szebbik fele.
I O U U E
Megjegyzés : ha valaki - nekem Jolinak - ilyesmikről beszélt volna 40 évvel ezelőtt, biztosan buggyantnak találtam volna. Az életem forgása viszont bebizonyította, az itt leírtak teljesen kivitelezhetők, megélhetők.
Drága Gyermek!
Számtalan helyen hallhatod, olvashatod,
az öröm, és a lelkesedés az igazi hajtóerőd.
Míg e kettő hiányzik éltedből,
azt nehéznek, körülményesnek tartod.
Aki rászánja magát, keresi a számtalan kis öröm morzsát,
előbb utóbb a lelkesedés is feltámad benne, attól fogva játék az élete.
Azt figyeli, egy dolog hányféle képpen oldható meg.
Bár ez így nem pontos, hiszen a megoldási módozatok
"csak úgy" megjelennek szóban, képben, érzésben,
vagy bárhogy, a nagy semmiből, minden előzmény nélkül.
Ez már a feltétlen bizalom, játék, és móka együttes keveréke,
hol izgalmas kihívások, történések megélésére van mód
I OPTA HO
Megjegyzés : éld át, amit mondasz. Érezd a mérhetetlen feléd-beléd áradó, benned áramló szeretetet
Drágáim!
Aki az új energia áldásainak részese kíván lenni,
fontos, hogy egyre többet tudjon a Jelen-ben létezni,
és önön belső tereiben rendet tenni.
Ez akarással, logikával lehetetlen.
Amikor leülsz, elcsendesedsz,
ráhangolódsz-beszélgetsz Fényes önmagaddal,
elkezdenek rendeződni a dolgok benned, és körülötted.
Ilyen és hasonló mondókák segítenek ennek létrejöttében :
Fényességes Részem, Felsőbb Én-em!
Szereteted segítségével felélesztem, újra élesztem minden rétegem.
Egységbe rendezem magam, kiteljesítem magam.
Múltam nyűgeit szívemben átfényesítve-átölelve-meggyógyítva,
könnyedén létezem a MOST-ban, a szabad Jelen-ben.
Boldogság, és öröm kapuk nyíljatok,
életerő, életszeretet kelj életre, áradj bennem
új kor új ereje hass át engem teljesen.
A békés szép világ belsőmben kinyílik
hát mosoly, és könnyedség jár át.
Éled bennem az új földi világ.
Csodák sora a káosz kellős közepén
I O U U E
Drágáim!
Ki az Új energiák jótékony hatására akar csatlakozni,
ideje felismernie-tudatosítania ,
hogy Fény, és Szeretet az építőanyaga,
ami fizikai szinten boldogság, és öröm formában nyilatkozik meg.
Arra kérünk benneteket, ilyen, és hasonló
tudatosító-bíztató mondatokat találjatok ki magatoknak.
Érezzétek éljétek is meg, amit a szavak leírnak.
Boldogság, és öröm kapuk nyíljatok,
hisz mind bennem vagytok.
Ezentúl benneteket akarlak tanulmányozni naphosszat.
Éljen a mosoly, és a vidámság, mi árad belőlem,
mint a gyorsvizű forrás elsöprő erejű árama,
mi fényesít, gyógyít, símogat, mindeneket áthat
I OPTA HA
Gyermekem!
Drága Gyermek!
Megjegyzés : ebben a változó világban együtt van jelen a poklok pokla, de a szépségekkel teli lét is. Tőled függ melyikre figyelsz. Nehezíted mindennapjaid, vagy eljátszol a gondolattal, egy akadályon hány lehetséges módon tudsz átjutni, vagy feloldani. Ez utóbbi a belső békéből kiindulva valósítható meg legkönnyebben. Nagy segítség ebben a Belső Gyermek, ki mindenkiben arra vár, hogy a felszínen is életre kelhessen. Ő az, aki megkönnyíti a tudat alatti tartalmak előhívását-gyógyulását, valódi, szeretetteli önmagatokra való ébredéseteket, ha elkezdtek a külvilág helyett befelé figyelni Ez a választás pillanatról pillanatra eldönteni való
Gyermekem!
Drága Emberek!
Gyermekem!
Amikor egy érzést, vagy egy történést már nem bántásnak,
hanem kincset őrző segítő erőnek veszel, teljesen megváltozik az életed,
mert minden negatív érzés, vagy szituáció ettől fogva kíváncsivá tesz :
ez mire tanít
mi az eredendő ok, amiért van, amiért kialakult
mire jöhetek rá általa
Ilyen, és hasonló kérdések szép lassan oldják a nehéz érzéseket,
és a konfliktusos élethelyzeteket, hiszen mindenki egy élő rezgéstár.
Amikor nem adsz több figyelmet az akadályoknak,
miközben teret engedsz kíváncsiságodnak, egyre magasabbra rezgeted magad,
hát annál inkább olyasmi terem meg benned, és körülötted, mi kedvedre való
I OPTA HO
Nagy tanulni való vár rátok Emberek!
Gyermekem!
Sok módszer van a világon, mi segít neked
a pörgős-ego-s világból kizökkenni, lenyugodni,
de ezek mindegyike bármily' ígéretes is, csak mankó,
hogy megtanulj befelé figyelni, Szíved Szavát meghallani,
mert ott a Személyes Útmutatód.
Amikor megtanulsz a Jelenben, rá figyelve,
szeretetteli , bíztató hangját követve létezni,
kitárul előtted egy csodákkal teli fantasztikus világ.
Bár látod, ki, és hogy nyűglődik,
vagy hogy te magad milyen ego játékot játszol éppen,
mégis belül békés, nyugodt vagy,
szemlélődöl a világban, és magadban egyaránt.
Ettől fogva éled is, és nézed is élet-filmedet, történéseidet
I O U U E
Megjegyzés : Korábban már szó került erről az önsegítő módról. Mivel többen rátaláltatok, újra közre adom
Megjegyzés : a visszalélegzi magát azt jelenti, figyeled a ki-be légzésed, azaz a levegő útját a testedben, hogy lenyugodhasson a belső fecsegés, és megélhesd a békesség, meg a csend ajándékát
Drágáim!
Úgy bele vagytok ragadva a külvilág képeibe-eseményeibe, hogy önmagatokat elveszítettétek.
Múlt sérelmei, és a jövő félelmei manipulálnak-tartanak fogva benneteket,
így elveszik a Jelen Jobbító Ereje, és a homályban marad a kiút számtalan lehetősége.
I O U U E
Akinek füle van meghallja, és visszalélegzi magát a pillanatba
Ember Gyermekem!
Te vagy a Fény, és a Szeretet. Ha befelé figyelsz, mindkettőt megleled.
Kulcs hozzá a Jelen Harmóniája, Öröme, mi eredendő lét-elemed, csak felszínre "kell" engedned
I O U U E
Gyermekem!
Gyújtsd meg az emlékezés gyertyáit, és mondj köszönetet mindnek, ki már nem lehet veled.
Emlékezz a szép napokra, és a tanulságokra, mihez általuk jutottál
Ez szerető melegséggel tölt el téged, és az eltávozottat egyaránt
Így kapcsolódik össze és segíti egymást ma az emberi, és a köztes lét birodalma
ALOHA' és I OPTA HA
Drágáim!
Panaszra, zsörtölődésre, elégedetlenségre
mindenkinek lenne oka.
Ennek meglátására, érzékelésére
tanítottak meg benneteket az évezredek.
Ez a mostani Lét-idő fordulópont lehet,
ha megtanítjátok magatokat a Jelen Van-ságában létezni,
ego, és idő börtönéből, mókuskerekéből kilépve
a pillanatban munkálkodni, lenni,
szíved szavát követve szeretettelinek lenni,
az együvé tartozást felismerve tevékenykedni.
Ez magas rezgésminőség mellett valósítható meg,
ahol a Szeretet-Öröm-Hála a hajtó erő
VILLŐ
a változást segítő
Segítségül ide másolom David R Howkins Tudattérképét
Drágáim!
Egyedül éltek, vagy család vesz körül, mégis érezhetitek bezártnak, elszigeteltnek magatokat.
Ilyenkor több mindent tehettek ennek feloldására, régi recepteket felelevenítve :
Figyelj befelé, kövesd a légzésed útját testedben, ez lenyugtat.
Küld szív-szeretetedet Földanyának, és érezd, ahogy viszonzásul az Ő Szeretete elkezd
felfelé áramlani a lábadon, törzseden, fejtetődön át
a Teljesség Szívéig, a Központi Napig ahogy számodra elfogadható.
Az onnan jövő válasz a fejtetődön át áramlik lefelé, és a törzseden, lábaidon keresztül a
Föld-kristályig vagy ha úgy tetszik a Föld Szívéig halad.
Áramoltasd magadban ÉG és FÖLD tisztító-gyógyító erejét.
Érezd mérhetetlen Szeretetüket, ami akkora, hogy tán még a könnyed is kicsordulnak hálából
Ezt bármikor, bárhol áramoltathatod, ha szánsz rá kis időt
Ez aztán nemcsak rád hat kedvezően, hanem környezetedre, és kollektív térre egyaránt.
A másik, amit szintén, bármikor segítségül hívhatsz, a tested, és sejtjeid.
Amikor az első módon összekapcsolod EGET és FÖLDET,
elképzelhetsz egy fentről érkező tisztító-gyógyító spirál energiát,
ami milliméterről milliméterre átsöpri tested minden sejtjét.
Fordíthatod figyelmed a szervek, az erek-visszerek, a csontok, a kötőszövetek,
vagy bármely test-táj felé, amit fontosnak érzel.
A fentről induló spirál tisztít, átmos, az alulról haladó bizakodással, életerővel tölt fel.
Hidd el, felséges érzés tudni-tapasztalni-érezni,
hogy ÉG és FÖLD ereje mindíg veled van,
amint úgy döntesz, hogy ennek létét-érzetét magadnak megengeded
I OPTA HE
Drága Gyermek!
Földi testben tapasztalni nagy kiváltság e sorsfordító időkben,
mikor ismét rájöhetsz, megérezheted, több vagy a biológiádnál.
Ha befelé figyelsz, szíved mélye tárul,
s te ismét belenőhetsz fényes önmagadba.
ego-d ettől fogva uralkodóból kiszolgálóvá, segítőddé lesz,
miközben fényzuhatag árad, mos, új időkre hangol, ha engeded.
Mindezt tudatosítandó, mondogasd ezt, vagy ehhez hasonló mondatokat
miközben érzed is, ahogy mindez történik benned-veled.
Merd átlépni korlátaidat, mostmár mindez valósággá lehet,
ha önmagadnak megengeded-lehetővé teszed
I OPTA HE
Égi fényem testem átragyogja,
Földmag fénye, égi fényemmel házasságra lép
hát felragyog minden rétegemben
a Dualitásmentes Szeretet Teremtő Ereje.
Ez olvaszt ki belőlem minden salakanyagot,
így súlyaim olvadnak, átnemesednek,
öröm, és könnyedség jár át mindenemet.
Mostmár földi testben is érzem, hogy
határtalanul áradok,
szabadon szárnyalok,
szüntelen ragyogok,
istenségembe önfeledten beleolvadok
I OPTA HO
Drágáim!
Sötét, és világos, egy tőről fakad,
a földi világban mindkettőnek helye van mindaddig,
míg újra egységet képeznek békésen,
együttműködésben, szabad áramlásban.
Amikor ezt megértitek,
egy gyökeres változás indul be a tér-ben.
Mikor minden "csak van"
örömmel játszhatnak az energiák
s ti rájöttök, minden benneteket segít,
érlel, csiszol, nemesít, felszabadít, gyógyít
I O U U I
Drágáim!
A természetben minden könnyedén létezik :
A madarak szabad szárnyalása,
a sárguló-vöröslő falevelek csillogása a Nap fényében
a növények hajladozása a szélben.
Bármerre néztek, felszabadult, könnyed éledés-elmúlás
együtt örvénylés és áramlás tölti be a teret.
Ezt eltanulhatnátok, ha egy kicsit erre figyelnétek,
és végre félre tennétek a jó öreg
sértődősdi, elvárósdi, akarom játszmáitokat,
akkor
ti is könnyedén, örömmel játszhatnátok élet-játékaitokat,
az igazi, versengés nélküli együtt játszás csodáját
ALOHA' és I OPTA HA
Drága Gyermek!
Amikor az ITT és Most helyet kap életedben,
megjelenik vele az öröm, s a harmónia is.
Bármi van is odakinn a világban,
derűsen szemléled azt ami van,
mert egységben vagy Igaz Önmagaddal,
ahol a dualitás elveszti vezető szerepét,
mert mindennek meglátod
tanulságát, értelmét, fonákját, ajándékát,
azaz rálátsz minden életmese lényegére
magadban, és másokéban is.
Ettől rájössz, mit érdemes alakítanod,
és mi az a szerep, mi már neked nem való
I OPTA HO
Drága Gyermek!
A régi energiában egyhelyre koncentrálod a figyelmed,
így minden mást kizársz.
Az új energia merőben más.
Képes vagy egyszerre érzékelni a teret
benned, és körülötted.
Ez a gondolkodó agyadnak az elején ijesztő
hiszen "kicsúszik a kezéből a gyeplő"
Ha képes vagy "átlépni"ezt, kinyílik a Jelen Mindene,
kitárul a világ benned, és körülötted.
Már csak éled a derűs VAN-ságot - a káosz kellős közepén -
ahol éled a szavakon túli lüktetés,
ami egyben az ítéletmentes örömteli áradás-áramlás
ALOHA' és I OPTA HA
Drágáim!
Legtöbben mások életében akartok rendet rakni
hát dől belőletek a sok kéretlen tanács, intelem.
Kérjük, gondoljátok végig,
a ti életetek minden területe rendben van,
egy fia teendőtök sem maradt?
Nézz szét magadban a felszínen, és legbelül.
Azzal foglalkozz, mi ott
előbukkan, felmerül, megmutatja magát.
Embertársaidat pedig tekintsd felnőttnek
kik képesek ön-ön feladataikat megoldani,
a kivezető utakat önállóan megtalálni.
Bár mindenkivel előfordul,
hogy időnként külső segítségre szorul,
ekkor támogasd azt, aki megkér erre.
Aki képes tanácsunkat figyelembe venni,
a káosz közepén is élheti a Jelen örömteli,
felszabadult áramlását, új idők ajándékát
ALOHA' és I OPTA HA
Gyermekem!
Mit látsz-érzékelsz most a világból-világban :
Csak a nehézségeket, amik tagadhatatlanul valóban ott vannak,
vagy a pokol bugyraiban is képes vagy
megélni a pillanatot, az Itt és Most útmutató derüjét,
a bizalommal, és biztonsággal teltet, ahol a Szív-Szeretet mutat utat.
Ezt te döntöd el minden pillanatban,
gondolataid, szavait, érzelmeid alkotta rezgésed függvényében.
Ezek miatt érdemes tisztában lenned, mi zajlik benned,
ami aztán tükröződik körülötted, környezetedben.
Kísérletezz! Tudatosan figyeld, miből, mi keletkezik belsődben,
és abból milyen kivetülés, környezeti hatás formálódik
I O U U I
Gyermekem!
Drágáim!
Figyeljétek a hangulatingadozásaitokat.
Bárhogy is érzed magad, csak figyeld, mintha egy színdarab, mozifilm szereplőjét néznéd, végül is az :
az Élet Szipadának élő show-ja, ahol számtalan színész, számtalan minőségű figurát alakít.
A színházban mindegyiket megtapsolnád, ha jól formálja szerepét.
Az Élet Szinpadán is próbáld az alakítások minőségét nézni.
Amint elveszik az ítélkezés, és átformálási kényszer, a "kocka fordul egyet"
Minek eddig kritikáddal erőt adtál, most figyelem híján sorvadni kezd, éle tompul.
A megmaradó bizakodás, és életöröm átír, felülír számtalan drámát vígjátékká
Akinek füle van meghallja, és gyakorlatban alkalmazza
ALOHA' és I OPTA HA
Gyermekem!
Drága Emberek!
Mi, a Fák Nemzetsége megmutatjuk, mi a közös bennünk, és bennetek.
Míg a gyökereink a föld mélyén békésen összefonódnak, biztos alapon tartanak,
addig törzsünk a Tudás Tárházát, évgyűrűinket tartalmazza,
lombkoronánk meg évről, évre új, egyedi tapasztalások szemtanuja.
Ti emberek láthatatlan energetikai, és érzelmi szálakkal kötődtök egymáshoz.
Ahogy mi, ti is egytől egyig egyediek vagytok, és ki-ki ön-ön tapasztalatait gyűjti a felszínen.
Nektek a szívetek az a hely, ahol összegezhetitek mindazt, mit érdemes megőrizni,
de a felszín az, ahol érdemes-lehetséges a haszontalanságokat elengedni,
ahogy azt mi tesszük ősszel a leveleinkkel.
Ti most egyszerre tapasztalhatjátok a 4 évszakot :az elengedés őszét, az összegzés telét,
az új alapok Mag-minőségét, és annak szárba szökkenésének tavaszát
az új élet nyarát, hogy aztán beérhessen végre a Szív-szeretet Termése
I O U E