2021. december 30., csütörtök

Szíveddel ....

 

Fényből szőtt Ember Angyalaim!

Emlékezzetek! Ismerjétek fel, hogy ego-tok mit játszat veletek!
A világban minden rendben és készen van,
semmit sem kell tennetek kívül, belül viszont rengeteget.

Mindaddig, míg a múlton rágódtok, vagy jövőt akartok formálni,
elveszik, kár-ba vész a Jelen pillanat Lehetősége, 
azaz az Istenadta teremtő Erőtök, ami úgy, és akkor működik,
amikor egy boldogságos, örömteli állapotban tartod magad.

Búval, könyörgéssel, akarással, 
régi, hiány keretek közti szerkezetben ugyan mit teremtesz?
Ilyenkor bármíly 'nemes is a kitűzött cél, mégis még ego-d sugdos, rángat.

Amikor viszont megbékélsz vagy örülsz mindannak, ami benned és körülötted van,
akkor már szíveddel látod a világot, honnan eltűnik a jó-rossz címke,
hát mindennek helye, és létjogosultsága van, minden csak tanulás-tapasztalás

Mivel nem akarsz semmit megváltoztatni, lelkesedésed magas rezgése-frekvenciája miatt 
az egyensúlytalan dolgok mégis változni kezdenek.
Drágáim! Örüljétek-kacagjátok át magatokat a magasabb dimenziókba
A közelgő újév ennek gyakorlására ideális időszak

Akinek füle van, meghallja, és gyakorlatban alkalmazza
            ALOHA   és   I  OPTA



2021. december 27., hétfő

Szíved mélyén

 

Fényből szőtt szépséges Gyermekem!

A gyermeki öröm, bárhány éves legyél, ott  lapul szíved mélyén.
Ha ez most nem része életednek, figyelj belülre, csalogasd elő.

Várja hogy hívd, használatba vedd, segítségével
a könnyedség, bizalom benned megteremhessen,

s melléd rendezze-terelje a "játszótársakat"
kikkel a feltétel nélküli szeretetet és boldogságot élhetitek meg
        I   OLLA  E     és      I   OPTA  HE



2021. december 20., hétfő

Fény-szemüveg

 

Megjegyzés : vegyél pár mély lélegzetet, és figyelj belülre, hogy megérezd-megértsd-megtudd, az itt                            leírtak miként kelhetnek életre benned

Drágáim!

Végre olvad jég-szívetek.
Engedjétek kiáradni az ott őrzött sok hiába valót.

Aztán, ha napvilágra került,
belső Nap-otokkal tisztítsátok, égessétek át.

Ezt követően szeressétek-gyógyítsátok életre a felszabadult tereket,
hogy azok már az új, szeretetteli energiával töltődhessenek fel.

Álom, tévhit, és valóság most válik igazán szét
mert sokatok feltette Fény-szemüvegét, a Szív-szeretet új eszközét.

Kialakul hát a világon egy új szemléletmód, hol
az öröm, az együvé tartozás is életre kel mindben, ki arra önmagának engedélyt ad
                   I  OPTA  HA



2021. december 18., szombat

Szétsugárzik

 

Drága Fényem!


Tudsz e szeretetben, elégedettségben  magadban, magaddal lenni?  

Az meddig tart? Mikor szippant vissza a külvilág? Figyelsz e ilyesmire?


Ha eddig nem tetted volna, kérjük, változtass, hogy az új idők segítő energiáihoz közelebb juthass.

Ezt helyetted senki meg nem teheti, a döntés egyedül a tiéd.


Ahogy egyre békésebb, harmónikusabb állapotok vannak benned,

az szétsugárzik, szétoszlik a tér-ben körülötted, segítve a gyökeres változást

kívül és belül, egyénileg, és emberiség szinten, hisz jelenleg ez a nagyságrend a tét

                      I    OPTA    HE



2021. december 15., szerda

Akinek füle van ...

 

Drágáim!


A békés, örömteli ember mindent lát, érzékel, de élet-mesékbe többé nem ártja magát.

Higgadtsága teremti a sok kis hétköznapi csodát.


Te is sokmindent tehetsz önmagadért, és egyben mindenki másért is.

Amikor ilyen, vagy hasonló mondókákat-mantrákat átélsz-tudatosítasz-mondogatsz

esélyt adsz magadnak is egy szebb békésebb belső, és külső világ megteremtésére :


Félelmeimet, dühömet, elkeseredésemet, feszültségeimet kifújom, 

örömöt, hálát, szeretetet lélegzem helyére-helyette, egészséggel egyetemben.

Ezt választom, mostantól ezt élem gyógyulásomra, épülésemre, csordultig telt szívvel.

vagy

Szeretet, hullám-rezgés vagyok, csak áradok, áradok,

a Teljesség Szikrájaként pulzálok, csak vagyok, csak vagyok,

önfeledten lüktetek, áradok, áradok, valójában ez vagyok


Szerkeszthetsz magadnak kedvedre, épülésedre valót, aztán mondogasd lelkesen.

Akinek füle van meghallja, és gyakorlatban alkalmazza önmaga, és mindenki javára

                          ALOHA'    és    I   OPTA   HA



2021. december 14., kedd

Fény máglya

 

Megjegyzés : 

a magyar idő szerinti 21.30-as  meditációnk alatt minden résztvevő szívében létrejött egy fény.máglya.
Ennek az a sajátossága, hogy a legmélyebb rétegeinkben eltárolt-eldugott, de már átalakulásra megérett energiákat önmagába szívja-vonzza, gyógyítja, átalakítja.
Erről a lehetőségről szíve mélyén minden földi lény tud.  Használd, benned is ott van.


Ami itt és most helyre hozható,
szeretetbe fordítható,
szív kohóm, húzzad, vonzzad.

Minden eltárolt testi, lelki kín
égjen, alakuljon, tisztuljon, gyógyuljon,
vele egy időben egészség program induljon.

Öröm kapuk nyíljatok,
szeretetfolyamok áramoljatok,
harmónia rezgések induljatok,

töltsétek fel valamennyi
energetikai rendszerem,
segítve a boldog, szabad létem
         I  O  U     U     E



2021. december 11., szombat

Benned béke ....

 

Megjegyzés : vegyél pár mély lélegzetet, és figyelj belülre, hogy kiderüljön, az itt leírtak a te életedben                        miként valósulhatnak meg.        A felelet ott van benned, hát hallgasd-érezd meg

Drága Gyermek!

Benned béke akkor lehet, 
ha kibékíted a benned élő férfi és női minőséget,
és összeismerkedsz valamennyi szerep-személyiségeddel,
s ego-d-nak te szabod meg, miben is segítsen neked.

Mikor e díszes színtársulat valódi igazgatójává válsz,
ego-s kis torzsalkodások nem zavarnak többé, 
hát egyre közelebb kerülsz igaz, fényes mivoltodhoz, 
ki s a szíved mélyén szól a szeretet nyelvén
            I  O  U  E








2021. december 10., péntek

Szív-hangolódás

 

Fényességes Gyermekem!


Neked nem elégedetlenkedés a feladatod.
A kozmikus szerződésedben más áll  
az, hogy a szívedet tárod a világ elé.

Mikor a Jelen-ed éled könnyedén, boldogan,
ami Szívedre való hangolódásod következménye,
állandóan magas a rezgésed, és energiaszinted.

Ez segít változni a félelem alapú világnak,
miben végre megteremhet
Öröm,  Igazság, Bőség, és Rend.

Ehhez csak annyi kell,

hogy Szív-szereteted áraszd a világra.
Fényed vonzza a többi Fény-t,
mi aztán bevilágít minden zugot
    I  OLLA  O    és    U  OPTO  HO



2021. december 2., csütörtök

Ott van benned

 

Fényességes Gyermeke az Univerzumnak,


Mitől rettegsz, miért adsz teret a félelemnek?
A minden-tudás ott van benned.

Amint szeretettel lehántod ego-d páncélját,
és átnemesíted tartalmát,

máris használatba veheted mindazt,
mi éltet, táplál, utat mutat, segít utadon.

E tudástár használója, vagy parlagon hagyója
egyedül Te magad lehetsz.

Béke, egyensúly, öröm, vagy kétségek garmada,
választásaid folyamodványa.

Ahogy ezt megérted,
senki nyakába nem akasztasz többé semmit,

hanem felelősen megválogatod
gondolatod, érzésed, kimondott szavad,

mert már tudod,
ezektől függ életed minden pillanata.
            ALOHA’   és   IOLLA

2021. november 28., vasárnap

Te magad légy

 

Drágáim!

Eddig mondogattátok a  megerősítéseket, pozitív kijelentéseket,
most arra kérünk benneteket, ti magatok legyetek

a Béke,
a Harmónia,
a Határtalanság,
a Szeretet,
a Fény.

Játsszatok el vele, milyen e minőségeknek lenni.
Mi a különbség, ha Béke vagy, és mi, ha Harmónia
Érezd meg őket először egyenként, aztán együttesen
     IPOLLA   SHE



2021. november 23., kedd

Melyik térfelet választod?

 

Drágáim!

Mindannyian Fény, és Szeretet, azaz izgő-mozgó energia vagytok.

Érzéseitek, gondolataitok, és az ebből fakadó lüktetés szabja meg,
mit, és hogyan érzékeltek-tapasztaltok fizikai mivoltotokban.

Jelenleg a sok harag, és félelem teljesen leblokkolja Eredendő Lényetek,
hát futjátok köreiteket a dualitás mókuskerekében, elveszve a múlt, és jövő-ben.

Aki ezt megérti, és igazságként el is képes fogadni,

kezdi rávezetni magát a Jelen tudatos megélésére,
és rácsatlakozik a Most szabadságára, ötlet-dússágára, örömére.

Ezek az emberek már tudják, rettegni, elégedetlenkedni,
és harmóniában lenni egy időben képtelenség.

Ennek tükrében ideje tudatosan-felelősen választanotok,
mely térfélen akartok játszani-tapasztalni :

a régi félelmekkel, megkötésekkel teli-ben,
vagy az Új Lehetőségek adta örömteli, szabad, kreatívban
      ALOHA"   és   I   OPTA   HA


   

2021. november 21., vasárnap

Hangolódás


Gyermekem!


Az Édenkert ott van benned.

Ahogy rászánod magad, 

és a szívedre, Belső Szereteted-re hangolódsz,


A világ fenyegetettsége szerte foszlik, 

marad a Jelen, azaz a pillanat csodája, 

öröme, szabadsága, a szív-szeretet ajándéka

         ALOHA'    és   I   OPTA   HA 


       

2021. november 13., szombat

Anyanyelvi szó-festmények

 

A Magyar Nyelv Napjára egy 2016-ban lejegyzett gyöngyszem :

Drágáim!

Magyar anyanyelvetek segítségével
szó festményeket, képeket alkothattok.

Próbáljátok ki,
egy természeti képet hányféle képpen tudtok
szavakkal kifejezni-megjeleníteni-megfesteni.

Figyeljétek meg, hogy amikor fogalmaztok,
az milyen pontosan jelöl távolságokat, magasságokat,

képileg leképezve több tudomány ág valóságát
a nélkül, hogy erre gondolnotok kéne.

Játsszatok!
fedezzétek fel anyanyelvetek rejtett kincseit.

Aztán ott a rovás öröme, gyönyörűsége,
mivel agyféltekéiteket hangolhatjátok össze.

A szavak, és a rovás,
mindkettő anyanyelvetek ajándéka.

Ki rákap, mindkettőbe beleszeret,
vele éled benne az örömteli, játékos gyerek,

aki minden szituációból
már csak a kivezető utat keresi
      I   OPTA   HI



2021. november 11., csütörtök

A tornádó széle-közepe

 

Drágáim!


Többször használtuk már a tornádó példát.

A világ, ha ego-s szemmel nézitek, 

be kar szippantani benneteket megkötések, és egyéb manipuláció által,

de ez csak alacsony rezgésen látszik igaznak.


Amint elkezded a hála, és az öröm frekvenciáját élni,

ugyanazok a körülmények, mik eddig hátráltattak, megváltoznak,

mert már más szemüvegen keresztül szemléled azt, ami van,

hát megoldások, kiutak nyílnak meg számodra.


Ez már a  tornádó közepére, ahol minden pörög-forog, áramlik körülötted,

te pedig a dolgok elszenvedője helyett, azok szemlélődőjévé válsz.

Ezzel felszabadítod magad a káosz bugyrából, és élheted a Jelen,

azaz a pillanat útmutatását-csodáját örömmel, lelkesedéssel, szerelmetességgel telten

             I  O  U     U    E         és           I   OPTA   HE



2021. november 3., szerda

Volt, és marad

 


Drága Fényem!


Ha te kívülről várod, hogy megmondják, mit vegyél, mit egyél, mit tegyél, mitől óvakodj,

akkor bizony a mások, vagy a média rabja vagy, így sosem leszel önmagad.


Ebből az ego-idő mókuskerékből a befelé figyelés szabadít ki, ahol a Jelen derűje

máris rezgés-emelkedéshez vezet, amitől végre  szemlélet-szemüveget válthatsz.


Ettől ráláthatsz az élet számtalan ajándékára-csodájára, 

ami mindíg is ott volt, ott is marad, csak meg "kell' nyílnod számára

            ALOHA'     és    I   OPTA   HA



2021. október 29., péntek

Te egy csodás ...

 

Drágám!


Te egy csodás Fénylény vagy, aki izgő-mozgó-áramló színpompás aurájú energiaként létezel.

Csupán a negatív gondolatok, és érzelmek megcsontosodott rétegei eltakarják e nagyszerűségedet.

Hántsd le ego páncélod kacagással, hálával, igaz szeretettel, nagylelkűséggel, megbocsájtással,

és máris kiviláglik a benned lévő csoda, a Jelenben megnyilvánuló örömöt, és szépséget Teremtő Erő

                                  VILLŐ,   a változást segítő





2021. október 24., vasárnap

Ha megengeded-megmutatod ...


Drága Fények!


A múltba nem belekapaszkodni-beleragadni, és siratni kell
- legyen az egyéni, vagy közösségi-nemzeti emlék -
hanem itt a lehetőség felnőni  hozzá

Igazság, Rend, és Szeretet ha szívetekben megterem,
ebből fakad  a megbocsájtás, és összefogás,
ami nem máshol, mint önmagadban alakul ki, ha megengeded.

Amikor a Jelen, azaz a pillanat szépségeire figyelsz,
múlt, és jövő béklyója szertefoszlik, s te meglátod azt az ösvényt,
amit megterveztél a LÉTbe érkezésed előtt magadnak.

Példádat meg bárki követheti, 
ki békés, szabad, örömteli világot akar megteremteni
először önmagában, aztán a körülöttetek lévő-látható világban 

            ALOHA’   és   I  OLLA  HA 



2021. október 16., szombat

Az Élet Fényességes Magja

 

Megjegyzés : Éltető, a magasan rezgő Föld

Drága Emberek!


Kérjük nap mint nap hangolódjatok a bennetek ragyogó Isteni Szikrára,
az Élet Fényességes Magjára,

mibe minden tudást belehelyeztetek, mi a földi léthez fontos nektek.

Ahogy ebben jártasságot szereztek, kikel szívetek mélyén az Új Idők Életfája.
Gyökere Éltető magjáig hatol, Egység-harmónia energiát vételez onnan.

Ahogy Életfátok nő, cseperedik koronája a Nap-ig felér,
onnan is a teljes harmónia kódjait rezgeti magába,

Ígyhát, te, Gyermekem Ég, és Föld között ragyogsz, lombosodsz.
Öröm, jókedv, tánc és dal, mi szívből fakad, megcsillantja Életfád.

Az emberi Életfák együttes rezgése új dallamot, szignált szór a Tér-be

tudatva a Mindenséggel, az emberek készen állnak a változásra,
az öröm, bőség, és harmónia korának elindítására
                       I  OPTA  HA



2021. október 10., vasárnap

Jól tudtok ...

 Drága Emberek!


Jól tudtok arról beszélni,
mi nyomja begyetek,
mi az, mit nem akartok.

A NEM-ek kifejtésében
professzorok vagytok.

De fordul a lét-spirál,
s  új játékszabályok alakulnak.

Eddig szétválasztottatok,
most itt az összerakás,
összeillesztés ideje.

Kibékülés, megbocsájtás,
a szereteten átszűrés
és átlényegítés az új kor alapja
            ALOHA’



2021. október 8., péntek

Kristályos energia

 

Drágáim!

Az emberiség azon része, ki változni akar,
ezennel lepecsételte az óhaját,
befogadta az új, kristályos energiát.

Ez az energiája kikerült a TÉRbe
ott rezeg azok számára is,
kik később hoznak határozatot.

Rövidesen új időszámítás lép életbe
azoknak,
kik e lehetőséggel élni kívánnak
            I  OLLA  A






2021. október 7., csütörtök

Amíg bárkire ...

 

Kérlek, vegyél pár mély lélegzetet, és ezt most a szíveddel olvasd, mert az ego-nak ez nagyon ijesztő.

Drágáim!  

Amíg bárkire haragusztok, vagy megszóljátok,
saját magatok egy részét szapuljátok, megtagadjátok,

márpedig ezek a ki, és megtagadott részek
addig kóborolnak a világban,

míg újra visszahívjátok, gyógyítjátok,
és ismét saját részeitekként el, és befogadjátok.

Amíg erre rászánjátok magatokat, addig
embertársaitok "mutatják" mely részek rekedtek kinn a tér-ben.

Így akár hálásak is lehettek társaitoknak, hisz ők csak rávilágítanak,
hol érdemes dolgozni önmagatokkal, önmagatokban.
            I   OPTA   HA



2021. október 6., szerda

Belső Fény

 

Megjegyzés :  "életmese" itt a folyamatos negatív történetek ismételgetése
                        gondolatban-fejben, vagy ismerősök sokaságának

                         A "test lenyomat"  amikor a történeted belülről érzed : bizsereg, forró, fáj stb valahol

                         Lélegezz ebbe a test-részedbe. Töltsd fel szíved szeretetével, hogy gyógyulhasson


Drága Emberek!

Az új energiában felesleges
élet meséket költenetek, mondanotok,

egyszerűen csak annak energiáját,
azaz testetekben jelentkező lenyomatát
igyekezzetek  megérezni, és szívetekbe beemelni,

hogy Belső Fényetek minden egyensúlytalanságot
átrezeghessen, átnemesítsen,
harmóniába rendezzen szelíden, könnyedén
          I  OPTA  E



2021. október 5., kedd

Jó ideje ...

 

Drágáim!

Jó ideje tudtok a Vonzás Törvényéről,
mégis figyelmen kívül hagyjátok, pedig

amikor pletykálkodtok, panaszkodtok, kritizáltok,
elsősorban önmagatok dolgát nehezítitek meg,
mert ezek a nehéz energiák testetekben nyomot hagynak.

Bár látszólag győztes vagy, a testi-lelki tüskék
szúrnak, feszítenek, nyomnak mindaddig,
míg szőnyeg alá söpritek őket.

Aki ezt megérti, máris befelé figyel, és igyekszik
a számtalan segítő lehetőség valamelyikével
a mélyen eldugott, "bebörtönzött-befalazott"
részeivel megismerkedni,

tudattalanból tudatosba emelve
meggyógyítani, harmóniába rendezni,

hogy a belső derű, és béke kívül is megjelenhessen,
és olyan lehetőségek tárháza nyilvánulhasson meg,
miben munkálkodni, élni jó
     I   OPTA   HO



2021. október 4., hétfő

Érzékszervek

 

Drága Emberek!

Arra bíztatunk benneteket, hogy figyelmesen használjátok érzékszerveiteket.
Amikor esztek, figyeljetek az ételek ízére-zamatára.

Orrotokkal tudatosan szippantsátok a levegő, az eső és , az ázott föld, vagy bármi illatát
Azt is figyeljétek meg, minn akad meg a szemetek, az harmóniát tükröz, vagy sem.

Aztán a tapintás is érdekes tapasztalatokat hoz.

Próbáljátok meg becsukott-bekötött szemmel mit érzékel kezetek,
és vajon eltaláltátok e, mit érintetek, annak mi az anyaga.

Vagy milyen érzés szívből ölelni, megsimogatni valakit, vagy azt mástól kapni.

Érdemes arra is figyelnetek, fületek milyen hangokat fogad be. Az vajon harmónia?
Ez a helyzet a kimondott szavakkal. Azok bíztatnak, vagy elmarasztalnak?

Oly sok minden van, mit automatikusan, vagy szokásjog alapján tesztek.
Vizsgáltátok e valaha, hogy az jó e nektek?

Amikor ezeket a dolgokat kezditek figyelni, felfedezni,
máris tettetek egy nagy lépést Igaz Önmagatok felé
                       I  OPTA  HE



2021. október 1., péntek

Szív-való

 Kérlek, ezt most a szíveddel olvasd


Drága Fényem!

Volt egy nép, rátarti, kevély.
Azt hangoztatta, övé a Szív birodalma,
mégis örökké torzsalkodtak.

Rátartiságukban kishíján felfalták egymást,
mégis azt hangoztatták, övék a Szív útja,
feladatuk a földi élet jobbá tétele-jobbítása

E tudathasadásos állapot már jó ideje tart náluk.

Most kezdik páran felismerni közülük,
mi az Igazi Szív-szeretet,
de a többségnek még nincs erre késztetése.

Az a pár, ki Szívét kitárja, sok esetben gúny tárgya,
a rátartiak "játékszere"
vagy legalábbis a felszínen így tűnik.

Az ő Fényük mégis tisztán ragyog.
Átvilágítja a mélyben munkálkodó belső démonokat.
Amikor azok szerte foszlanak, rálátni a Szív-valóra.

Ezt mutatják ők meg szó nélküli Szív-fényükkel
mindnek, ki már kész önmaga mélységeibe tekinteni,
átalakulni, gyógyulni, önmaga fényébe lépni
       I   OPTA   HI



2021. szeptember 29., szerda

Újabb vizsga

 

Drágáim!

Újabb vizsga előtt álltok, aminek a lényege,
különféle élethelyzetekben a régi erőszakos, vádaskodós, önsajnálós,
vagy az új energia által támogatott,
keressük meg, mi a legjobb minden résztvevőnek alapon nyilvánultok meg.

Észre veszitek e, mikor melyik szerint jártok el.
Ez lényeges kérdés, hiszen minden választás egyben rezgés beállítás.
Az elégedetlenkedő, másokat vádoló módozat igen alacsony rezgésre vall,
az örömteli, hálás, szeretetteli rezgések meg magas frekvenciát képviselnek.

Ennek tudatában lenni, és folyamatosan figyelni azért célszerű,
mert az új energiák ajándékai a magas rezgések mellett nyilvánulnak meg életedben.

Tehát tőled, a választásaidtól függ, önként kizárod a jó dolgokból magad,
vagy felrezgeted magad azokba a tartományokba, 
hol megnyilvánul, és életedbe áramlik a sok-sok csoda,
mit a magas frekvencia-rezgés tesz lehetővé számodra.

A vizsga lényege, az emberiség összessége
akar-e, tud e egyre többet a szeretetteli tartományokban létezni.
Ez evolúciós továbblépésetek feltétele, hát segítsétek egymást magasan rezegni

                        I  OPTA  HI

Segítségül ide másolom David R Howkins  tudattérképét, érzelmek-érzések és rezgések viszonyáról



2021. szeptember 28., kedd

Anyanyelvetek kincsei

 

Megjegyzés :  mivel többen megtaláltátok ezt a 2018-as bejegyzést, újra közreadom

Drága Magyarok!

Kincs van a birtokotokban, az anyanyelvetek, csakhogy mostmár újra kell vele ismerkednetek,
mert elfelejtettétek a szavak többrétegű tartalmát, pedig az mindig ott volt-van

Ahogy egyre többen kezditek felismerni a szunnyadó rétegeket, vele tudatotok tágul, nő,
ily módon épül a békésebb, szebb jövő.

Most pedig jöjjön egy kis nyelvlecke, drága Fényből Szőttek :
Ideje lenne azzal foglalkoznotok, mitek már megvan, de nem használjátok ki annak lehetőségeit.

Anyanyelvetek újra élesztése sokat segítene nektek egyénileg, és nép szinten.

Ott a sok  MAG,  ÉG,  SZER  gyökerű és más egyéb szavatok,
mi egyből útmutatást ad annak, aki ért hozzá.

Vegyük a példa kedvéért a magad szót
ha az ego oldaláról nézed, önzést elkülönülést jelent,
míg a MAG  AD értelme: szívszeretettel élő, ki adakozik szóban, tettben.

Ma azt mondjátok föld, de régen ANYA-FÖLD volt a neve, és mikor kimondatott,
máris tisztában volt a beszélő azzal a ténnyel, hogy Földanya gyermekei vagytok,
aki táplál, éltet benneteket, hát tiszteletet érdemel.

Aztán itt vannak az ÉG összetételű szavak EGÉSZ-s-ÉG,  TELJES-s-ÉG,  BŐ-s-ÉG
Őseitek még tudták, hogy egész, teljes, és bőségben élő akkor vagy igazán,
ha az ÉG, azaz mostani szóhasználattal felsőbb ÉN-ed támogat.

Játsszatok! Keressétek meg a szavak tövének belső értelmét,
és nézzétek meg, azt hogy „öltöztetik fel” a ragok, toldalékok,
az hogy színezi, módosítja őket.

Azt is kevesen tudjátok, hogy a szavakat egykoron egyidejűleg jobbról balra, és balról jobbra
egyaránt megvizsgálták, és esetenként más sorrendbe rakták,
ílymódon olvasva egy szó akár egy teljes mondatot is tartalmazott.

Aki rákap a nyelvi értelmező játékra, beleszeret anyanyelve rejtett csodáiba.
            ALOHA’  és   I  OPTA
Tietek, ÉGI AJÁNDÉK !!!!  Éljetek vele, bárhol éltek is a Föld kerekén
                               I  O  U  E



2021. szeptember 26., vasárnap

Étkezés

 

Drágáim! 

Arra kérünk benneteket, kezdjétek el figyelni-érezni 
ételeitek ízét, italaitok zamatát,

hogy habzsolás helyett 
íz-illat-szín kavalkádot érzékelhessetek.

Így minden étel életerővel, örömmel tölt fel benneteket.

Ha a figyelmes étkezést  szokásotokká teszitek, 
vele sejtjeiteket is megsegítitek
            I  O  U  E





2021. szeptember 25., szombat

Benned is ott pislákol

 

Drága Gyermek!

Engedd lehullani a rettegés, és kétely fátylát,
hogy végre észrevehesd a sok szépséget mi körülvesz

Kis idő múltán arra is rájössz, benned is ott pislákol
a sok szépség és különleges, egyedi érték

Hát éleszd fel, használd! Érted, és neked van!
Hozzá a kulcs a Jelen-ben, a pillanat örömében van
            I   OLLA   A




2021. szeptember 15., szerda

Az ego-s kis én ....

 

Drágáim!

Az ego-s kis én jön-megy a világban, nyüzsög szűntelen, hisz ez a lételeme.
Aztán itt a másik, aki mindezt figyeli, nem szól semmit, csak tudomásul vesz.

Az ego rivalizál, a látó csak szemlélődik.
Az ego-nak konfliktus kell, a látó teljes nyugalomban van.

Egy idő után a kereső tudja, mindkettő ő,
pillanatonként eldöntheti, melyik részével azonosul.

Feladni az akarást, csak lenni, kezdetekben igen nagy kihívás,
márha egyáltalán kedved van ehhez a kísérlethez.

Ha mégis rászánod magad, eleinte a mély béke "megrészegít"
és a földi dolgok elvesztik jelentőségüket,

mert egyre többet vágysz a határtalanság lüktetésére,
amiben megéled test nélküli hatalmasságodat.

Ettől fogva nincs miért aggódnod, megértél.

Tudod, erőfeszítés nélkül minden elér hozzád a megfelelő időben

Már nem akarsz semmin változtatni, csak ember testben örömmel áradni

és élvezni, ahogy ennek nyomán egyre szebb benned, és körülötted a világ
          I   OPTA   HA    és    SIPOLLA   SHA








2021. szeptember 14., kedd

Kezdd ezzel a napod

 


Fényességes Gyermekem!

Kezd azzal a napot, hogy köszöntöd sejtjeidet, kik téged alkotnak.
Megkérheted őket, hogy összehangoltan működjenek

Pár perc rájuk figyelés félálomban, ébredés közben, energiával tölti fel őket.
Egy idő után azt is megérezheted, hogy örülnek attól, hogy rájuk fordul figyelmed.

Ettől - ha kipróbálod - vidáman indul a napod.

Este megköszönheted sejtjeidnek az aznapi munkát.

Ha valamid fáj, a levegővételre figyelve,
abba a testtájba, szervbe lélegezhetsz, amelyik segítségre szorul,

aztán megkérheted, a DNS-edben tárolt egészségprogramra hangolódjon,
és valósítson meg belőle annyit, amennyire csak képes.

Ha egészséges vagy, akkor is köszönetet mondhatsz
sejtjeidnek, testednek, az összehangolt, kitünő munkáért.

Ha így alszol el, kikapcsolva vele a napi gondokat,
békésebb álomba merülsz, reggel meg frissebben ébredsz.

Próbáld ki, vesztenivalód nincs, viszont rengeteget nyerhetsz.

Amikor ezeket szorgosan gyakorolod, bármi történik is benned, vagy körülötted,
te nyomban a légzésedre figyelve harmóniába rezgeted magad,

Ettől fogva bármiben is kell döntést hoznod, állást foglalnod,
azt harmóniából kiindulva teszed, hát máris jobbul életed.
          I O U     U     E



2021. szeptember 12., vasárnap

Földi játszóházak

 

Drágáim!


A nagy földi játszóház,
mi régi szabályok szerint működik, lassan bezár.

Az új színházba új társulatot választanak,
itt alapfeltétel az Egyensúly, és Harmónia.

Ha szeretnél benne szerepet vállalni,
kutasd egyensúlytalanságaid okát.

Tanítsd magad békésen, örömmel telten működni,
máris nyílik az új színház-kapu, új idők, új játéktere,
                 OLLA  E



2021. szeptember 11., szombat

Szó vagy szív

 

Drágáim!


Amíg a szó a szót akarja túlharsogni, 
vagy "igazával" bekorlátozni,
mindig lesz nézeteltérés a föld kerekén.

Most  mód van arra, hogy szív a szívhez szóljon 
szó nélkül, szeretet rezgésben.
Ez esetben minden tiszta, és nyilvánvaló, 
egyértelmű, és harmóniával telt
         
Ki ezt kipróbálja, szavai sorát leredukálja. 
Felesleges szócséplés helyett 
mosolyog, ölel, és szeret, mert ez lett a lételeme
            I  O  U  E





2021. szeptember 10., péntek

Legyél Te magad a ......

 

Drágáim!
Eddig mondogattátok, ismételgettétek,
a pozitív megerősítéseket,

most arra kérünk benneteket,
érezzétek át az alábbi tartalmakat szép sorban.
Legyetek ti magatok

a Béke,
az Öröm,
a vidámság,
a Szabadság,
a harmónia
a Létezés maga, amit Vagyok-ként emlegettek

Ez a következő lépés Igaz Önmagatok felé,
Fényességességetek felé
       I  O  U  E



2021. szeptember 9., csütörtök

Ki főzni szeret

 

Drága Emberek!

Ki közületek főzni szeret,  egy kísérletre hívunk benneteket.
Figyeljétek meg az elkészült ételek ízét  :

ha éppen muszájból, vagy fáradtan főztök
ha dühösek vagytok,
ha boldogsággal telten tevékenykedtek,
ha minden alapanyagot megáldotok,

vagy ha az jobban tetszik, megköszönitek minden alkotóelemnek,
hogy táplálja testetek, lelketek.
Ös-anyáitok még tudták az ételek ezen elkészítésének titkát.

Itt az idő, hogy ti is megtanuljátok úgy,
hogy figyelitek, mikor, és mi születik a kezetek alatt
            ALOHA’   és   I  OPTA  HA





2021. szeptember 7., kedd

Érlelődés

 

Drágáim!  

A benned lévő Teremtő Erő korlátlan.
Te szabod meg, mit is teremtesz, csakhogy eddig ezt nem figyelted.

Eddig zömében félelemből, dühből teremtettél, olyan is az eredmény.
Mostantól tudatosan választhatod a szeretetteli, öröm alapút.

Bármit választhatsz, de figyeled e, 
érzéseid, és gondolataid összessége mit teremt életedbe?

A teremtés felelőssége abban áll, hogy világ megtipprottja helyett 
tudatos álmodóvá-teremtővé érleled magad, 

ki a Jelen-t megélve engedi, hogy a jó dolgok életébe áramolhassanak 
erőfeszítés nélkül, lelkesedéssel telten örömtelin, könnyedén                    
          I  O  U  E    és     SIPOLLA   SHE



2021. szeptember 6., hétfő

Tudatos figyelem



Drágáim!


A változás idején igen fontos, hogy megtanítsátok magatokat tagadás nélkül kifejezni például:
    nem kérsz  enni, inni stb.      helyett      kérsz e ......
    nem messze van                    helyett      itt van a közelben
    nem gondolom, hogy ...        helyett      azt gondolom hogy .... és társaik

    az a baj  ....    azt sem tudom, hol áll a fejem ....  el vagyok havazva .... nem is tudom ....                                                                                              Csak vedd észre, és módosíts

A másik sarkalatos dolog az információ közlés.
Annyira megszoktátok a negatív dolgokra figyelést, hogy már ti is ez mentén fogalmaztok,
vagy felvilágosítás, tájékoztatás címén ilyeneket löktök egymás nyakába, és a közösségi portálokra,
ami igen romboló energia minden fél számára.

Arra kérünk, mielőtt bármi hírt közlést továbbítanál, vizsgáld meg, ahogy a görög bölcs is tanácsolta
    aki hallja örül neki?
    aki olvassa, jobb lesz tőle neki?
    aki ezt megtudja, tanulhat belőle?
ha másként lenne, vedd le a napirendedről, amivel azt is kiküszöbölöd, hogy igazságnak látszódó álhíreket ossz meg a világgal.
Kérjük, kezdj el előrevivő, örömet okozó, harmóniát sugárzó dolgokat keresni, és megosztani.

Figyelj, mert ego-d ilyenkor berzenkedik,
továbbra is a régi félelem, és negatívság szerinti változatokhoz terelgetne,
de pont az a lényeg, hogy ezt felismerd, és merj egy békésebb, harmónikusabb világra figyelni.

Mindkettő itt van körötted.
Melyiket választod, melyikre figyelsz ezt te döntöd el szabadon.


Hát kérjük, tanítsd meg magad az így is lehetséges, meg úgy is elfogadható változatok felismerésére,
a mindenkori kivezető út keresésére, az örömteli, játékos lét megélésére
          IOU   O   HE     és     SIPOLLA   SHE



2021. szeptember 2., csütörtök

Jól érzed e magad?

 

Drágáim!

Elméletben sokmindent tudtok, mégis legtöbbször észre sem veszitek,
hogy a konfliktusokra, hiányokra figyeltek, ez miatt azok ott is maradnak, 
csak a hozzájuk tartozó mese kap új színezetet.

Ha valóban változni akartok, akkor először is azt érdemes megfigyelnetek,
aminn jár az eszetek, miről beszéltek, az harmóniát tükröz e.

Ha nem, a felmerülő egyensúlytalanságot cimkézés-megítélés nélkül 
tudjátok e szívetek Fényébe emelni, ott Szeretettel átrezgetni?

A helyreállított belső békéd és derűd az, 
mi neked minden körülmények közt utat mutat, szívszeretettel  átitatottat

A földi játékpályán bármit választhatsz, csupán az a kérdés, közben jól érzed e magad.
Bárhogy is dönts, soha ne feledd  nagyon szeretlek Fényességes Gyermekem
I  O  U  E     és    SIPOLLA   SHE




2021. szeptember 1., szerda

Bizakodás ...

 

Fényességes Gyermekem!    
Bizakodás nélkül nem születhet jobb LÉT.

Ha most jó mély kátyúban vagy, 
tudsz e a Jelen-ben, a légzésedre figyelni sértettség, és neheztelés helyett?

Tudsz e dalolva főzni, takarítani, mosolyogva az utcán járni,
s ha jön a kétely és rettegés, energiáját megölelni, szívedben babusgatni,

és újra a Jelen-re figyelve hétköznapi dolgokba, tevékenységekbe fogni,
magadat egy semleges állapotba emelni-tartani, erőt gyűjteni a következő
félelem-rettegés-düh hullám kezeléséhez, szeretetbe emeléséhez?

Gondjaidat kívülről senki meg nem oldja.
Életed irányítója te magad vagy érzelmek, gondolatok, kimondott szavak által.

Odafigyelsz-e minden pillanatban, e három milyen minőséget képvisel életedben?
Ha szebb, boldogabb életre vágysz, ideje tudatosítani, hogy is működsz valójában :

ki, és mivel hoz ki a sodrodból, és annak mi a benned lévő gyökere,
mi okoz neked igazán örömet, mi tölt fel lelkesedéssel?

Hosszú a sor, mit megfigyelhetsz, de most az eszed helyett a szíveddel  tedd ezt,
ha igazán meg akarod ismerni mozgatórugóidat, és valódi önmagad
                          ALOHA’    és    I  OPTA  HA
                 


2021. augusztus 31., kedd

Amikor felismered ....

 

Drága Gyermekem!

Amikor felismered, hogy fizikai mivoltod csak egy töredéked,
elkezdesz kutatni, ki is vagy, miért is vagy.
Ekkor nem mindegy, kinek a tudását, segítségét veszed igénybe.

Mivel jelenleg a régi, félelem és korlátozás alapú tan, és terápia
sok esetben keveredik az áramló-áradó Szeretet és  Fény alapú lehetőségekkel,
mindig érdemes feltenni a kérdést:

ez a könyv, ez a tanító, vagy bármi, amivel kapcsolatba kerülsz
szabályok és tiltások tömkelege mellett ilyeneket mond:
csak ez a jó, csak így lehet, egyedül ez igaz, 

ezekről a helyekről menekülj Gyermekem,
vagyis tedd mérlegre, szeretetteli, bíztató, előre mutató mit olvasol vagy hallasz?
Vizsgáld meg alaposan, méghozzá a szíved mélyén, hogy mi az igazán neked való
            IPOLLA  SHO    és    SUPOLLA  SHO 



2021. augusztus 30., hétfő

Hidd el, menni fog

 

Drága Fényem, emlékezz!

Aggódással, düh-el, félelemmel
ön-ön sorsodat-dolgodat nehezíted meg,
hát keresd a szépséget, és örömöt okozó dolgokat.

Kacagj önfeledten, jó, és elszúrt dolgokon egyaránt.
Hidd el, menni fog, ha eltökéled magad rá,
és menten szebben kezd festeni ez a világ
      I   OPTA   HA






2021. augusztus 23., hétfő

Élet vize : lád, érezd, éld

 Megjegyzés: Az Élet vize, egy energetikai tér, amire bármikor rácsatlakozhatsz   Akár egy tónak is                              elképzelheted, amiben uszkálhatsz, fürödhetsz, aztán engedheted, hogy áthasson                                                                     A „koronádon keresztül” alatt a korona csakra értendő


Drága Gyermekem!
Élet-vizét csöppents minden nap koronádon keresztül magadba.

Lásd, ahogy sejtközi tereid vize kitisztul, megújul,
gyógyul tőle minden porcikád.

Mikor ezzel végeztél, csöppents ebből az élet-elixírből
forrásokba, patakokba, folyókba, tavakba.
Lásd, ahogy Földanya minden vize meg, és kitisztul.

Aztán jön a levegő: nézd a mögötte megbúvó Fény-szikrákat.
E prána-erővel tisztítsd tüdőd, s hörgőd,

utána  meg a Föld légkörét, s érezd  friss, tiszta levegőjét.
Lásd, ahogy minden légköri szennyeződést átitat a prána gyógyító ereje.

Lásd,  hogy víz, és a levegő minden atomja Életet adó, gyógyító erővel bír.

Végül gyógyítsd Földanya testét, Szereteteddel öleld.
Lásd, ahogy sérülései beforrnak, és a testében lévő mérgek Szeretetedtől feloldódnak.
Az így létrejött csodás táptalajban Élettől duzzadó növények burjánzanak.

Érezd, ahogy ég, föld és levegő fényes, és tiszta.

Dédelgesd e látomást, s tanítsd meg másoknak,
hogy mihamarabb gyógyulhasson a Föld, és minden, mi rajta van.   
I   OLLA  A    és    SIPOLLA  SHA





2021. augusztus 21., szombat

Föld és Ég Egysége benned

 

Drága Gyermekem!

A változás akkor kezdődhet el benned,
ha megkerested szív-mély békés, szemlélődő részed,
ki az idők kezdete óta veled van.

Szunnyad évezredek óta.
Te vagy az, ki Szív-szeretetével felébresztheti úgy
hogy a Jelen-re figyelsz, azaz éled az időtlen pillanatot.

Ezt egó-d nagyon nem akarja, hát folyton eltereli figyelmed.
Arra ösztönöz, hogy a külvilágra,
vagy valami benned lévő egyensúlytalanságra figyelj.

Amikor megnyugtatod, fontos Ő neked,
sőt, ha Isteni, Szemlélődő részednek teret enged,
azzal ő is sokat nyerhet,

az ego ilyenkor még egy ideig hadakozik,
de ereje egyre fogy, s közben rájön, igazat mondtál.
Ettől fogva békésen működhet benned Föld és Ég
            I  OLLA  E